A demográfiai tél, gyermekek nélkül, kemény!


Ferenc pápa január 30-án a VI. Pál csarnokban tartotta meg szokásos szerda délelőtti általános fogadását. Nem katekézist tartott, hanem visszatekintett a néhány nappal ezelőtti panamai apostoli útjára, és felidézte annak legfontosabb programjait, találkozásait.


A demográfiai tél, gyermekek
nélkül, kemény!

Ferenc pápa január 30-án a VI. Pál
csarnokban tartotta meg szokásos szerda délelőtti általános fogadását. Nem
katekézist tartott, hanem visszatekintett a néhány nappal ezelőtti panamai
apostoli útjára, és felidézte annak legfontosabb programjait, találkozásait.



Ferenc pápa beszédének teljes
fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Ma a néhány napja Panamában tett apostoli
utamról szeretnék beszámolni. Kérlek benneteket, hogy velem együtt adjatok hálát
az Úrnak ezért a kegyelemért, amelyet az Úr az Egyháznak és annak a drága ország
népének akart adni.

Köszönetet mondok Panama elnökének, a
többi állami vezetőnek, a püspököknek, és köszönetet mondok az összes
önkéntesnek – nagyon sokan voltak – a meleg, családias fogadtatásért. Ugyanezt
tapasztaltuk azoknál az embereknél is, akik mindenütt nagy hittel és
lelkesedéssel futottak üdvözölni bennünket. Egy dolog, ami nagyon szíven ütött:
az emberek felemelték gyermekeiket. Amikor elhaladt a pápamobil: mindenki
gyermekével a karján; felemelték őket, mintha csak azt mondanák: „Itt van az én
büszkeségem, itt van az én jövőm!” És felmutatták gyermekeiket. Rengetegen
voltak! Gyermekükre büszke apák és anyák. Arra gondoltam: mekkora méltóság van
ebben a mozdulatban, és mennyire sokatmondó ez a demográfiai tél számára,
amelyet Európában megélünk! Annak a családnak a büszkeségét gyermekei adják. A
jövő biztosítékai a gyermekek. A demográfiai tél, gyermekek nélkül, kemény!

Az út indítéka az ifjúsági világtalálkozó
volt, mindenesetre a fiatalokkal való találkozásokat átszőtték az ország
valóságával való további találkozások: az állami vezetőkkel, 
a
püspökökkel
, a
fiatal fogvatartottakkal, a megszentelt személyekkel és egy családias otthonban
élőkkel. Minden olyan volt, mint amit „megfertőzött” és „átjárt” a fiatalok
vidám jelenléte: ünnep számukra és ünnep Panamának, de egész közép-Amerikának
is, mely sok drámától szenved, reményre, békére és igazságosságra szomjazik.

Az ifjúsági világtalálkozót megelőzte az
őshonos és afro-amerikai népesség ifjúságának találkozója. Szép gesztus: ötnapos
találkozót tartottak az őshonos és afrikai leszármazású fiatalok. Nagyon sokan
élnek közülük abban a térségben. Ők nyitották meg a világtalálkozó kapuját. Ez
fontos kezdeményezés, amely még jobban megmutatta a Latin-Amerikában élő Egyház
sokszínű arcát: Latin-Amerika mesztic. Aztán a csoportok érkezésével az egész
világról kialakult az arcok és nyelvek nagy szimfóniája, mely jellemző jegye
ennek az eseménynek. 
Látni,
ahogy az összes zászló együtt vonul és táncol 
 a
találkozásnak örülő fiatalok kezében: ez egy prófétai jel, mely szembefordul a
konfliktust szító nacionalizmusok szomorú trendjével, melyek falakat emelnek, és
bezárkóznak az egyetemesség, a népek közötti találkozás elől. Ez annak a jele,
hogy a fiatal keresztények a béke kovászai a világban.

Ennek az ifjúsági világtalálkozónak erős
máriás jellege volt, mert jelmondata az a mondat volt, amelyet Mária az
angyalnak mondott: „Íme, az Úr szolgálója, történjék velem szavad szerint” (Lk
1,38). Erős benyomást tett rám, amikor hallottam ezeket a szavakat kimondani az
öt földrész fiataljainak képviselőitől, és főképp látni, ahogy ezek a szavak
átütnek arcukon. Amíg lesznek olyan nemzedékek, amelyek képesek azt mondani
Istennek, hogy „íme, itt vagyok”, addig lesz jövő a világban.

Az ifjúsági világtalálkozókhoz mindig
hozzátartozik a keresztút
.
Az együtt járás Máriával Jézus mögött, aki viszi a keresztet, a keresztény élet
iskolája: ott tanulja meg az ember a türelmes, hallgatag, konkrét szeretetet.
Megvallom nektek, én nagyon szeretek keresztutat járni, mert az együtt járás
Máriával Jézus mögött. Hogy bármikor végezhessem, mindig magamnál tartok egy kis
hordozható keresztutat, amelyet egy igen apostoli lelkületű személy ajándékozott
nekem Buenos Airesben. És amikor időm van, előveszem, és járom a keresztutat. Ti
is járjátok a keresztutat, mert az Jézus követése Máriával, a kereszt útján,
amikor ő életét adta értünk, a mi megváltásunkért. A keresztúton megtanuljuk a
türelmes, hallgatag, konkrét szeretetet. Panamavárosban a fiatalok Jézussal és
Máriával hordozták megannyi – Közép-Amerikában ás az egész világon – szenvedő
testvérük súlyát. Köztük van sok olyan, akik a rabszolgaság és a szegénység
különböző formáinak áldozatai. Ehhez kapcsolódóan nagyon jelentős momentum volt
a bűnbánati liturgia, amelyet egy 
a
fiatalkorú fogvatartottak javító nevelésével foglalkozó házban tartottam,
 és
a látogatás 
az
„Irgalmas Szamaritánus” Otthonban
,
amely AIDS-betegekkel foglalkozik.

Az ifjúsági világtalálkozónak és az
utazásnak a csúcspontja 
az
imavirrasztás
 és a
mise volt a fiatalokkal
.
A virrasztáson – azt a területet teljesen megtöltötték a fiatalok, akik részt
vettek a virrasztáson, aztán ott aludtak, és reggel nyolckor részt vettek a
misén –, tehát a virrasztáson élő párbeszéd jött létre az összes fiatallal, akik
lelkesek, de az elcsöndesedésre és mások meghallgatására is képesek voltak. A
lelkes ünneplésből átléptek a csöndes hallgatásba és imádságba. Mária alakját
állítottam eléjük, aki a maga kicsinységében mindenki másnál jobban
„befolyásolta” a világ történelmét: „Isten influencerének” neveztük. Az ő
igenében tükröződött néhány fiatal szép és erős tanúságétele. Vasárnap reggel, a
nagy, záró eucharisztikus ünneplésen a feltámadt Krisztus, a Szentlélek
erejével, ismét szólt a világ fiataljaihoz, és arra hívta őket, hogy a „mában”
éljék meg az evangéliumot, mert a fiatalok nem a „holnap”, nem, ők a „ma” a
„holnap” számára. Ők nem a „köztes idő”, hanem ők az Egyház és a világ „mája” és
„mostja”. A felnőttek azon felelősségére is utaltam, hogy az új nemzedékeknek ne
kelljen nélkülözniük az oktatást, a munkát, a közösséget és a családot. Ez
mindennek a kulcsa a mai világban, ezek nem hiányozhatnak! Az oktatás, a
nevelés. A munka: milyen sok fiatalnak nincs munkája! Közösség: elfogadva,
befogadva kell érezniük magukat a családban, a társadalomban.

Különös vigaszt nyújtott nekem az
összes közép-amerikai püspökkel
 való
találkozás. Közösen engedtük, hogy tanítson bennünket a szent püspöknek, Óscar
Romerónak az életpéldája, hogy egyre jobban megtanuljunk „együttérezni az
Egyházzal” – ez volt püspöki jelmondata –, közel állva a fiatalokhoz, a
szegényekhez, a papokhoz, Isten hűséges, szent népéhez.

Erős szimbolikus értéke volt a
panamavárosi Santa Maria La Antigua felújított székesegyház oltárának
felszentelésének
.
A felújítás miatt hét évre bezárták a templomot. A visszanyert szépség jele,
Isten dicsőségére és népének hite és ünneplése számára. A krizma, amellyel az
oltárt felszenteljük, az ugyanaz, amellyel megkenjük a keresztelendőket, a
bérmálkozókat, a papokat és a püspököket. Kívánom, hogy az Egyház családja
Panamában és az egész világon nyerjen a Szentlélektől mindig új termékenységet,
hogy folytatódjon és terjedjen a fiataloknak, Jézus Krisztus misszionárius
tanítványainak zarándoklata a földön.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Forrás: Magyar Kurír