"A cseh behatolás ellen volt fegyveres ellenállás, de ez nem volt szervezett és nem volt hatékony. Az országot népköztársaságnak átkeresztelő országvesztők nem tudták, talán nem is akarták megvédeni a határokat."
Erőtlenség, gyávaság, hozzá nem értés
Népszava
ezt írta 1918. nov. 29-én: Mert legyünk vele tisztában, amint a világháború
nem a mi háborúnk volt, épp úgy a világháborúnak ezek az utórezgései, ez az
utóvilágháború, amelyik a cseh és a román határokon játszódik le, nem a mienk,
nem a mi bűnünk. A magyar népköztársaság, a magyar demokrácia Magyarország
összes nemzeteivel való megegyezést kívánja. A szociáldemokrata párt
kezdeményezésére, a magyar népköztársaság fölvette programjába a Magyarországon
élő összes nemzetek önrendelkező jogát. Ami a népköztársaság ezen nagyszabású és
minden nemzetet kiengesztelni akaró, minden nemzet békés együttműködését kívánó
programja után fölidézi a viszálykodásnak, a harcnak a szellemét, az a régi
rendszer emléke. Azé a régi rendszeré, amely abból élt, hogy egymásra uszította
a monarchia nemzeteit, amelyik Magyarországon a legkorlátlanabb osztályelnyomás
mellett a legféktelenebb nemzetiségi elnyomást gyakorolta. Azé a régi rendszeré,
amelyiknek a nem-magyar nyelvű nemzetek nem hihettek, mert állandóan becsapta
őket. Nemzetiségi törvényt hozott és egy szavát sem tartotta be a törvénynek.
Furcsa és hamis ez az álláspont. Egy baloldali, (bár még polgári) forradalom
megpróbálja lerázni magáról a múlt örökségét: nem ér a nevem, azt kiáltja. A
Népszava akkoriban pártlap volt: A magyar Szociáldemokrata Párt központi
közlönye, hirdette magáról a fejlécben. Mint párt elhatárolódhatott a forradalom
előtti időktől, de a fenti idézetben az egész ország nevében beszélt, s egy
nemzet nem határolódhat el a saját hibáitól, csak megbánhatja azokat.
Hogy a kiegyezés utáni magyar politika sokat hibázott, többek között a
nemzetiségi kérdésben is, az igaz. De ez a sommás elítélés, amit a lap a
vezércikkben megenged magának, azért erősen túloz.
Az
idézett cikk alapgondolata, hogy a határokról a békekonferencia dönt,
értelmetlen tehát most a konferencia előtt nem kellene fegyverrel foglalni el
területeket, békésen meg lehetne egyezni az átmeneti időszak közigazgatásáról. A
cikk címe: A szlovák kérdés. Elsősorban a csehek betörésével foglalkozik, de a
román nyomulást is megemlíti. Nem tudom megítélni, hogy végtelen naivitás vagy
teljes politikai vakság íratta le ezeket a mondatokat: …ha a csehek és
szlovákok a békekongresszust nem akarják befejezett tények elé állítani, és
reméljük, hogy ez nincs szándékukban, akkor igazán nem marad egyéb vitakérdés
hátra, mint az, hogy a kongresszusig ki vezesse azoknak a vidékeknek a
közigazgatását, amely vidékeket szlovákok lakják vegyesen magyarokkal és egyéb
nemzetekkel. Nyilvánvalóan pontosan arról volt szó, hogy a csehek tárgyalási
pozíciója más, ha már birtokon belül vannak, mintha nincsenek. A cseh behatolás
ellen volt fegyveres ellenállás, de ez nem volt szervezett és nem volt hatékony.
Az országot népköztársaságnak átkeresztelő országvesztők nem tudták, talán nem
is akarták megvédeni a határokat. Miért merem ezt mondani. Itt egy kis hír, ami
a lap 3. oldalán jelent meg:
Somogymegyében, amely kívül esik a demarkációs vonalon, a szerbek mégis
megszálltak több községet. A magyar népkormány utasította a hatóságokat és a
lakosságot, hogy egyelőre nyugodjanak bele ebbe a megszállásba és fogadják a
szerbeket jóbarátokként, teljes nyugalommal és bizalommal. Igy történt
Szigetváron is, ahová a múlt napokban érkezett meg az előre bejelentett
katonavonat, amely a szerbeket hozta. Kétszáztizenhat főnyi legénységből és négy
tisztből áll a megszállócsapat, amely a 6. szerb gyalogezred egyik százada, és
hét géppuskával és 23 lóval van fölszerelve.
Balassagyarmaton tudjuk, hogy nem nyugodtak bele, és kiverték a cseheket. Igaz,
Szigetvárt később elhagyták a szerbek, de ez a „fogadjuk a megszállókat
jóbarátokként” kifejezés még az én békességre törekvő lelkemnek is felháborító.
Surján
László