"Elkeseredésében/
Mi telhetett tőle?/
Nagyot ütött botjával/
A szamár fejére."
Elkeseredett juhászok
1919
keserves idő volt, és az emberekben nagy feszültségek lehettek. Salgótarján sem
gondolta soha, hogy határváros lesz belőle. Mindez belejátszhatott abba, ami
történt. A Tolnai Világlapja itt érezhető együttérzéssel ír a
szociáldemokratákról, akiknek zászlaja alatt a bányászok emberi jogaikért
küzdöttek. Akkoriban alighanem valós emberi jogokról, az emberhez méltó életről
lehetett szó. De minden összeomlott. A helyzethez méltatlan, de nekem Petőfi
juhásza jutott eszembe, aki elkeseredésében mit tehetett mást: nagyot ütött
botjával a szamár fejére. Ekként a salgótarjáni bányamunkások, kellő mennyiségű
fejbeverendő szamár hiányában beálltak kommunistának. Ebbéli hevületükben,
ugyancsak szamárfejeket hiányolva szétverték a várost, vagy legalábbis néhány
polgári lakást.
Száz év
eltelt. Ma a leginkább elkeseredett emberek a baloldali politikai elit tagjai.
Idézzük szó szerint Petőfit:
Elkeseredésében
Mi telhetett tőle?
Nagyot ütött botjával
A szamár fejére.
Fontos
vers. Megmagyarázza miért dúlták fel Salgótarjánt a kommunistává vedlett
munkások, és azt is, hogy miért rohan a zárt ajtónak Kunhalmi kisasszony, miért
akar tv székházat ostromolni a pártját vesztett Szél és Hadházi kettős. Más nem
telik tőlük.
Az
elkeseredés magyarázat, de nem mentség. A salgótarjáni bányászoknak volt
mentségük is: a megélhetési gondjaik és a helyzet reménytelensége. De a mai
baloldali „elitnek” mi mentsége volna?
Surján
László