"Mostanában egyre gyakrabban érzem úgy, hogy túl harsányra sikeredik némelyik lapszám címoldala. Értem persze a mögötte lévő felháborodást, olyan méltatlan lépések tanúi vagyunk, amelyre joggal mondható a bicskanyitogató kifejezés is. "
Surján
László
Kiabálás nélkül, magabiztosan
Az
interneten, facebookon zajló viták során, ha valaki nagy nyomatékot akar adni a
szavainak, csupa nagybetűt használ. Ezt kiabálásnak nevezik, és aki él ezzel a
lehetőséggel, hamar megkapja a figyelmeztetést: Ne kiabálj!
Mostanában egyre gyakrabban érzem úgy, hogy túl harsányra sikeredik némelyik
lapszám címoldala. Értem persze a mögötte lévő felháborodást, olyan méltatlan
lépések tanúi vagyunk, amelyre joggal mondható a bicskanyitogató kifejezés is.
Ennek ellenére inkább azt az igényt érzem magamban, és olykor a facebookos
hozzászólásokban is, hogy megnyugtassanak. Békére, nem harcra vágyunk. Politikai
ellenfeleink kétségtelenül provokálnak, de talán bölcsebb lenne nem venni
tudomást róluk.
Most
néhány címlap megmutatásával próbálom érzékeltetni, hogy mire gondolok. A
trónörökös meggyilkolását, illetve a II. világháború kitörését így adták
tudtunkra a korabeli lapok:
Ezekhez a
megrázó és hazánk sorsát alapjaiban megszabó, milliók életét követelő
eseményekhez képest jelentéktelen epizód egy tehetségtelen és végtelenül
elfogult nő piszkálódása, sőt még az Európai Parlament többségének önmagáról
szellemi szegénységi bizonyítványt kiállító szavazása is. Ezért felesleges, hogy
a Magyar Hírlap ezzel a címlappal jelent meg:
Minden szavával egyetértek, és elfogadom, hogy erre is lehet olvasói igény.
Mégis aránytévesztésnek, a piszkálódók felértékelésének tartom a „kiabálást”.
Több okból javaslom a visszafogottságot. Egyrészt igen messze vagyunk még attól,
hogy hazánkat ezen jelentésnek csúfolt röpirat alapján bármi retorzió érje. Az
erre irányuló folyamatnak a
Portfolió összefoglalása szerint
11 lépése van, s egyre nehezebb kritériumokat kell a vádlóknak teljesíteniük.
Még meg sem száradt a tinta a jelentésen, máris megszólaltak komoly emberek,
akik hibának, egyfajta öngólnak tartják ezt a szavazást. Története egyik
legnagyobb hibáját követte el az Európai Parlament Magyarország megbüntetésével
– jelentette ki tegnap Berlinben a Sargentini-jelentés elfogadásáról
Arnold Vaatz, aki a CDU/CSU
frakcióvezetőhelyettese Berlinben. Mellesleg a megbüntetés szó nem is pontos,
inkább az elítélést kellene használni.
A
történtek legnagyobb vesztese – sajnos – az Európai Néppárt (EPP). Évek óta az a
helyzet, hogy ez a frakció fontos kérdésekben nem tud egységes álláspontot
képviselni, ezért úgymond lelkiismereti szavazást enged meg tagjai számára.
Ezáltal elvesztette arculatát, jellegtelen lett. Eddigi sikereit annak
köszönheti, hogy az európai választásokon nem rá, hanem a tagpártokra szavaznak
az emberek. Ezáltal több ciklus óta meg tudta őrizni vezető szerepét, amit
ekként nem saját magának, hanem tagpártjainak köszönhet. Érdeke volt tehát, hogy
akár komoly elvi engedményekkel, de minél több párt csatlakozzon hozzá. A közös
elvek hiánya viszont lassan megbosszulja magát. Ez a helyzet kínálva kínálja
magát arra, hogy Macron elnök megpróbálja szétszedni az EPP-t és egy új
pártcsalád kialakításával átvenni az Európai Parlament vezetését. Az EPP
egységének helyreállítása a kulcskérdés. Erre az Orbán Viktor javasolta út, az
elvi alapok megszilárdítása látszik járhatónak. Európa jövőjét az eredeti,
kereszténydemokrata út szolgálja, Macron elgondolása egy új, a korábbitól
gyökeresen eltérő, érzésem szerint nem az európai polgárok, hanem a tőke
érdekeit szolgáló Európához vezet. A helyzet nehéz, de a végkifejlettbe nekünk,
magyar választóknak is van beleszólásunk, jövő tavasszal. Eddig az összes
európai választást megnyertük, jó lenne ezt a hagyományt folytatni. Kiabálás
nélkül, magabiztosan.