"Az idézett – viccnek aligha nevezhető – rajz ugyanis egy máig ható, tragikus tévedést mutat be a maga túlzó, harsány módján. Ennek lényege, hogy az utódállamok sem akkor, a szerzés időszakában, sem azóta, nem úgy gondoltak a megnyert területek lakóira, mind saját és államuknak is hasznos polgárokra, hanem mint megtörendő ellenfélre."
VISSZATEKINTŐ
Magyar
világ 1919 januárjában
Jászi
Oszkár lement Aradra s olyan különállást ajánlott föl a románoknak, ami már a
teljes állami függetlenség határát súrolta. A románok megköszönték a nagylelkű
ajánlatot és GyaJafehérvárott kimondták a teljes elszakadást Magyarországtól.
Jásza
Oszkár néptörvényt csinált a magyarországi ruthének autonómiájáról, de Massaryk
azt mondja, hogy ez a magyar-ruthén egyezség nem gilt, mert a ruthének
Cseh-Szlovákországhoz akarnak csatlakozni. És minthogy az entente fegyveres
hatalma Massaryk oldalán áll, el lehetünk rá készülve, hogy a csehek egy szép
napon Ruszna-Krajnába is bevonulnak.
Most
pedig az történt, hogy mialatt Jászi Oszkár a magyarországi németek
autonómiájáról folytat tárgyalásokat, azalatt az erdélyi szászok kimondják, hogy
ők is csatlakoznak a gyulafehérvári határozathoz s elismerik a nagyszebeni román
kormányt.
Így
értékelte a hajdan még Kossuth által útjára indított Pesti Hírlap a Károlyi
kormány teljesítményét száz évvel ezelőtt. Mit mondjunk? Sok elismerést nem
kaptak. Ha igazságosak akarunk lenni, akkor elfogadhatjuk, hogy nem a vesztesek
osztják a háború végén a lapokat. De Károlyi, Jászi úgy kapkodott a veszett
fejsze nyele után, hogy közben el próbálta hitetni az emberekkel, hogy képesek
megvédeni azt ország területi épségét. A helyzetet azonban a végnapjaihoz
közelgő Bolond Istók a kormánynál talán jobban látta. Az idézett – viccnek
aligha nevezhető – rajz ugyanis egy máig ható, tragikus tévedést mutat be a maga
túlzó, harsány módján. Ennek lényege, hogy az utódállamok sem akkor, a szerzés
időszakában, sem azóta, nem úgy gondoltak a megnyert területek lakóira, mind
saját és államuknak is hasznos polgárokra, hanem mint megtörendő ellenfélre.
Száz éves adósság, hogy az együttélés szabályairól érdemi tárgyalás az
érintettek között nem volt. Más kérdés, hogy ott, ahol az elszakított magyarság
nem egységes, nehezen képzelhető el érdemi és eredeményes párbeszéd.