Már 1945. szeptember 21-én Magyar—Román Társaság alakult Budapesten a Györffy-kollégium dísztermében.
Surján
László
Magyar-román közeledési próbálkozások a II. Világháború után
Már
1945. szeptember 21-én Magyar—Román
Társaság
alakult Budapesten a Györffy-kollégium
dísztermében.
„Mindenki
érzi — mondotta Balázs T. Béla, a Társaság alapító főtitkára
az alakuló ülésen
tartott beszédében —, új
utakra kell lépnünk,
ha azt akarjuk, hogy a múlt
szörnyűségei
ne ismétlődjenek meg. Ezeken az utakon akar haladni a most megalakult Magyar—Román
Társaság. Meg
akarjuk ismerni a román népet, a román művészetet és tudományt.
[...] Nagy embereink, közöttük
Bartók és Kodály,
már itt is úttörő
munkát
végeztek, és irányt
mutattak. Román
dalt, román táncot,
román verseket
és zenét akarunk kapni, és adni akarunk cserébe magyar dalt, magyar verset,
magyar értékeket. Induljon meg végre valahára a kultúr-javak nagy cseréje a
szomszéd népek között is. Ismerjük meg egymást, mert ebből fakad egymás
megbecsülése,
megértése, testvéri szeretete.“
A
fegyverek még szinte dörögtek, de a román és magyar értelmiség valami megoldást
keresett. Mert nem egyoldalú akcióról akcióról volt szó.
Röviddel
a budapesti testvértársaság
létrehívása
után
Bukarestben is megalakult A Román—Magyar
Társaság,
melynek elnöke
— viszonzásként
Kodálynak
a budapesti Magyar—Román
Társaság
elnökévé
történt
megválasztására
— George Enescu, főtitkára
pedig Petre Nistor, Groza jóbarátja
lett.
Ígéretes volt, hogy e társaságok nem maradtak meg a
kulturális területen. Az
alakulás után a bukaresti Román—Magyar
Társaság
könyvet
és ablaküveget
küldött
a magyar testvérintézménynek. Két
évvel később Groza miniszterelnök
intézkedése alapján
az aradi kerületi
erdőigazgatóság
négy vagon tűzifát
küldött ajándékba
a Mocsáry Lajos kollégiumnak. A Magyar—Román
Társaság
1947 nyarán
egy országos akcióhoz kapcsolódva 11 román és székely gyereket látott három
hónapig vendégül az aszály sújtotta Romániából.
Aki
tehát ma akarja javítani a román-magyar kapcsolatot, hivatkozhat korábbi
kezdeményzésekre. Persze azt is megkérdezhetjük, hogy a korábbi akciók miért
haltak el. Ennek fő oka a fordulat évében bekövetkezett kommunista
hatalomátvétel. Egy idézet jól illusztrálja a helyzetet:
"A későbbiek során
a román—magyar
barátság
és együttműködés,
a kulturális
kapcsolatok erősödése
a két ország
közötti
megállapodások
keretében fokozódik, amint azt a Nicolae Ceauşescu és Kádár János
elvtársak 1977 júniusában sorra került találkozóján kiadott közlemény is
kifejezésre juttatja: .......a román nép és a magyar nép érdekei közösek,
céljai a szocializmus építésében, a béke és a biztonság erősítésében
és a társadalmi
haladásért
vívott
harcban azonosak. A két ország
állandóan
fejlődő barátsága
és viszonya szilárd
alapon nyugszik.“ (Korunk 1977. 8. szám)
Aki
akkoriban ment át a román-magyar határon, élményszerűen tapasztalhatta e
barátság szilárd alapjait.
Az
elmúlt évtizedek tehát nem könnyítik meg, hogy egyszer végre őszintén induljunk
el kapcsolataink rendezése felé. Pedig ez parancsoló szükségszerűség. A megoldás
talán az volna, ha a mosolydiplomácia és a problémák szőnyeg alá söprése helyett
elkezdenénk őszintén beszélni.