Jézus boldogságainak útja csak látszólag vezet vereséghez!

November 1-jén, mindenszentek ünnepén délben Ferenc pápa elimádkozta az Úrangyalát a Szent Péter téren egybegyűlt hívőkkel. Elmélkedésében az ünnep családi jellegét hangsúlyozta: a mennyben élő szentek a testvéreink, akik azért „szurkolnak”, hogy mi is a boldogság, az életszentség útján járjunk.

Jézus
boldogságainak útja csak látszólag vezet vereséghez!

November 1-jén,
mindenszentek ünnepén délben Ferenc pápa elimádkozta az Úrangyalát a Szent Péter
téren egybegyűlt hívőkkel. Elmélkedésében az ünnep családi jellegét
hangsúlyozta: a mennyben élő szentek a testvéreink, akik azért „szurkolnak”,
hogy mi is a boldogság, az életszentség útján járjunk.

Ferenc
pápa beszédének fordítását teljes terjedelmében adjuk közre.

Kedves
testvéreim, jó napot és szép ünnepet kívánok!

A mai
olvasmány, a Jelenések könyvéből, a mennyről beszél, és egy megszámlálhatatlan,
„nagy sereget” állít szemünk elé; ezek az emberek „minden nemzetből és törzsből,
népből és nyelvből” valók (Jel 7,9). Ők a szentek. Mit csinálnak ott „fenn”?
Együtt énekelnek, örvendezve dicsérik Istent. Jó lenne hallani az éneküket… De
el tudjuk képzelni. Tudjátok, mikor? A misén, amikor énekeljük: „Szent, szent,
szent a mindenség Ura, Istene.” A Biblia azt mondja, hogy ez a himnusz a
mennyből hallatszik, ott éneklik (vö. Iz 6,3; Jel 4,8): dicshimnusz. Amikor
tehát a „Szent vagy”-ot énekeljük, nemcsak gondolunk a szentekre, hanem azt is
tesszük, amit ők tesznek: akkor, a misében, a lehető legszorosabban kapcsolódunk
hozzájuk.

Közösségben vagyunk minden szenttel: nemcsak a legismertebbekkel, akiknek neve
szerepel a naptárban, hanem a „szomszédunkban lakókkal” is, családtagjainkkal és
ismerőseinkkel, akik már ahhoz a „nagy sereghez” tartoznak. Ma tehát családi
ünnepet tartunk. A szentek közel állnak hozzánk, sőt ők a legigazibb
testvéreink. Megértenek bennünket, szeretnek bennünket, tudják, mi szolgál
igazán javunkra, segítenek és várnak bennünket. Boldogok, és azt akarják, hogy
mi is boldogok legyünk, velük együtt a mennyországban.

Ezért
hívnak bennünket a boldogság útjára, amelyet a mai szépséges, jól ismert
evangélium mutat meg nekünk: „Boldogok a lélekben szegények […]. Boldogok a
szelídek […]. Boldogok a tisztaszívűek…” (vö. Mt 5,3–8). De hogy van ez? Az
evangélium a szegényeket mondja boldognak, a világ azonban a gazdagokat mondja
annak. Az evangélium a szelídeket mondja boldognak, a világ azonban az
erőszakosakat mondja annak. Az evangélium a tisztákat mondja boldognak, a világ
azonban az ügyeskedőket és életművészeket mondja annak. Úgy tűnik, a
boldogságnak, az életszentségnek ez az útja vereséghez vezet. Mégis – emlékeztet
bennünket az olvasmány – a szentek „pálmaágat tartanak kezükben” (Jel 7,9),
vagyis a győzelem jelképét. Ők győztek, és nem a világ! És biztatnak bennünket,
hogy az ő oldalukra, a szent Isten oldalára álljunk.

Tegyük
fel magunknak a kérdést: melyik oldalon állunk? A menny vagy a föld oldalán? Az
Úrért vagy magunkért élünk, az örök boldogságért vagy egy kis pillanatnyi
megelégedettségért élünk? Tegyük fel magunknak a kérdést: tényleg szentek
akarunk lenni? Vagy megelégszünk azzal, hogy megbélyegzés és dicséret nélküli
keresztények legyünk, akik hisznek Istenben és tisztelik felebarátaikat, de
minden túlzás nélkül? Az Úr „mindent elkér, és amit felkínál érte: az igazi élet
– mindent felkínál! –, a boldogság, amelyre teremtve lettünk” (Gaudete et
exsultate apostoli buzdítás, 1). Vagyis vagy a szentséget választjuk, vagy
semmire sem megyünk! Érdemes engednünk, hogy provokáljanak bennünket a szentek,
akik idelenn nem ismertek felemásságot, a túlpartról pedig „szurkolnak” nekünk,
hogy Istent, az alázatot, a szelídséget, az irgalmat, a tisztaságot válasszuk,
hogy inkább a mennyért, mint a földért lelkesedjünk.

Ma
testvéreink nem azt kérik, hogy ismét hallgassunk meg egy szép evangéliumot,
hanem azt, hogy váltsuk azt valóra, és lépjünk a boldogságok útjára. Nem
rendkívüli tetteket kell végrehajtani, hanem csak nap nap után ezt az utat
követni, amely a mennybe, a családba, haza visz. Ma tehát belelátunk jövőnkbe,
és azt ünnepeljük, amire születtünk: arra születtünk, hogy sose haljunk meg,
arra születtünk, hogy Isten boldogságának örvendjünk! Az Úr bátorít bennünket,
és annak, aki a boldogságok útjára lép, azt mondja: „Örüljetek és ujjongjatok,
mert jutalmatok bőséges a mennyben” (Mt 5,12).

Isten
szent anyja, a szentek királynéja segítsen bennünket, hogy eltökélten járjunk az
életszentség útján! Ő, a menny kapuja, vezesse be elhunyt szeretteinket a
mennyei családba!

A
Szentatya szavai az Angelus elimádkozása után:

Kedves
testvéreim! Szeretettel köszöntelek mindannyiatokat! Köszöntöm az Olaszországból
és más országokból érkezett zarándokokat, a családokat, az egyházközségi
csoportokat, társulatokat és iskolás csoportokat.

Külön is
köszöntöm azokat, akik részt vesznek a „szentek futásán”, melyet a „Don Bosco
Missziók” alapítvány szervezett, hogy mindenszenteket egyfajta népünnepéllyel
ünnepeljétek. Köszönöm szép kezdeményezéseteket és jelenléteteket.

Holnap
elmegyek a római Laurentino temetőbe: hívlak benneteket, hogy imáitokban
csatlakozzatok hozzám holnap, amikor azokra emlékezünk, akik előttünk jártak a
hit jelével és a béke álmát alusszák.

Szép, a
szentek lelki társaságában töltött ünnepet kívánok mindnyájatoknak! Kérlek
benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! A
viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Forrás: Magyar
Kurír 2018.11.01.