"Csak akkor tudunk férfiként és nőként egységre jutni, ha önmagunkat megtaláljuk, ha az „én”-ből semmit nem áldozunk fel el a „mi”-ért. Eggyé válásunk ékesszóló bizonyítékai gyermekeink. Eggyé váltunk, de különbözők maradtunk.” - Bíró László püspök úr októberi levele.
Hívom
a családokat
Bíró
László püspök levele
HÁZASPÁROKAT, JEGYESEKET
ÉS SZERELMESEKET,
A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKET, ÉS MINDENKIT, AKI A CSALÁD ÉS
AZ ÉLET MELLETT ÁLL!
2018.
október
Szívből
gratulálok nektek, kedves örömszülők – mondta a lakodalomban az egyik rokon –,
egy gyönyörű párt vezettetek be a házasság biztos révébe. Amíg egyenként kint
hajóztak az élet tengerén, sok veszély leselkedett rájuk, de most, hogy ketten
egy hajóban vannak, és hajójuk befutott a házasság kikötőjébe, osztályrészükké
vált a boldogság.
Elgondolkodtató, szép és jóindulatú szavak. De vajon valóban biztosítja-e egy
ifjú pár boldogságát az, hogy házasságot kötöttek? Ismerik-e eléggé egymást,
láthatják-e, hogy hogyan fog viselkedni párjuk egy váratlan helyzetben? Az élet
tele van meglepetésekkel, a házasságban ezek egyszerre két emberre hatnak, és
mindegyikük másként reagál, ez pedig újabb meglepetéseket okozhat. A szeretet
mindent legyőz – szoktuk mondani –, de vajon elég erős-e a házasság kezdetén
olyan nagy lánggal lobogó szeretet ahhoz, hogy egy életen át kitartson? A
szeretet valóban elengedhetetlen kelléke a házasságnak, mert a keresztény
házasság a szeretetre épül. A házasság azonban dinamikus természetű, ha nem
gondozzuk, építjük állandóan, akkor egy idő után kiüresedik. A fiatalok addig,
amíg az esküvőig eljutnak, sokszor elmondják: „szeretlek”. Fontos azonban, hogy
a szívűk mélyén ott legyen az elhatározás, a szilárd meggyőződés: „mindig
szeretni foglak, akkor is, ha megöregszel, ha beteg leszel, ha örülsz, vagy
haragszol, sőt akkor is, ha te megunnál engem”. Ahhoz, hogy a házasság építése
meg ne akadjon, az építőanyagát, a szeretetet is állandóan gondozni, táplálni,
új, meg új vonásokkal gazdagítani kell. Minél inkább növekszik a szeretet, annál
boldogabb lesz a házasság.
Idézzétek fel a saját házasságkötésetek történetét! Mi volt az a döntő
momentum, ami mindkettőtökben megszilárdította az elhatározást: házasságot
köttök?
A
keresztény házasság nem két személy vállalkozása. „Amikor egy férfi és egy nő
egymásnak kiszolgáltatja a házasság szentségét, Isten beléjük vési a maga
vonásait és szeretetének eltörölhetetlen karakterét. A házasság Isten irántunk
való szeretetének jele”. (AL 121) A házasfelek nem csak egymásra figyelnek,
hanem együtt figyelnek Istenre. „A szeretet nem abból áll, hogy egymást nézik,
hanem hogy mindketten ugyanabba az irányba néznek.”(Antoine de Saint-Exupéry) A
házasfelek egymást sem a saját elképzeléseikhez, elvárásaikhoz mérten igyekeznek
megismerni, hanem annak tudatában, hogy Isten mindegyiküket már akkor szerette,
mielőtt még saját képére megteremtette volna őket, ezzel egyedülálló méltóságot
adva nekik. Ahhoz, hogy az ennek a méltóságnak megfelelő tökéletességüket
elérjék, növekedniük kell. „A házasságban mindkét fél eszköz Isten kezében a
másik növekedésének támogatására; a változás, a növekedés, a mindenkiben
szunnyadó jó lehetőségek kibontakoztatására. Minden házasság külön
„üdvtörténet", amely a törékenységtől indul, és Isten ajándékának és a rá adott
nagylelkű és kreatív válasznak köszönhetően lépésről lépésre eljut az egyre
szilárdabb és értékesebb valósághoz. A férfi és a nő talán legnagyobb küldetése
a szeretetben az, hogy segítsék egymást igazi férfivá és igazi nővé
kiteljesedni. A növekedés elősegítésével támogatják egymást saját identitásuk
kialakításában.” (AL 221)
Való igaz, hogy a házasság kockázatos vállalkozás. Sokszor hallunk olyan
történeteket, hogy a fiatalok már középiskolás korukban elhatározták, hogy össze
fognak házasodni, aztán most néhány évi házasság után elváltak, pedig volt elég
idejük megismerni egymást. A fiú megismert egy diáklányt, aki igyekezett a
kedvében járni, a lánynak imponált az atletikus termetű fiú. Azt azonban, hogy
ebből a lányból milyen feleség és anya lesz, hogy a körülrajongott atlétából
milyen férj és apa lesz, hogy a közös vacsora egy idő után nem örömet, hanem
inkább csak fáradságot jelent, azt el sem tudták képzelni. Aki a szerencséjében
bízik, vagy a jó anyagi háttérben, azt könnyen érheti csalódás. De ha a fiatalok
mindketten a hit által megtapasztalták, hogy Krisztus – különösen súlyos
nehézségek
esetén –, hordozni tud
bennünket, akkor a hit bizalmi alapot adhat szeretetük tartós növekedéséhez.
Minden ember titok, a másik titkához közel férkőzni csak szeretettel lehet,
ezért a kölcsönös szeretetnek állandóan növekednie kell. Max Frisch svájci író
szerint ahol a házasfelek egyike azt mondja a másiknak: „ismerlek jól, tudom én,
hogy mi lakik benned,” ott a szeretet már kialvóban van.
Házasságkötésetek idején hogyan gondoltátok, ismeritek-e egymást eléggé?
Fontosnak éreztétek-e, hogy minden „titkotokat” feltárjátok a másiknak?
Isten szeretetközösség: benne a három személy, az Atya, a Fiú és a Szentlélek
öröktől fogva és mindörökké tökéletes egységben él. A házasság szentségében az
isteni kegyelem a házas feleket is valóságos közösséggé formálja. Ez a házasság
szentségének misztériuma. (vö. AL 121) A házas szeretet állandó érlelődésre
hivatott, növekedésének természetéből fakadóan nincs határa, mert részesedés a
végtelen isteni szeretetből. A házas szeretet elsősorban nem azzal őrizhető meg,
hogy újra meg újra végignézzük az esküvői képeket, hogy ismételgetjük a
katekizmus vonatkozó pontjait, hanem azzal, hogy a szeretetet a folyamatos
növekedés által állandóan erősítjük, a szeretet gyakoribb, intenzívebb,
nagylelkűbb, gyengédebb, vidámabb tetteivel válaszolunk az isteni kegyelemre,
tökéletesítjük egységünket. (vö. AL 134)
Hogyan tudjátok gyerekeiteket segíteni párkapcsolataikban anélkül, hogy
megsértenétek önállóságukat? Mit tudtok tenni akkor, ha úgy látjátok, hogy rossz
irányba indulnak, ha előre látjátok, hogy kudarcba torkolló kapcsolatba
keveredtek?
Az
egység, amelyre törekedni kell, nem egyformaság, hanem a különbözők egységbe
foglalása, vagy másként a többféle közös nevezőre hozása. Különbözők
találkoztak, tisztelik és értékelik egymást, de megőrzik a közös jót gazdagító
különféle árnyalatokat és hangsúlyokat. Egymást kölcsönösen segítik, hogy
önmagukat és egymást egyre jobban megismerjék. A házaspár együtt növekedik, de
nem nő össze és nem olvad össze. Könnyen gondolhatná az egyik házasfél, hogy ha
a másikba beleolvadna, azaz döntési szabadságát minden ügyben átadná
házastársának, akkor biztonságban lenne, gondtalanul élhetne. Aki így
gondolkodik, nincs tudatában annak, hogy a házas felek egymásért is és házas
közösségükért is felelősek. Súlyos gondok fakadnak abból is, ha bármi okból, pl.
betegség, munkanélkülivé válás, stb. miatt a másikat magába olvasztó fél
cselekvőképtelenné válik. Nem az egységet szolgálja az sem, aki a másikat
birtokba akarja venni. „Az én jobbik felem”, mondja, mintha már birtokba vette
volna.
Aki
a másikat szereti, az nem birtokolni akarja, hanem befogadni.
Aki a
másikat szereti, az nem nevelni és megjavítani akarja, hanem támogatja
növekedésében.
Aki a
másikat szereti, annak leghőbb vágya az, hogy házastársa önmagát megtalálja.
Csak akkor tudunk férfiként és nőként egységre jutni, ha önmagunkat megtaláljuk,
ha az „én”-ből semmit nem áldozunk fel el a „mi”-ért. Eggyé válásunk ékesszóló
bizonyítékai gyermekeink. Eggyé váltunk, de különbözők maradtunk.
Bíró
László
az MKPK Családbizottságának elnöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
forrás: csaladlevel levelezőlista