"1918. december 3-án Vix alezredes jegyzéket küldött Károlyinak, amelyben udvarias szövegkörnyezetben durván utasította, hogy a magyar hadsereg vonuljon ki Szlovákiából. Károlyi engedelmeskedett, s ezt a tényt december 5-én egy kiáltványban hozta a lakosság tudomására.táció, amellyel az Európai Bizottság kábította az embereket, felesleges népámítás volt."
Visszapillantó
Hamis remények kábulatában
1918. december 3-án Vix alezredes jegyzéket küldött Károlyinak, amelyben
udvarias szövegkörnyezetben durván utasította, hogy a magyar hadsereg vonuljon
ki Szlovákiából. Károlyi engedelmeskedett, s ezt a tényt december 5-én egy
kiáltványban hozta a lakosság tudomására. Ebben két érvet hozott fel, amellyel
némi reményt próbált kelteni az emberekben. Idézek:
„Mert
mi még mindig reméljük, hogy az entente, ha jól megismeri ügyünk igazságát,
érvényesíteni fogja nálunk is a népjogoknak azokat a magasztos elveit, a
melyeket az egész háború alatt hirdetett s nem fogja engedni, hogy
Magyarország jogosulatlan hóditó törekvések áldozatává essék.
Magyarország területi egységét sokszor fenyegette veszedelem. A török időkben
másfél századnál tovább volt az ország több részre darabolva. Mégis újból
egygyé lett. Mert ez az egység nem emberi mesterkedés eredménye, hanem a
természet műve, a mely ellen tartósan semmiféle erő nem érvényesülhet. A
megszálló román hadsereg összes szuronyai és ágyúi sem akadályozhatják meg a
Marost és a Szamost abban, hogy ne a Tisza felé siessenek és a világ összes
árkászai és műszaki csapatai sem hordhatják el az erdélyi havasokat, melyek
elválasztják Magyarországot Romániától. A Vág, a Nyitra, a Garam és az Ipoly,
az összes utak és vasutak hozzánk fűzik szlovák testvéreinket és a magyar
népköztársaság kormánya mindent meg akar tenni, hogy a jövőben ne csak az
élettelen természet, hanem a testvéri szeretet is kapcsolja hozzánk összes nem
magyar polgártársainkat.” (Olvasható Az Ujság 1918. december ötödikei számának
címoldalán.)
Az
egyik érv szerint az antant, ahogy akkor írták az entente, fennkölt elvei
érvényesülnek és a békekonferencián nekünk adnak majd igazat. Ezért most le kell
nyelni minden békát. – Hogy a várva várt békekonferencián nem voltak kíváncsiak
a véleményünkre és nem akarták megismerni „ügyünk igazságát”, azt jól tudjuk. Az
effajta, akkoriban gyakran hangoztatott elképzelésnek semmi tárgyi alapja nem
volt, nekünk csak egy minimális jus murmurandi (a morgás joga az Apponyi beszéd
formájában) és a legyőzöttek jajgatáshoz való joga maradt.
A
másik érv Magyarország földrajzi egysége. A mellékfolyók a Tiszába futnak, a
hegyek kirajzolják a határt. Magyarország természetes határoktól védett
földrajzi és gazdasági egység. Ezt akkoriban mondhatni mindenki így látta, de
nem számolt azzal, hogy a győztesek közül ezt talán csak a szigetország, az
Egyesült Királyság mondhatja el magáról, ez a fogalom számukra nem létezett.
Ebben a december ötödikei proklamációban nem szerepelt, de később sokan és
gyakran hangoztatták: a körül nyirbált Magyarország életképtelen.
A
győztesek fennkölt elvei a vesztesekre nem vonatkoztak. A természetes határokra
senki nem volt tekintettel, a késő felajánlott testvéri szeretet helyett a saját
utat választották a korábbi nem-magyar polgártársaink, akiket bizony nem egészen
tekintettünk valóban polgártársaknak. Viszont Trianon után a Bethlen féle
konszolidáció olyan energiákat szabadított fel, amelyek révén bebizonyosodott, a
rémisztő jóslatok ellenére az ország életképes. Fejlődni, gyarapodni is tud. Ez
persze nem igazolja az országcsonkítás trianoni mértékét, és az elcsatolt magyar
emberek nagy számát. De ez az életképesség reális alap arra, hogy megvalósítsuk
a nemzet határmódosítás nélküli egyesítését. Ma ebben látjuk a megmaradás
esélyét, reméljük több sikerrel járunk, mint Károlyiék.
Surján László