"Korunkban a szeretet sokak számára "énközpontúvá" vált, a szeretetet azon mérik le, hogy 'engem boldoggá tesz-e, vagy sem'. Jézus a házasság szentségében élőket a "teközpontú" szeretet gyakorlására hívja meg: Add életedet a másikért! Önmagát állítja elénk például: "ti is úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket.” ” - Bíró László püspök úr januári levele.
Hívom
a családokat
Bíró
László püspök levele
HÁZASPÁROKAT, JEGYESEKET
ÉS SZERELMESEKET,
A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKET, ÉS MINDENKIT, AKI A CSALÁD ÉS
AZ ÉLET MELLETT ÁLL!
2019.
január
A Szentírás gyakran
hasonlítja Isten és az ember kapcsolatát a férfi és nő közötti kapcsolathoz,
azaz a házassági, családi kapcsolathoz. Szent Pál magasztos szavakkal méltatja
ezeket az efezusi levélben: „Ti férjek, szeressétek feleségeteket, ahogyan
Krisztus is szerette az egyházat! Önmagát adta érte, hogy a víz fürdőjében az
ige által megtisztítva megszentelje, és dicsővé tegye magának az egyházat, hogy
sem folt, sem ránc, sem más efféle ne legyen rajta, hanem legyen szent és
szeplőtlen. Ugyanígy a férfiak is úgy szeressék feleségüket, mint önnön
testüket. Aki szereti a feleségét, önmagát szereti. Hiszen soha, senki sem
gyűlöli a testét, hanem táplálja és ápolja, akárcsak Krisztus az egyházat, mert
tagjai vagyunk az ő testének. »Ezért az ember elhagyja apját és anyját, a
feleségéhez ragaszkodik, és ketten egy test lesznek«. (Ter 2,24) Nagy titok ez;
én pedig Krisztusról és az egyházról mondom!” (Ef 25-32).
Istennel való kapcsolatunkat
nem szoktuk jegyesi vagy menyegzői kapcsolatként kezelni. A Szentírásból
kiindulva és a Szentírásra támaszkodva azonban kimondhatjuk, hogy minden
szentség – az Eucharisztia is – az Istennel való jegyesi vagy menyegzői
kapcsolat szolgálatában áll. Ebből a szempontból a házasság szentsége
kiemelkedik a többi szentség közül, ideértve az egyházi rend szentségét is:
„Isten féltékenységével vagyok féltékeny rátok. Eljegyeztelek ugyanis titeket
egy férfinak, hogy mint tiszta szüzet vezesselek Krisztushoz.” (2 Kor 11,2-3) --
mondja szent Pál. A házasság szentségében egy férfi és egy nő egy testté lesz,
és az Eucharisztia által egyként kapcsolódik be Krisztus és az Egyház közötti
egységbe.
Mit jelent számotokra
mint egyéneknek és mint házaspárnak a Krisztus és az Egyház közötti egységbe
való bekapcsolódás?
Ahogy a férfi és a nő
kapcsolatát ünneplő menyegzői lakomát az emberek a lehető legszebbre,
legünnepélyesebbre igyekeznek tenni, az Egyház is a századok során végig és
minden kultúrában arra törekedett, hogy az Eucharisztiát, ezt a csodálatos
misztériumot, megfelelő körülmények között ünnepelje. Valóban, hogyan is lehetne
megfelelő módon fogadni az ajándékot, amelyben az isteni Jegyes folyamatosan
adja önmagát a Menyasszony-Egyháznak, amikor átadja a hívők egymást követő
nemzedékeinek a kereszten egyszer s mindenkorra, mindenkiért bemutatott
áldozatát és eledelül nyújtja önmagát minden hívőnek? Bár a „lakoma” természete
családiasságot sugall, az Egyház sohasem engedett a bizalmaskodó „közvetlenség”
kísértésének, mert nem feledkezett meg arról, hogy Jegyese az ő Ura, és hogy ez
a lakoma örökre áldozati lakoma, amelyet a Golgotán kiontott vér jellemez. Ezt
az ünnephez méltó tiszteletet mutatják az őskeresztény családok „házában”
felállított eucharisztikus asztaloktól kezdve az első századok ünnepélyes
bazilikái, a középkor hatalmas katedrálisai és a mai kisebb-nagyobb templomok
egyaránt. (vö. Ecclesia de Eucharisztia, 48-49.) Mind a házasság, mind pedig az
Eucharisztia az egész Egyháznak szóló ajándék. A két szentség közötti szoros
kapcsolat szép és tartalmas kifejezése a szentmise keretében tartott esküvő,
messze túlmutatva azok véleményén, akik a szentségi házasságot csak templomi
ceremóniának, egyházjogi aktusnak, egy új papírnak vélik.
Amikor gyerekeitek
esküvőjét szervezitek, hogyan tudjátok megtalálni a helyes mértéket a kellő
ünnepélyesség és tiszteletadás és a meghitt, bensőséges légkör megteremtése
között?
A családban zajló élet a
mindennapok apróságaiból áll össze. Így volt ez Jézus, Mária és József szent
közösségében, a Szentcsládban is, amelyben példaszerűen tükröződött a
szentháromságos közösség szépsége. (vö. Gaudete et Exsultate 143) József és
Mária házasságában Jézus „növekedett bölcsességben, korban és kedvességben Isten
és az emberek előtt." (Lk 2,52) Első csodáját is egy induló házasság érdekében
tette. Tanításában szüntelenül utal a házasság képére: felidézi a menyasszonyra
és vőlegényre várakozó szüzek alakját, a végső beteljesedés boldogságát a
menyegzős lakoma képében szemlélteti. Hasonlatai tele vannak a családi életből
vett mozzanatokkal: a kovászt tésztába keverő asszony, az elgurult drachmáért
házát tűvé tevő asszony, a gyermekét váró, majd vajúdó, és a szülés után örvendő
édesanya, a tékozló fiút fáradhatatlanul hazaváró édesapa, stb.. Direkt módon is
újra meg újra szól a házasság védelmében szemben az ember "keményszívűségével",
ismételten emlékezteti kortársait a házasság intézményének igazságára:
"Kezdetben ez nem így volt". (Mt 19,8) Amikor Jézus szentségi méltóságra emeli a
házasság intézményét megőrizve annak természetes voltát, természetfelettivé
emeli. Így teszi képessé a házasság szentségét egymásnak kiszolgáltató férfit és
nőt arra, hogy egymásnak és születendő gyermekeiknek szüntelenül Isten
szeretetét ajándékozzák és kegyelmét közvetítsék; hogy egy életen át
megjelenítsék Istennek azt az örök, visszavonhatatlan, megelőző, önmagát
ajándékozó szeretetszövetségét, amellyel Jézus Krisztusban szereti az embert. A
házasság szentségében a férfi és a nő Isten emberek iránti szeretetének jele
lesz.
Korunkban a szeretet sokak
számára "énközpontúvá" vált, a szeretetet azon mérik le, hogy 'engem boldoggá
tesz-e, vagy sem'. Jézus a házasság szentségében élőket a "teközpontú" szeretet
gyakorlására hívja meg: Add életedet a másikért! Önmagát állítja elénk például:
"ti is úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket.” (Jn 13,34)
Önmagáról pedig így vall: " életemet … senki sem veszi el tőlem: én adom oda
magamtól.” (Jn 10,18) Az ember a szentség erejében válik képessé a szó
legteljesebb értelmében a mind önzetlenebb szeretetre, a legteljesebb
kibontakozásra.
A szentségi házasságban élők
arra törekszenek, hogy úgy szeressék házastársukat és törődjenek vele, ahogyan
Krisztus az Egyházzal teszi; hogy becsülettel és szakértelemmel végezzék a
munkájukat a társadalom szolgálatában; hogy türelemmel segítsék és tanítsák a
kicsiket Jézus követésére; hogy küzdjenek a közjóért, és tudjanak lemondani
egyéni érdekeikről. (vö. Gaudete et Exsultate 14.)
Hogyan tudjátok
gyerekeiteket az önző, individualista fogyasztói gondolkodás helyett a „te- és
tiközpontú” szemléletmódban nevelni? Meg tudjátok-e nekik az adás és elfogadás
örömét mutatni?
A
házasság szentsége a szentháromságos Isten tette. Az Atya az, aki férfinak és
nőnek alkotta az embert, hogy megajándékozhassa őt a házas és családi élet
boldogságával. A Fiú az, aki a házasságra rendelt embert meglepte a házasság
szentségével. A Szentlélek pedig az, akinek az erejében a férfi és a nő a szó
legteljesebb értelmében eggyé válik. A Szentlélek a férfit és a nőt sajátos
értelemben egy testté teszi Krisztusban, képessé téve őket arra, hogy egymásban
különleges módon Krisztust szerethessék, hogy a házasság szentségében
szüntelenül bemutathassák az ő sajátos istentiszteletüket, hódolatukat Isten
előtt. A Szentlélek a házasság szentségében kimondott "igen"-t szüntelenül
mélyülő és táguló valósággá teszi, az Ő erejében válik ez az „igen” hűséggé.
Bíró
László tábori püspök
az MKPK Családbizottságának elnöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
forrás: csaladlevel levelezőlista