Az 51. Jean Monnet esten Szvorák Katalin Jean Monnet emlékérmet kapott. Az díj átadásához kapcsolódó beszédek. Käfer István az est hangversenyét megelőzően mondott bevezető szavai.
Käfer
István: Szvorák Kati Európája
Nemrégiben
vallott magáról: dédapja színszlovák volt. Aztán elfelejtette anyanyelvét, a
Szvorákok egyik fészke, a felföldi Pinc község pedig napjainkban
elszlovákosodik. Kati viszont híven őrzi a Felföld, a Kárpát-medence, Regnum
Hungariae, Európa kicsiben tájunk minden rezdülését. Énekére figyelve - és
mostani, megdöbbentően gazdag, tudományos dokumentum értékű, elkötelezett
válogatására - sóhajtásaiban is súg a palóc minden apró szépsége, a tót ch
vagy ľ, az ízes székely, a román kettőshangzók, a déli szlávok
sajátos magánhangzói vagy a huszita vándordallamok mikrofilológiai csodái.
Kati
erre az Európára vigyáz, óv mindent a múlt eltörlésének acsarkodásától. Mintha
Radnóti Miklós légi felvételeinek lelkiségét visszhangozná. Mert Kati a tiszta
forrást - Greguss Ágost szavaival - minden néptársunk - Istentől való szabad
lelk[1] éből
fakadó dalainak engedi át a maga lelkét.
Amikor a
Kárpát-medence népdalait gyűjtötték, még nem volt gyűlölködés tájainkon. A
nemzetébresztők nagy lelkesedéssel döbbentek rá a formálódó nemzetek igazi
kincseire. Kollár, Karadžić és társai nem találtak más népeket lebecsülő jeleket
sem. A felfedezések öröme féltékenységbe csapott, de a majdani gyűlölködés a
folklórban nem talált fogódzót a népek közötti ellentétek szításához. A
népköltészet tisztaságával a nemzetébresztők vajmi keveset tudtak kezdeni,
különösen a dallam- és szövegrokonsággal, az összefüggésrendszerek
nyilvánvalóságával a politikailag ellenféllé uszított etnikumok között. A
kulturális politika a legutóbbi időkig nagyvonalúan le is mondott róla.
A
vérzivataros századfordulón Bartók Béla lámpása pislákolt a közelgő vihar
fenyegető sötétjében. Ő gyűjtötte össze a világörökség értékű szlovák népdalokat
is, amelyek érthetően kiemelkedő szerepet kaptak Kati hűségművészetében. Bartók
a nyelvet is tanulta, javította fiatal szlovák gyűjtőjének szlovák helyesírását,
és kísérletezett a magyar és a hungarus, vagyis “magyarországi”
megkülönböztetésére, igaz, németül, mert magyarul nincs szavunk a szlovák
uhorský - maďarský megfeleltetésre. Bartók jegyzeteiben ungarisch -
magyarisch olvasható. Ezt a hungarus bartóki szellemiséget sugározza Szvorák
Kati művészete.
A magyar
kultúra napjának közelségében ide kívánkozik nagyjaink néhány kevéssé ismert
dokumentuma. Nemzeti imánk költője három szerb népdalt fordított “rácz nyelvbül”.
Kazinczy Ferenc a Mila, mila sercza moja kezdetű szlovák népdalt
fordította le Kedves, kedves, édes szívem címmel.
Ebből a
hamisítatlan ősforrásból táplálkozik Szvorák Katalin művészete, Kossuth-díja,
Európa-díja és a mai Charta XXI. elismerése, Kárpát - medencénk természetes
biztonságot, minden etnikumának meleget árasztó, védelmező tenyere.
Kati
minden éneke, még a pajzán dalok is imádságos, szerető lelkének tükörképe.
Tomek
Vince embersége visszhangzik Kati életművének már eddigi szakaszában is. A
piarista szerzetes hite diktálta természetességgel írta, mondta: Petőfi mindkét
tót szülőjének gyermekeként a legnagyobb magyar költő, Mécs László szintén nem
magyar szülőktől a legnagyobb katolikus magyar költő lett. Neki mindkét szülője
tót, de ő nem lett sem tót, sem magyar, hanem megmaradt hungarusnak.
Elhangzott a
Charta XXI. megbékélési mozgalom 51. Jean Monnet estéjén, abból az alkalomból,
hogy Szvorák Katalin, a mozgalom egyik alapítója, akinek a művészete, mint a
népdal, nem ismer határokat, sem kirekesztést, sem gyűlöletet; aki - mint az
egymás mellett élő népek tették, - megajándékozza a Kárpát-medence népeit a
maga művészetével, és hogy el ne felejtsék, a sajátjukkal is, Jean Monnet
érmet kapott.