"A család az a legkisebb közösség, amelyből a nagyobb közösségek épülnek. Családokból épül fel a társadalom, az Egyház és az államszervezet is. Az elmúlt negyedszázadban világszerte, így Magyarországon is, mélyreható szociális, erkölcsi és jogi változások történtek, ezeknek igen jelentős hatása van az emberi személyekre és közösségeikre, a családokra. Minthogy az emberek többsége családban szocializálódik, a családot érintő változások nagyban befolyásolják a felnövekvő generáció viszonyát a társadalomhoz, az erkölcshöz és a joghoz, így a fiatal családok egyre jobban különböznek szüleik, nagyszüleik családjaitól.” - Bíró László püspök úr decemberi levele.
Hívom
a családokat
Bíró
László püspök levele
HÁZASPÁROKAT, JEGYESEKET
ÉS SZERELMESEKET,
A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKET, ÉS MINDENKIT, AKI A CSALÁD ÉS
AZ ÉLET MELLETT ÁLL!
2018.
december
A család
az a legkisebb közösség, amelyből a nagyobb közösségek épülnek. Családokból épül
fel a társadalom, az Egyház és az államszervezet is. Az elmúlt negyedszázadban
világszerte, így Magyarországon is, mélyreható szociális, erkölcsi és jogi
változások történtek, ezeknek igen jelentős hatása van az emberi személyekre és
közösségeikre, a családokra. Minthogy az emberek többsége családban
szocializálódik, a családot érintő változások nagyban befolyásolják a felnövekvő
generáció viszonyát a társadalomhoz, az erkölcshöz és a joghoz, így a fiatal
családok egyre jobban különböznek szüleik, nagyszüleik családjaitól.
A
polgáriasodás, az ipar rohamos fejlődése megváltoztatta az emberi kapcsolatokat,
előtérbe kerültek az anyagiak és az önérdekek (materializmus és
individualizmus), fontosabbá vált a haszon az igazságnál (relativizmus).
Mindezzel együtt megkérdőjeleződött a tekintély és a törvényes hatalom
létjogosultsága, gyors léptekkel haladt a szekularizáció.
A
családot érintő társadalmi, erkölcsi és jogi változások következményeként a
párkapcsolatok nagyobb része mára már nem a keresztény házasságra épül, hanem a
sokkal bomlékonyabb, ám jogilag szabályozott polgári házasságra, bejegyzett,
vagy be nem jegyzett élettársi kapcsolatra (együttélésre). A mindenfajta
diszkrimináció felszámolása jelszavával terjed a törvényekkel elismert és védett
azonos neműek „házassága” is.
Hasonlítsátok össze szüleitek, nagyszüleitek családját a magatokéval! Milyen
volt a családtagok viszonya egymáshoz, hogyan oldották meg a családban felmerülő
problematikus helyzeteket? Kitől kérhettek-kaphattak segítséget, ha valamiért
nehéz helyzetbe kerültek?
A
keresztény kultúrával szemben egyre erőteljesebb a multikulturalizmus, a
keresztény antropológia elutasítása, elfordulás az egyházi tanítástól. A
„modern” ember magának tulajdonítja az élet és a halál fölötti rendelkezés
jogát, mert szerinte a személyi méltóság forrása nem a Teremtő, hanem valamilyen
emberi jogforrás. Így az „emberi jogokat” is csűrni-csavarni lehet, attól
függően, hogy kinek mi az érdeke. A magát szabadnak nyilvánító embernek jogai
vannak, de csak olyan kötelességei, amelyek neki tetszenek. A félreértelmezett
szabadság bűvöletében a szexualitást függetlenítette a házasságtól, a
szeretettől, a gyermeknemzéstől, a nemiséget pedig a genetikai valóságtól. Ha
pedig tetszése szerint választhat nemet magának, mi tarthatná vissza attól, hogy
kapcsolatait, életvitelét és kötelezettségeit is saját pillanatnyi tetszése
szerint alakítsa, magát mindenfajta erkölcsi rendtől függetlennek nyilvánítsa?
Hogyan tudjátok gyerekeiteket megóvni azoktól, akik elutasítják a keresztény
nemi erkölcsöt anélkül, hogy ez félelmet, gátlásokat, vagy magábazárkózást
váltana ki belőlük?
Látva az
egyre inkább terjedő szekularizáció okozta erkölcsi hanyatlást és a társadalom
ennek következtében beálló szétesését, már 1880-ban figyelmeztetett XIII. Leó
pápa Arcanum c. enciklikájában: „az országok elpusztítására nincs alkalmasabb
eszköz az erkölcsök megrontásánál, … ha a közvélemény meg nem változik, a
családoknak és az emberiségnek állandóan abban a félelemben kell élniük, hogy
általános felfordulásba rohannak.” Egyre többen figyeltek fel a káros
folyamatokra, és megállításukért, sőt visszafordításukért kezdtek fáradozni. Az
Egyház fokozta erőfeszítéseit a keresztény ifjúság nevelése érdekében, kereste a
kornak megfelelő módszereket evangelizációs küldetése teljesítéséhez. Mozgalmak,
ifjúsági szervezetek, társaságok és lelkiségi mozgalmak alakultak azzal a
céllal, hogy megállítsák az erkölcsi hanyatlást, és jó irányba állítsák a
felnövekvő generáció fejlődését. Súlyosbították azonban a helyzetet a
világháborúk, majd a nyomukban hatalomra jutott istentagadó ideologikus
diktatúrák. Eközben mind nyilvánvalóbbá vált, hogy a család mint intézmény és
közösség helyzete és állapota döntő jelentőségű: amilyenek a családok, olyan
lesz a belőlük felépülő társadalom.
Döntő
fordulatot hozott a II. Vatikáni Zsinat, amikor kimondta: „A személy,
valamint az emberi és a keresztény közösség jóléte szorosan összefügg a
házastársi és a családi közösség kedvező helyzetével.” (GS 47) A házasság
Isten kegyelméből létrejött szövetség, melyben egy férfi és egy nő kölcsönösen
elajándékozzák magukat egymásnak, és teljes hűségben és fölbonthatatlan
egységben élnek. (vö GS 48) A Zsinat után új lendületet vett
családpasztoráció főként a családdal és házassággal, valamint a házaspári
lelkiséggel foglalkozó mozgalmakra és a házasságra való felkészítésre
koncentrált.
Hogyan tudtok
bekapcsolódni a plébániai, egyházmegyei, stb. családpasztorációs munkába? Mit
jelent számotokra az, hogy a családpasztoráció alanyai és tárgyai vagytok?
A
házassággal és családdal foglalkozó közösségekben és a házasságra való
felkészítésben zavart okozott Szent VI. Pál pápa Humanae Vitae enciklikájának
megjelenése (1968), mert
határozottan szembeszállt
a szexuális erkölcs szabados, individualista értelmezésével.
A családpasztoráció megtorpant. Szent II. János Pál pápasága hozta el az újabb
megújulást: teológiai és antropológiai szempontból megalapozta a Gaudium et Spes
és a Humanae Vitae kijelentéseit. Familiaris Consortio c. apostoli buzdításában
(1981) iránymutatást ad a házasság és a család identitásának, társadalmi és
egyházi küldetésének megismeréséhez. Kijelenti:
a keresztény család
hivatott felelősségteljesen részt venni az Egyház küldetésében eredeti és
sajátos módon, vagyis az Egyház és a társadalom szolgálatába állítva saját
létezését és cselekedeteit az élet és a szeretet közösségében.
Minden erőnkkel azon kell
lennünk, hogy a család lelkipásztori gondozása erősödjön és fejlődjön, s valóban
előnyt élvezzen, mert bizonyosak vagyunk abban, hogy a jövendő evangelizációja a
családegyháztól függ. A Test Teológiája címmel kiadott katekézisében az embert
testet és lelket teljes egészként tartja a családpasztoráció tárgyának és
alanyának, választ adva a Humanae Vitae keltette kételyekre.
Új színt
vitt a családpasztorációba Ferenc pápa Amoris Laetitia c apostoli buzdításával.
Míg az Egyházi tanítóhivatal korábban főként a házasság és a család igazságából
indult ki, Szent II. János Pál pápa a pasztorációra tette a hangsúlyt, Ferenc
pápa főként azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy hogyan lehet
pasztorálni az objektív
igazságnak nem megfelelő helyzetbe került személyeket.
Nem az objektív igazságból indul ki, hanem a valóságból, családok és személyek –
sajnos – egyre gyakrabban előforduló „irreguláris” helyzetéből. Különös
hangsúlyt kap itt az irgalmasság és a keresztény közösséghez tartozás öröme.
A 20. és
21. század fordulójára világszerte, így Magyarországon is egyre súlyosabbá vált
a társadalom válsága. A házasságok száma csökkent, a gyermekvállalás egyet
jelentett a szegénység vállalásával, megsokasodott a felbomlott családok száma,
a népesség fogyott. Ezért a létfenntartás nehézségeivel küszködők részére
különféle segélyeket (pl. terhességi-gyermekágyi segély, gyermekgondozási
segély, lakhatási segély, stb.) adott az állam. Ezek összege általában nem elég
a felemelkedéshez, tehát az érintettek továbbra is a leszakadottak között
maradnak, fokozódik a társadalom szétesése. Másrészt, a bizonytalan jövőjű
segélyekre nem lehet építeni. Ebből a helyzetből Magyarországon 2010 óta egy
gyökeresen új társadalompolitika keres kiutat. Ennek alapelvei:
- A
társadalompolitika alapja a család - A házasság
egy férfi és egy nő között fennálló tartós szeretetközösség.
- A család a
közösség értéket hordozó és értékteremtő alapegysége
és nem egyének képlékeny és tetszés
szerint konstruálható halmaza. - Az állam
feladata a család, a házasság és a gyermekvállalás eszmei és anyagi támogatása
a jogrend, pénzbeli juttatások
és természetbeni szolgáltatások révén. - Minden emberi
lény élete tiszteletre és védelemre méltó érték,
– ideértve az anyaméhben fejlődő magzat, és az élet és az elmúlás
határmezsgyéjén lévő gyógyíthatatlan beteg életét is –, és nem lehet a
humánumot nélkülöző önkényes döntés tárgya. - A családok
támogatása minden gyermeket vállaló és nevelő családot megillet,
függetlenül jövedelmi helyzetüktől, az ott élő gyermekek mindenek felett álló
érdekére való tekintettel.
Mostanra elmondhatjuk, hogy mind az Egyház, mind a társadalompolitika a
család és az élet szolgálatát állítja a középpontba. A régi mondást a
családra alkalmazva:
EXTRA FAMILIAM NON EST VITA, SI EST VITA, NON EST ITA
– A CSALÁDON KÍVÜL ÉLET NINCS, HA VAN IS
ÉLET, AZ MÁR NEM KINCS.
Bíró
László
az MKPK Családbizottságának elnöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
forrás: csaladlevel levelezőlista