November 7-én Ferenc pápa a „Ne lopj!” paranccsal folytatta a tízparancsolatról szóló katekézissorozatát. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a bibliai kinyilatkoztatás tág összefüggésében kell gondolkodnunk: életünkkel, javainkkal az egész emberiségért és az utánunk jövő nemzedékekért is felelősek vagyunk.
Azt
birtoklom ténylegesen, amit oda tudok adni!
November
7-én Ferenc pápa a „Ne lopj!” paranccsal folytatta a tízparancsolatról szóló
katekézissorozatát. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a bibliai kinyilatkoztatás
tág összefüggésében kell gondolkodnunk: életünkkel, javainkkal az egész
emberiségért és az utánunk jövő nemzedékekért is felelősek vagyunk.
Ferenc
pápa katekézisének fordítását teljes terjedelmében közreadjuk.
Kedves
testvéreim, jó napot kívánok!
Folytatjuk a tízparancsolat magyarázatát, és ma elérkeztünk a hetedik „szóhoz”:
„Ne lopj!” Amikor halljuk ezt a parancsot, a más tulajdonának elvételére és
tiszteletben tartására vonatkozó témakör jut eszünkbe. Nincs olyan kultúra,
amelyben a lopás és a javaktól való megfosztás megengedett lenne; az ember
ugyanis rendkívül érzékeny a tulajdon védelmére.
De
érdemes e „szó” értelmezését szélesebb perspektívában végezni és a javak
birtoklásának témáját a keresztény bölcsesség fényében vizsgálni.
Az
Egyház társadalmi tanításában a javak egyetemes rendeltetéséről van szó.
De mit jelent ez? Hallgassuk meg, mit mond a katekizmus: „Kezdetben Isten a
földet és annak erőforrásait az emberiség közös kezelésére bízta, hogy az
gondoskodjon róla, munkájával hajtsa uralma alá és élvezze gyümölcseit. A
teremtés javai az egész emberi nem számára vannak rendelve” (KEK 2402). Továbbá:
„A javak egyetemes rendeltetése elsődleges marad, még ha a közjó előmozdítása
megköveteli is a magántulajdonnak, a hozzá való jognak és e jog gyakorlásának
tiszteletben tartását” (KEK 2403).
[1]
A
Gondviselés azonban nem „sorozatgyártással” rendezte be a világot: különbségek
vannak, eltérő körülmények vannak, sokféle kultúra létezik, és ezért úgy
élhetünk, hogy gondoskodunk egymásról. A világ gazdag erőforrásokban, és az
elsődleges javakat mindenkinek biztosítani tudja. Ennek ellenére sokan botrányos
nyomorban élnek, és az esztelenül használt erőforrások elapadnak. De a világ
egyetlen! Az emberiség egyetlen!
[2]
A világ gazdagsága ma egy kevesekből álló kisebbség kezében van, a szegénység,
sőt a nyomor és a szenvedés pedig sokaknak, a többségnek az osztályrésze.
A földön
nem azért van éhezés, mert hiányzik az élelem! Sőt, a piac igényeinek
megfelelően időnként még meg is semmisítik, ki is dobják azt. Ami hiányzik: a
szabad és hosszú távon gondolkodó vállalkozói tevékenység, amely biztosítaná az
elegendő termelést, és a szolidáris működésmód, mely biztosítaná az egyenlő
elosztást. Azt mondja a katekizmus: „Az embernek, amikor a teremtett javakat
használja, úgy kell tekintenie jogosan birtokolt vagyonát, hogy az nemcsak a
sajátja, hanem egyúttal közös is, abban az értelemben, hogy ne csak őneki, hanem
másoknak is javára lehessen” (KEK 2404). Minden vagyonnak, ahhoz, hogy jó
legyen, társadalmi dimenzióval kell rendelkeznie.
Ebben az
összefüggésben jelenik meg a „ne lopj” parancs pozitív és tág értelme. „Egy
dolog birtoklása a birtokosát a Gondviselést képviselő kezelővé teszi” (KEK
2404.). Senki sem abszolút birtokosa a javaknak, hanem a javak kezelője. A
birtoklás felelősséggel jár. Mondhatja valaki „Én gazdag vagyok, mindenem
megvan…” – igen, ez a vele járó felelősségedet is kijelöli. A javak
bármelyikéről legyen is szó, ha azt kivonjuk az isteni gondviselés logikájából,
árulást követünk el, annak az értéknek az árulói vagyunk, a szó szoros
értelmében.
Azt
birtoklom ténylegesen, amit oda tudok adni. Ez a mérce mutatja meg, hogyan tudok
bánni a javakkal, hogy jól vagy rosszul bánok-e velük. Fontos ez a mondat: azt
birtoklom ténylegesen, amit oda tudok adni. Ha tudok adni, ha nyitott vagyok,
akkor nemcsak abban vagyok gazdag, amim van, hanem a jószívűségben is – a
jószívűségben mint azon kötelességben, hogy odaadjam vagyonomat, hogy mindenki
részesedhessen belőle. Ha ugyanis nem vagyok képes odaadni valamit, annak az az
oka, hogy az a dolog birtokol engem, hatalma van fölöttem, én pedig alávetettje
vagyok. A javak birtoklása alkalmat ad arra, hogy leleményesen megsokszorozzuk
és jószívűen használjuk azokat, és így növekedjünk a szeretetben és a
szabadságban.
Krisztus, bár Isten volt, „Istenhez való hasonlóságát nem tartotta kiváltságnak,
hanem kiüresítette magát” (Fil 2,6–7), és szegénysége által gazdaggá tett
bennünket (vö. 2Kor 8,9).
Miközben
az ember azon töri magát, hogy többje legyen, Isten azáltal váltja meg,
hogy szegénnyé lesz: az a megfeszített Ember felbecsülhetetlen váltságdíjat
fizetett mindenkiért az Atyának nevében, aki „irgalomban gazdag” Isten (Ef 2,4;
vö. Jak 5,11). Nem a javak tesznek gazdaggá bennünket, hanem a szeretet! Sokszor
hallottuk, amit Isten népe szokott mondani: „Az ördög a zsebeken keresztül
lopózik be.” A pénzimádattal kezdődik, a birtoklási vággyal folytatódik, és a
hiúsággal végződik: „Gazdag vagyok, és büszke vagyok rá”; végül tehát jön a gőg
és az önteltség. Ezt műveli bennünk az ördög! A bejárata pedig a zsebeink!
Kedves
testvéreim! Jézus Krisztus ismételten feltárja előttünk az Írások teljes
értelmét. A „ne lopj” azt üzeni, hogy szeress a javaiddal, használd fel a
rendelkezésedre álló eszközöket, hogy szeress, ahogy csak tudsz! Így az életed
jóvá, a birtoklás pedig ajándékozássá válik. Hiszen az élet ideje nem arra
szolgál, hogy birtokoljunk, hanem hogy szeressünk! Köszönöm!
JEGYZETEK
[1] Vö. Laudato
si’ enciklika, 67: „Minden közösség kiveheti a föld javaiból, amire szüksége
van az életben maradáshoz, de kötelessége meg is védeni azt, és biztosítani
termékenysége folyamatosságát a jövőbeli nemzedékek számára. Mert végeredményben
»az Úré a föld« (Zsolt 24,1), övé »a föld és minden, ami rajta van« (MTörv
10,14). Ezért Isten megtagad minden abszolút birtoklásra irányuló igényt: »A
földet nem lehet eladni véglegesen, mert enyém a föld, ti csak jövevények és
vendégek vagytok nálam« (Lev 25,23).
[2] Vö.
Szent VI. Pál pápa: Populorum progressio enciklika, 17: „Mindenki tagja a
társadalomnak: az egyetemes emberi közösséghez tartozik. Nemcsak ez vagy az az
ember, hanem minden ember arra hivatott, hogy előbbre vigye az egész emberi
társadalom teljes értékű fejlődését. […] Letűnt nemzedékek örökségébe lépünk,
kortársaink munkájának gyümölcsét élvezzük, ezért minden emberrel szemben
kötelesség terhel bennünket. Nem lehetünk közömbösek azokkal szemben, akik majd
mi utánunk jönnek és gyarapítják az emberiség családját. Az egyetemes
szolidaritás, amely tény és jótétemény, ugyanígy kötelességet is ró ránk.”
Fordította: Tőzsér Endre SP
Forrás:
Magyar Kurír 2018.11.07.