Erőtlenség, gyávaság, hozzá nem értés


"A cseh behatolás ellen volt fegyveres ellenállás, de ez nem volt szervezett és nem volt hatékony. Az országot népköztársaságnak átkeresztelő országvesztők nem tudták, talán nem is akarták megvédeni a határokat."


Erőtlenség, gyávaság, hozzá nem értés

Népszava
ezt írta 1918. nov. 29-én: Mert legyünk vele tisztában, amint a világháború
nem a mi háborúnk volt, épp úgy a világháborúnak ezek az utórezgései, ez az
utóvilágháború, amelyik a cseh és a román határokon játszódik le, nem a mienk,
nem a mi bűnünk. A magyar népköztársaság, a magyar demokrácia Magyarország
összes nemzeteivel való megegyezést kívánja. A szociáldemokrata párt
kezdeményezésére, a magyar népköztársaság fölvette programjába a Magyarországon
élő összes nemzetek önrendelkező jogát. Ami a népköztársaság ezen nagyszabású és
minden nemzetet kiengesztelni akaró, minden nemzet békés együttműködését kívánó
programja után fölidézi a viszálykodásnak, a harcnak a szellemét, az a régi
rendszer emléke. Azé a régi rendszeré, amely abból élt, hogy egymásra uszította
a monarchia nemzeteit, amelyik Magyarországon a legkorlátlanabb osztályelnyomás
mellett a legféktelenebb nemzetiségi elnyomást gyakorolta. Azé a régi rendszeré,
amelyiknek a nem-magyar nyelvű nemzetek nem hihettek, mert állandóan becsapta
őket. Nemzetiségi törvényt hozott és egy szavát sem tartotta be a törvénynek
.


Furcsa és hamis ez az álláspont. Egy baloldali, (bár még polgári) forradalom
megpróbálja lerázni magáról a múlt örökségét: nem ér a nevem, azt kiáltja. A
Népszava akkoriban pártlap volt: A magyar Szociáldemokrata Párt központi
közlönye, hirdette magáról a fejlécben. Mint párt elhatárolódhatott a forradalom
előtti időktől, de a fenti idézetben az egész ország nevében beszélt, s egy
nemzet nem határolódhat el a saját hibáitól, csak megbánhatja azokat.


Hogy a kiegyezés utáni magyar politika sokat hibázott, többek között a
nemzetiségi kérdésben is, az igaz. De ez a sommás elítélés, amit a lap a
vezércikkben megenged magának, azért erősen túloz.

Az
idézett cikk alapgondolata, hogy a határokról a békekonferencia dönt,
értelmetlen tehát most a konferencia előtt nem kellene fegyverrel foglalni el
területeket, békésen meg lehetne egyezni az átmeneti időszak közigazgatásáról. A
cikk címe: A szlovák kérdés. Elsősorban a csehek betörésével foglalkozik, de a
román nyomulást is megemlíti. Nem tudom megítélni, hogy végtelen naivitás vagy
teljes politikai vakság íratta le ezeket a mondatokat: …ha a csehek és
szlovákok a békekongresszust nem akarják befejezett tények elé állítani
, és
reméljük, hogy ez nincs szándékukban, akkor igazán nem marad egyéb vitakérdés
hátra, mint az, hogy a kongresszusig ki vezesse azoknak a vidékeknek a
közigazgatását, amely vidékeket szlovákok lakják vegyesen magyarokkal és egyéb
nemzetekkel.
Nyilvánvalóan pontosan arról volt szó, hogy a csehek tárgyalási
pozíciója más, ha már birtokon belül vannak, mintha nincsenek. A cseh behatolás
ellen volt fegyveres ellenállás, de ez nem volt szervezett és nem volt hatékony.
Az országot népköztársaságnak átkeresztelő országvesztők nem tudták, talán nem
is akarták megvédeni a határokat. Miért merem ezt mondani. Itt egy kis hír, ami
a lap 3. oldalán jelent meg:


Somogymegyében, amely kívül esik a demarkációs vonalon, a szerbek mégis
megszálltak több községet. A magyar népkormány utasította a hatóságokat és a
lakosságot, hogy egyelőre nyugodjanak bele ebbe a megszállásba és fogadják a
szerbeket jóbarátokként
, teljes nyugalommal és bizalommal. Igy történt
Szigetváron is, ahová a múlt napokban érkezett meg az előre bejelentett
katonavonat, amely a szerbeket hozta. Kétszáztizenhat főnyi legénységből és négy
tisztből áll a megszállócsapat, amely a 6. szerb gyalogezred egyik százada, és
hét géppuskával és 23 lóval van fölszerelve.


Balassagyarmaton tudjuk, hogy nem nyugodtak bele, és kiverték a cseheket. Igaz,
Szigetvárt később elhagyták a szerbek, de ez a „fogadjuk a megszállókat
jóbarátokként” kifejezés még az én békességre törekvő lelkemnek is felháborító.

Surján
László