"Életünkben mindig az az értékes, ha az értékeknek szenteljük magunkat. Ez csak úgy sikerülhet, ha kapcsolatunkba bevonunk egy értékes, közös harmadikat, aki párkapcsolatunkat ébren tartja. Ez a harmadik párkapcsolatunk gyümölcse, a gyermek.” - Bíró László püspök úr novemberi levele.
Hívom
a családokat
Bíró
László püspök levele
HÁZASPÁROKAT, JEGYESEKET
ÉS SZERELMESEKET,
A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKET, ÉS MINDENKIT, AKI A CSALÁD ÉS
AZ ÉLET MELLETT ÁLL!
2018.
november
Sok
fiatal úgy gondolja, hogy ha szeretik egymást, akkor házasságkötésük után mindig
automatikusan egyet fognak érteni. Ha egy ügyben egyiküknek, vagy másikuknak
dönteni kell, akkor nincs szükség megbeszélésre, hiszen nyilván házastársuk is
ugyanúgy döntene, mint ők. Ez többé-kevésbé beválik, amíg életük felett nem
gyülekeznek felhők. Az életnek azonban nem csak napos oldala van, mindig
jöhetnek nehéz, viharos időszakok, amikor a házaspárnak új, eddig ismeretlen
nehézségekkel kell megküzdenie. Együtt kell elhárítaniuk a közös életüket
beárnyékoló veszélyt, együtt, egyetértésben kell cselekedniük. Ilyenkor
elengedhetetlen kettejük megbeszélése, még annak árán is, ha az megegyezéshez
nehéz, feszültségekkel terhes út vezet. Nagy azonban annak a veszélye, hogy a
feszültségek megingatják a szeretetet, holott azt hitték, a kölcsönös
szeretetükkel mindent meg tudnak oldani.
Minden
fiatal házaspár életében a mézeshetek után elkezdődnek a hétköznapok, a fiatalok
nem csak a saját munkahelyükre térnek vissza, hanem olyan sport, kulturális,
önkéntes, vagy egyéb elfoglaltságokhoz, amelyek társuknak idegenek. Ha eddig
tudtak is ilyenekről, most már nem elég az eddigi megelőlegezett bizalom abban,
hogy ezek a nem együtt töltött idők nem befolyásolhatják kapcsolatukat, most már
naponta megtapasztalják, hogy házastársuk nincs velük, mert énekkari próbán van,
vagy sportol, vagy éppen a helyi Karitászban tevékenykedik. Ilyenkor óhatatlanul
bekövetkezik a kétkedés (jó ez, kell ez, miért nem lehetünk együtt?), majd az
elhatárolódás, sőt akár a tiltakozás is. A fiatalok feladata ekkor az, hogy
megállapítsák kettejük hajlamaiban, vágyaiban és igényeiben az azonosságokat, és
a különbözőségeket, hogy megtalálják, miként lehetséges mindkettejük növekedése,
hogyan találhatják meg a helyes mértéket a közelség és a távollét, az egyéni és
a közös között. Gyakran adódik, hogy a fiataloknak vannak olyan elfoglaltságaik,
amelyeket társukkal nem tudnak megosztani. Mit lehet ilyenkor tenni? Őszintén és
nyíltan meg kell különböztetniük azokat az elfoglaltságokat, amelyekben
feltétlenül közösen kell tevékenykedniük, azoktól, amelyekről mindketten úgy
vélekednek, hogy ott egyikük vagy másikuk önállóan tevékenykedhet anélkül, hogy
ez kapcsoltuk rovására menne. Ha ezt nem sikerül komolyan megbeszélni, vagy
eleve hiányos kettejük között a bizalom, akkor egy idő után úgy fogják érezni,
hogy nem együtt, csak egymás mellett élnek, hogy kapcsolatuk egyiküknek sem ad
valami pótolhatatlant, valami újat.
Hogyan tudjátok gyerekeiteket segíteni abban, hogy már a párkeresés idején
figyeljenek a „különbözőségekre és azonosságokra”? Milyen tapasztalatokról
tudtok e téren nekik beszámolni?
Egy
keleti bölcs, Kahil Gibran tanácsolja a fiataloknak: Álljatok egymás mellett,
de hagyjátok a szelet és az eget közöttetek táncolni! Szeressétek egymást, de ne
tegyétek a szeretetet béklyóvá! Adjátok egymásnak a szíveteket, de ne zárjátok
fogdába a másik szívét! A templom oszlopai egyenként szilárdan állnak, de nem
növekedhetnek. A tölgyfa és a fenyő is egymagában áll, de ha árnyékot vetnek
egymásra, egyikük sem tud növekedni.
Ha a
párkapcsolatban álló emberek a templom oszlopaira hasonlítanak, azaz szilárdak,
megbízhatóak és egységesek, helyükön mozdulatlanul állnak egyszer s mindenkorra,
akkor lehetnek szépek, imponálhat stabilitásuk, de nem tudnak növekedni. Két
ember soha sem egyforma, különböznek egymástól, mint a tölgy és a fenyő.
Mindketten élni akarnak, növekedni és gyümölcsöt hozni. Jó nekik egymáshoz közel
lenni, de óvakodniuk kell attól, hogy közelségükkel akadályozzák a másik
kibontakozását. Ezért nagyon fontos, hogy kapcsolatukat állandóan erősítsék,
állandóan párbeszédben legyenek. A párbeszéd célja jó időben és rossz időben
egyaránt a kapcsolat erősítése,
azaz a szeretetben való
növekedés. Ez hosszas és elkötelezett tanulási időszakot tételez fel, a
szeretetet kifejező, és a hiteles párbeszédet lehetővé tevő magatartásformák
kialakítását. (vö. AL 136) A másikról való gondoskodás és a hozzá való vonzódás
gesztusaival jelét adhatjuk szeretetünknek. A szeretet átsegít a legrosszabb
akadályokon is. Ha szerethetünk valakit, vagy érezzük, hogy ő szeret minket,
jobban megértjük, mit akar kifejezni és megértetni velünk. Le kell győzni azt az
gyengeséget, amely félelmet kelt bennünk a másikkal szemben, mintha a
"vetélytársunk" lenne. Nagyon fontos, hogy a saját biztonságunkat megfontolt
döntésekre, meggyőződésre és értékekre alapozzuk, és ne arra, hogy egy vitában
győzedelmeskedjünk, vagy, hogy nekünk adjanak igazat. (vö. AL 140)
Hogyan tudjátok elérni, hogy egy problematikus családi ügyben hozandó döntés
megbeszélése a szeretet növekedéséhez és kapcsolatotok megerősítéséhez vezessen,
bármelyikőtök véleménye mellett döntötök?
Milyen
szép és jó az, amikor a szerelmesek mélyen egymás szemébe nézve boldognak érzik
magukat! A házas szerelem a teljes önátadásban, kettejük kizárólagos
kapcsolatában éri el teljességét. Mindketten fenntartás nélkül ajándékozzák
magukat egymásnak. Ahhoz, hogy a férfi és a nő kapcsolatukat megalapíthassa,
elmélyíthesse és megszilárdíthassa, növekedniük kell, össze kell nőniük. A
házasságnak egy védett visszavonulási helynek kell lennie mindkettejük számára,
és annak is kell maradnia. Ehhez mindkettejüknek teljesen és maradéktalanul
magukat 100%-ig a házasságba kell beadni. A házasság nem munkacsoport, amelybe
mindenki saját magának csak egy részét adja be. A házasság akkor éri el a
célját, ha mindkét fél növekedni akar benne, hogy ketten együtt elérjék a
200%-ot.
A
keresztény házasság azonban nem állhat meg a páros egoizmusnál. Túl kell ezen
nőnie. A magánéletre való korlátozódás félreismeri a házasság feladatát, és ez
súlyos veszélyekkel jár. A bezárkózó életterek hamar kiüresednek. Éppen
ellenkezőleg, az összetartás, a házasságban talentumaik szerint való közös
növekedés – még ha a férfi és a nő különbözőképpen növekszik is – csakhamar arra
fogja őket indítani, hogy a magukon kívüli világot értékes tettekkel szolgálják.
Noha a házaspár önmagát építi – tekinthetjük ezt belégzésnek –, kapcsolata
tevékeny szeretetével a külvilágot is építi – ezt kilégzésnek nevezhetjük. A
házaspár együtt tekintve másokra kettejük erőtartalékából – ahol a 200%
összegyűlt – másoknak az élethez és a szeretethez ad bátorságot. Ezzel saját
házasságának olyan növekedési lökést ad, amire a csak saját maguk körül forgó
párok hiába vágyakoznak.
Miben látjátok tíz, húsz, negyvenévi házasság után a növekedés lehetőségét?
Életünkben mindig az az
értékes, ha az értékeknek szenteljük magunkat. Ez csak úgy sikerülhet, ha
kapcsolatunkba bevonunk egy értékes, közös harmadikat, aki párkapcsolatunkat
ébren tartja. Ez a harmadik párkapcsolatunk gyümölcse, a gyermek. Így egy olyan
lelki út nyílik meg számunkra, amely a külső életcélokon felül kapcsolatunkat
egymással elmélyíti.
Bíró
László
az MKPK Családbizottságának elnöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
forrás: csaladlevel levelezőlista