Nemzeti konzultáció ’18 - IX.


IX. Egyetért-e Ön azzal az alapértékkel, miszerint a gyermekeknek joguk van anyához és apához?


Nemzeti konzultáció ’18

IX.
Egyetért-e Ön azzal az alapértékkel, miszerint a gyermekeknek joguk van anyához
és apához?

Ez a
kérdés megint látszólag felesleges. Azt sem kérdezzük meg, hogy egyetértünk-e
azzal, hogy jogunk van levegőt venni. Korunkban azonban ezen a területen is
kihívások jelentek meg. Az egynemű párok, miután a legtöbb országban elérték,
hogy legalább a bejegyzett élettársi kapcsolat lehetősége meg legyen számukra,
elkezdték az örökbefogadás jogát követleni. Jogi érveik világosak: ha ők nem
fogadhatnak örökbe, az szexuális szokásaik szerinti diszkrimináció, ami viszont,
mint minden megkülönböztetés alkotmányos tilalom alá esik.

Ez a
látszólag megingathatatlan vélemény a gyermeket tárgyként kezeli. Abból indul
ki, hogy alanyi joga van a gyermekhez olyan embereknek is, akik tudatosan
elválasztották egymástól a nemi örömet a nemzéstől. Szemeben azonban nem ez a
perdöntő, hanem az, hogy felcseperedő gyermeknek mintára van szüksége, amely
meghatározza későbbi életét. Látnia kell, hogy hogyan él, mit nyújt egy anya és
mit egy apa. Azaz nemcsak a saját nemének megfelelő, hanem mindkét szülő minta a
számára, az egymáshoz való viszonyuk is.

Az emberi
jogokból egyébként nem lehet levezetni, a homoszexuális házassághoz való jogot.
Ott, ahol az egyezmény házasságról, családról beszél, mindenütt férfiről és
nőről van szó. Haláleset, válás megzavarhatja az ideális család képét, de a jog
éppen ezen esetekben egyértelműen kinyilvánítja, hogy a gyermeknek mindkét
szülőjéhez joga van, a kapcsolattartást a válás kimondásakor kötelezően előírja
a bíróság.


Napjainkban más kihívások is támadják a gyermeknek az anyához és az apához való
jogát. Vannak nők, akik nem találtak megfelelő partnert, míg mások tudatosan nem
is akarnak társat választani. Egy részükben azonban erős a gyermek utáni vágy.
Van, aki egy egyéjszakás kaland révén biztosítja magának a kívánt gyermeket, míg
mások ismeretlen donortól származó spermával kérik a mesterséges
megtermékenyítést. Ez utóbbi egyéként is számos problémát vet fel, de most csak
azt a részét nézzük, hogy az ilyen nő eleve megfosztja a gyermekét az apjától.
Nem véletlen, hogy aki fiatalon lett özvegy, gyakorta keres új társat, aki
gyermekével együtt fogadja őt szeretetébe.

Ezek
alapján minden olyan helyzetet, amely eleve kizárja, hogy a gyermek szülei
gondoskodása mellett nőhessen fel, el kell kerülni. A gyermekek jogairól szóló
egyezmény szerint az örökbefogadást is úgy kell szabályozni, hogy a gyermek
mindenek felett álló érdekei

érvényesüljenek.


Napjainkban néhány önérdekérvényesítésében agresszív csoport kétségbe vonja,
hogy a saját édesanyához és saját édesapjához való tartozás a gyermek mindenek
felett álló érdeke. Aki e csoportokkal szemben a gyermekek oldalára áll,
szavazzon igent erre a kérdésre.

Surján
László