Október 24-én a Ferenc pápa a „Ne törj házasságot!” paranccsal folytatta a tízparancsolatról szóló katekézissorozatát. Hangsúlyozta, hogy a hűség olyan életstílus és életmód, amelynek kialakítása sok időt és komoly erőfeszítést igényel. Állhatatosságunk végső és állandó forrása pedig Isten hűsége.
A jegyeseket tényleges
katekumenátussal kell felkészíteni a házasságra!
Október 24-én a Ferenc pápa a „Ne törj
házasságot!” paranccsal folytatta a tízparancsolatról szóló katekézissorozatát.
Hangsúlyozta, hogy a hűség olyan életstílus és életmód, amelynek kialakítása sok
időt és komoly erőfeszítést igényel. Állhatatosságunk végső és állandó forrása
pedig Isten hűsége.
Ferenc
pápa katekézisének fordítását teljes egészében közreadjuk.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
A parancsolatokról szóló katekézisek
sorában ma a hatodik „szóhoz” érkeztünk, mely az élet érzelmi és szexuális
oldalára vonatkozik, és így szól: „Ne törj házasságot!”
Határozott felszólítás ez a hűségre,
hiszen hűség és állhatatosság nélkül egyetlen emberi kapcsolat sem igaz.
Nem lehet, hogy csak addig szeretünk, amíg
„megfelel” nekünk. A szeretet épp akkor mutatkozik meg, amikor túllépünk saját
haszonkeresésünkön, amikor maradéktalanul mindent odaadunk. Miként a
katekizmusban olvassuk: „A szeretet végleges akar lenni. Nem lehet, hogy csak
»amíg másképp nem döntünk«” (1646). A hűség a szabad, érett, felelős emberi
kapcsolat jellemzője. Egy barát is azért bizonyul igaznak, mert az marad minden
helyzetben, különben nem barát. Krisztus feltárja az igazi szeretetet; ő, aki az
Atya határtalan szeretetéből él, és ennek erejében hűséges barát, aki akkor is
elfogad bennünket, amikor vétkezünk, és mindig javunkat akarja, akkor is, amikor
nem érdemeljük meg.
Az ember rászorul arra, hogy feltétel
nélkül szeressék, és aki nem kapja meg ezt az elfogadást, az egyfajta hiányt
hordoz magában, gyakran anélkül, hogy tudna róla. Ilyenkor az emberi szív
pótlékokkal próbálja betölteni ezt az űrt, elfogad megalkuvást és
középszerűséget, melynek halvány köze sincs a szeretethez. Fennáll a veszély,
hogy „szeretetnek” nevezzük a kezdődő és éretlen kapcsolatokat, azt képzelve,
hogy rátaláltunk az élet világosságára valamiben, ami a legjobb esetben is csak
annak visszfénye.
Így megesik, hogy például túlértékeljük a
testi vonzerőt, mely önmagában Isten ajándéka, de rendeltetése az, hogy utat
készítsen a személlyel való igaz és hűséges kapcsolathoz. Miként Szent II. János
Pál mondja: az ember „a kapcsolatok teljes és érett spontaneitására hivatott”,
mely „a szívében ébredő impulzusok megkülönböztetésének fokozatos gyümölcse”.
Olyasmi, amit meg kell szereznünk, minthogy minden embernek „állhatatosan és
becsületesen meg kell tanulnia, mi jelent a test” (vö. Katekézis, 1980.
november 12.).
Ezért a házaséletre szóló hivatás
megkívánja, hogy alaposan átgondoljuk kapcsolatunkat, és jegyesi időszakot
igényel, hogy ellenőrizhessük azt. Ahhoz, hogy a házasság szentségéhez
járulhassanak, a jegyesekben ki kell alakulnia annak a bizonyosságnak, hogy
kapcsolatukban ott van Isten keze, mely megelőzi és kíséri őket, s lehetővé
teszi, hogy kimondják: „Krisztus kegyelmével ígérem, hogy örökre hű leszek
hozzád.” Nem ígérhetnek hűséget „jó- és balsorsban, egészségben és betegségben”,
és nem ígérhetik meg, hogy szeretni és tisztelni fogják egymást életük minden
napján pusztán a jó szándékuk alapján, vagy abban reménykedve, hogy „működik a
dolog”. Isten hűséges szeretetének szilárd alapjára kell építeniük. S ezért,
mielőtt részesülnének a házasság szentségében, alapos felkészülésre, mondhatni
katekumenátusra van szükségük, mert a szeretetben leélt élet forog kockán, a
szeretettel pedig nem szabad tréfálni. Nem lehet „házassági felkészítésnek”
nevezni azt, hogy három-négy alkalommal előadást tartunk nekik a plébánián; nem,
ez nem felkészítés, hanem csak annak tettetése. Annak kell viselnie érte a
felelősséget, aki ilyet tesz: a plébánosnak, a püspöknek, aki megengedi az
ilyesmit. A felkészítésre rá kell szánni az időt, és alaposnak kell lennie. Nem
lehet felszínes, hiszen szentségről van szó a házasságkötésnél! Tényleges
katekumenátussal kell felkészíteni rá.
A
hűség ugyanis életmód, életstílus. Becsületesen dolgozunk, őszintén beszélünk,
gondolatainkban és tetteinkben hűek vagyunk az igazsághoz. Ha hűséggel átszőtt
életet élünk, megmutatkozik életünk minden területén, és arra késztet, hogy hű
és megbízható emberek legyünk minden élethelyzetben.
Ahhoz azonban, hogy ilyen szép életet
élhessünk, nem elég a mi emberi természetünk, rászorulunk arra, hogy Isten
hűsége belépjen életünkbe és megfertőzze létünket. Ez a „hatodik szó” arra hív,
hogy fordítsuk tekintetünket Krisztusra, aki hűségével ki tudja belőlünk venni a
házasságtörő szívet és hű szívet tud belénk ültetni. Őbenne, egyedül őbenne
létezik a fenntartás és meggondolás nélküli szeretet, a zárójelek nélküli,
teljes önátadás és a maradéktalan elfogadás állhatatossága.
Az ő halálából és feltámadásából fakad
hűségünk, az ő feltétlen szeretetéből fakad állhatatosságunk kapcsolatainkban. A
vele, az Atyával és a Szentlélekkel való közösségből fakad egymással való
közösségünk és kapcsolataink hű megélésének képessége.
Fordította: Tőzsér Endre SP
forrás. Magyar Kurír 2018.10.24.