Milyen keveset tudunk, - és azt is rosszul – a „nagy háborút” lezáró békekonferenciáról! 1919 január 7-én jelent meg Az Est címoldalán az a jelentés, amelyben ismertették a menetrendet.
VISSZAPILLANTÓ
Vae
victis
Százéves
sajtószemle [Surján László]
Milyen
keveset tudunk, - és azt is rosszul – a „nagy háborút” lezáró
békekonferenciáról! 1919 január 7-én jelent meg Az Est címoldalán az a
jelentés, amelyben ismertették a menetrendet. Nem részletezem, mert kimásoltam
az egészet.
Akkor még nem lehetett tudni, hogy Károlyi rövidesen bedobja a törülközőt, és
cseppet sem elegáns módon, csapot-papot hátrahagyva a bolsevisták kezére adja az
országot. Sokat és sokan mondják, hogy azért kerültünk a sor végére, mert Kun
Béláékkal nem voltak hajlandók a győztesek szóba állni. A fenti hír viszont
egyértelművé teszi, hogy mindenképp velünk zárták a sort. Ugyancsak a 4. pont
bizonyítja, hogy nemcsak mi éreztük – sértettségünkben - úgy, hogy meg sem
hallgattak minket, hanem eleve ez volt a szándékuk. Idézem:
Az elfogadott
feltételek közlése az ellenséges országokkal.
Szó sincs béketárgyalásokról. Közlés. Szomszédaink a 3. pontban jutottak szóhoz,
s a
bevonják
kifejezés, meg a végeredmény egyértelművé teszi, hogy kívánságaikat
meghallgatták, sőt ha nem is mindenben, de jó részt teljesítették is. Jogos
tehát a békediktátum kifejezés használata, ám ettől semmit sem lesz jobb.
Délszláv-magyar, román-magyar, (cseh)szlovák-magyar, tárgyalásokra lett volna
szükség, amelyekhez a II. világháború következményeképp ukrán-magyar tárgyalási
igény is csatlakozik. Kétoldalú szerződések révén, ezek még pótolhatók. E
szerződéseket alapszerződésnek mondjuk, az alap fogalmából következik, hogy
újabb emeletek épülhetnek rá. Most ezeket kellene felhúzni, oly módon, hogy a
szerződő felek kölcsönös javát, s ne csak pillanatnyi politikai érdekeit
szolgálják.
Visszatérve a száz évvel ezelőtti napilapokhoz, egészen megdöbbentő, hogy a
Népszava milyen eszeveszett elképzelésekkel állt elő. „Az egyedül
eredményesnek látszó módszer Németországnak a bolseviki uralom részére való
megnyerése, és a német szövetségessel együtt a világháború föltámasztása a
nyugati fronton.” Mindezt az orosz bolsevik kormány érdekében tartották
szükségesnek. A baloldalt már akkor is csak a maga hatalma érdekelte, s képes
volt háborúra buzdítani öt éves öldöklés után.
Az
ellenzéki hangú Budapesti Hírlap tömören ismerteti a béketárgyalások
menetrendjét, s kifejezi azt a reményét, hogy az erre vonatkozó hírek nem
igazak. Jó példa a „remény hal meg utoljára” közhely érvényességére. A Pesti
Naplóban egy érdekesség: román tiszti küldöttség jön Budapestre megköszönni,
hogy a magyarok eljártak a Németországban lévő román hadifoglyok érdekében.
Végül a béke Bolond Istók első számában megfogalmazott reménye:
Béke!
Most már biztos ez,
Hogy béke lesz.
Már nincsen közlegény
És nincsen tiszt
Nincsen cukor
És nincsen liszt.
Elfogyott a fa, a szén,
Elfogyott a hő, a fény.
Lassanként elfogy mindenünk
S így befejezvén életünk:
Biztos, hogy béke lesz velünk
(vész.)