ADALBERTO (Wojciech) TOPOLIŃSKI

Megjelent Adamczyk Bogdan atyától ADALBERTO (Wojciech) TOPOLIŃSKI
élete és műve levelek tükrében című könyv.

Adamczyk Bogdan OFMConv: (Riport
a szerzővel)

ADALBERTO (Wojciech)
TOPOLIŃSKI
élete és műve levelek tükrében

A könyv előszava:

 "Trgnap
együtt miséztem egy atyával, aki Papowo Biskupiéből, Topoliński szülőhelyéről
érkezett, és még a nevét sem hallotta.”
– írja pár nappal ezelőtt emailban Rychwałdból
Bogdan Adamczyk atya. Pedig, az utóbbi években magyarul könyvek készültek róla.
Legutóbbi kötetem 2017 húsvétkor a szombathelyi Szülőföld Könyv Kiadó
gondozásában, majd néhány hónappal később ugyanott Joanna Urbańska fordításában
lengyelül is megjelent. Íme, most pedig, párásodó szemüveggel olvasom és írom az
ajánló szavakat a dokumentum-kötethez, amely magyar és lengyel nyelven egy
időben jelenik meg.

Évtizede, ugyanígy mi sem tudtunk
semmit Wojciech atyáról.

Hogyan is kezdődött?

2008-ban a Szűzanya Lourdes-i
jelenésének ünnepén történt, hogy a miskolci, Kelemen Didák atya által épített
minorita templom plébánosa, az ebben a templomban 1993. június 21-én, éppen
negyedszázada felszentelt pap, lengyel minorita szerzetes, megkért szervezzünk
nemzetközi konferenciát. Abban az évben 325 éve – 1684-ben – született, és 300
éve pappá szentelt magyar minorita szerzetes, Isten Szolgája Kelemen Didák atya
tiszteletére, halála napjának – 1744 –, április 28-nak a környékén. Nem
lelkesedése ragadott magával, mert hiszen két hónap alatt, józan megfontolással,
nem igen kezdünk nagy konferenciát szervezni, de elkeseredése – mikor ezt
megmondtam neki –. indított arra, hogy bele- vágjunk a munkába. Ekkor került a
kezembe – Bogdan atya előszót írt hozzá, és kiadtuk reprintben – P. Mónay Ferenc
minoritarendi áldozópap P. Kelemen Didák a Felső-Tiszavidék apostola
(1683–1744) című füzetkéje, melynek záró sorai:

„Ahol élt és működött, az
öregek ma is áhítattal emlegetik a »szent ember« nevét. Ez indította a miskolci
minoritákat és a templomukhoz tartozó harmadik rend tagjait, hogy a század
elején újra megindíttassák a boldoggá avatási eljárást. 1939 nyarán Adalberto
Topoliński, a rendi szentté avatási ügyek általános római kérelmezője el is ment
Miskolcra, hogy a helyszíni szemlét megejtse és a található iratokat
összeszedje. Az eljárás befejeztével az írásokat magához véve, továbbutazott
Lengyelország felé, ahová a krakkói bíboros érsek hívta, Nagy Lajos királyunk
leánya, Hedvig királyné ügyének hasonló kivizsgálására. Szeptember elsején
azonban a németek megkezdték Lengyelország elfoglalását, Topoliński egy német
gyűjtőtáborba került, ahol úgy ő, mint a magával vitt iratok eltűntek.”

Lehet-e tűt keresni a
szénakazalban? Hat millió lengyel áldozata volt a második világháborúnak. Egy
egész egy tized millióra becsült a német koncentrációs táborokba hurcolt
lengyelek száma. De úgy éreztem, mégis neki kell látni, mert abban bizakodtam,
hogy hátha rá lehet találni akár egy picinyke darabkára is a magával vitt
iratokból. Azután feladtam, milliómódnyi eséllyel sem bíztatóan, tovább keresni
a dokumentumokat, de egyre jobban érdekelt, hogy ki is volt ő, a posztulátor.
Miért került koncentrációs táborba, és valóban oda került-e? Mi jutott neki
végső nyughelyül? Sír… Tömegsír… Gázkamra… Elhantolták-e, és ha igen vajon hol?
Látogatjuk szeretteink sírját. Hősök emlékművei előtt tisztelgünk. De hol lehet
az ő sírja. Került-e rá virág, gyertya, mécses az eltűnése óta eltelt évtizedek
alatt? Csak rosszkor volt rossz helyen? Egyszer csak rátaláltam egy
emléktáblára. A ferences rend mártírjai sorában, néhány névvel Maximilián Kolbe
atya neve után ott látom az övét. A halál helye: na Pomorzu (Pomerániában).
Ez annyit jelent, hogy valóban nem tudni hol. Az viszont, hogy ott áll a
neve: a véletlent, a rosszkor volt rossz helyen-t teljességgel kizárja.
Kizárja az is, hogy ott a neve és fényképe a Lengyel Nemzeti Archivumban.

Ezer éve áll – „Annyi
balszerencse közt. / Oly sok viszály után, / Meg- fogyva bár, de törve nem,” –
Európa két védőbástyája, két nemzetállam, „Népek Krisztusa Magyarország”, „Népek
Krisztusa Lengyelország”. Két szakrális nemzetállam. A kelet-európai rabnemzetek
sorában talán a legtöbbet szenvedettek hazája ez a két szakrális nemzetállam.
Fennmaradtunk, mert Isten remekbe szabott tervében ott áll, és a szakralitásban
gyökerezik, abból táplálkozik a fennmaradásunk. Az Árpádház annyi szentet, és
boldogot adott példaképül a keresztény világnak, mint egyetlen más uralkodóház
sem. A lengyel szentek hosszú sorában pedig közös szentjeink is vannak, akiket a
világegyház tisztelete övez, és akikhez, mint közbenjárókhoz fordult a
történelem vérzivataros századaiban a lengyel és a magyar. Egy keresztény ember
a saját kereső életútját járva, mikor a folytatáshoz erőt adó forrásként,
mikor világító fáklyaként, de mindig példaképként tekint helytállásukra. Azt
hiszem, mondhatom így, a középkortól használt névvel nevezve, – mert századok
óta barátaink a barátok –, Bogdan barátot barátjává fogadta
Kelemen Didák barát, és viszont. Ebben a barátságban teltek az évek, míg
2014-ben megjelent a könyv. Isten Szolgája P. Kelemen Didák élete és
tiszteletének kibontakozása. A Madách Egyesület adta ki Pozsonyban. A hazai
olvasókon kívül, így azonnal eljutott a felvidéki olvasókhoz, majd szerte a
kárpát-medencei érdeklődők kezébe. Didák atya gyalog, vagy jobb esetben lóháton
járta be ezt a gyönyörű, a Mohácsi csatavesztés után három részre szakadt
országot, igyekezett a hit és a szeretet erejével, életre kelteni.

1686. szeptember 2-án, 145 évvel
és négy nappal török kézre kerülése után, – Beata Virgo Dabit
Auxilium – történt meg Buda visszafoglalása.

Az oszmán uralom alól
felszabadulva 1703–1711 a Habsburg abszolutizmussal szemben folyik az első
magyar szabadságharc, II. Rákóczi Ferenc vezetésével. 1711. április 30-án írják
alá a szabadságharcot lezáró, kompromissziókon alapuló békeokmányt. A békével
megnyílt az út a háborútól oly sokat szenvedett ország fejlődése előtt, és ennek
is köszönhetően lett a XVIII. században a Monarchia egyik legjobban fejlődő
országa.

Kelemen Didák gróf Károlyi
Sándornak, a béke emberének embereként élte hivatását. Kettőjük Istent
követő elhivatottsága volt a misszió, melynek eredményeként templomok és iskolák
épültek ott is, ahol a történelmi körülmények úgy adták, hogy akár kétszáz éve
sem járt pap arra.

A szentéletű barát nemcsak
szavakkal, de még a pestises beteg ápolásától sem visszariadó cselekvő
szeretetével hirdette az Evangéliumot. Ahogyan Bogdan atya feldolgozta a
csodákkal is kitüntetett életét, abban üzenetet találunk XXI. századi
napjainkra. Rácsodálhatunk, mi mindent tudott egyetlen ember, teljesen az Isten
kegyelmére hagyatkozva, imádkozva, és éjt nappallá téve dolgozva megtenni a haza
felvirágoztatásáért, és újraevangelizálásáért Isten áldásával.

Most a XVIII. századi magyar
minorita barát életének feldolgozása után, elkészült az újabb könyv:
Adalberto (Wojciech) Topoliński életpályája. Hasonlóan súlyos, és sajnos igen
aktuális üzenetet hordoz. A két minorita szerzetes, a magyar hitvalló, Isten
Szolgája Kelemen Didák, és a XX. századi lengyel mártír sorsának különleges
módon való kapcsolódása mintegy újabb bizonyíték, amely tanulságként szolgálva
az ezer éves barátságról és testvériségről felmutatva a Hit és a szeretet
erejét, gondolkodásra buzdít, minden jó szándékú keresztényt.

Tudományos alapossággal
összeállított dokumentum-gyűjteményt vesz kezébe az olvasó, amely nemcsak
ismeretanyagát bővíti, de lelkének épülésére is szolgál. Miközben meg kell
köszönnünk Bogdan atya fáradhatatlan és kitartó munkáját, reménykedjünk abban,
hogy Kelemen Didák, a béke emberének embere, ahogy nevezem, a Kárpát-medence
újjáépítésének egyik fontos lelki segítője, és a „moj Wujek”, a felfedezett és
általam nagybácsimmá avatott Topoliński atya egyszerre történő boldoggá avatása
az olyigen veszélyeztetett európai kereszténységet erősítő szakrális példa
alkalmává lesz.

Dobos Marianne