Első részünkben Hopkó Bazil görögkatolikus püspök, Anton Durcovici püspök és Gojdics Péter görögkatolikus püspök életét és mártíromságát ismertetjük.
Surján
László
A
Kárpát-haza szentjei a Missziós kereszten I.
Három,
a magyarországi közvélemény előtt szinte ismeretlen boldoggá avatott vértanú
püspökről szól ez az írás, akiknek ereklyéi az Eucharisztikus Kongresszus
jelképévé lett Missziós kereszten megtalálhatók. Mindhárman tipikus
Kárpát-medencei emberek, XX. századi papi sorsok. Egyikük sem magyar, de
mindhárman közel lehetnek a mi szívünkhöz is.
Hopkó Bazil
Gerében született, 1904-ben. Szülei Hopkó
Bazil és Anna Petrenko, akik zsellérek voltak. Bazil még csecsemőkorában
elveszítette édesapját, aki egy villámcsapás következtében halt meg. Ekkor anyja
az Amerikai Egyesült Államokba költözött, hogy munkát keressen. Bazil nevelését
nagybátyja vette át, aki Demeter Petrenko görögkatolikus pap volt. Az ember
megrendül, milyen durva megélhetési kényszer szakította el egymástól az anyát
csecsemő gyermekétől. A Magyar Királyság észak-keleti csücske az ország
legszegényebb vidéke volt.
Gimnáziumi tanulmányait az eperjesi evangélikus gimnáziumban végezte el, majd
szintén Eperjesen kezdett papi tanulmányokat. Sokáig gondolkodott rajta, hogy
tanulmányait felfüggeszti és édesanyja után kimegy az Egyesült Államokba, de
ebben betegsége, s anyagi problémák megakadályozták. Végül hosszas vívódás után
döntött a papság mellett, s 1929. február 3-án felszentelték az eperjesi
egyházmegye papjává.
1929 és 1936 között Prágában szolgált, ahol megalapította Görögkatolikus
Egyetemisták Mozgalmát, valamint Görögkatolikus Ifjúsági Szövetséget, s ezen
kívül templomot épített. Eközben édesanyja visszatért az Egyesült Államokból,
ahol 22 évet töltött, s haláláig fia házvezetőnője lett. (Nyilván folyamatos
volt az anya és fia közötti fizikailag megszakadt kapcsolat.)
1936-tól az eperjesi szemináriumban tanár és spirituális, közben posztgraduális
tanulmányokat végez a prágai Károly Egyetemen, illetve 1940-ben doktorál a
pozsonyi Comenius Egyetemen.
1941-ben püspöki titkárnak nevezik ki, közben a Blahovistnik című újság
szerkesztője.
A
II. világháború után Pavol Peter Gojdič eperjesi püspök látva az egyre erősödő
támadásokat a görögkatolikus egyház ellen segédpüspököt kért, hogy esetleges
eltávolítása, akadályoztatása esetén se kerüljön veszélybe a görögkatolikus
egyházmegye. XII. Piusz pápa 1946. november 9-én nevezte ki eperjesi
segédpüspöknek. Püspökszentelésére Eperjesen, 1947. május 11-én került sor.
A
csehszlovák görögkatolikus egyház felszámolása után paptársai többségével
egyetértve nem volt hajlandó áttérni az ortodox egyházba, ezért - Pavol Peter
Gojdič eperjesi püspökkel együtt - 1950. április 28-án letartóztatták. Majdnem
egy évig tartó kínzásokkal tarkított vizsgálat után 1951. november 24-én egy
prágai kirakatperben államellenes összeesküvés, hazaárulás, a Vatikán javára
folytatott kémkedés vádjával 15 év börtönre ítélték. Összesen hét börtönben
töltötte büntetését. Szabadlábra helyezését ahhoz a feltételhez kötötték, hogy
kizárólag akkor engedik el, ha aláírja az ortodoxiába történő visszatérését,
melyet elutasított. Ezért édesanyja temetésére se engedték el. (A magyarországi
közvélemény jól ismeri az erdélyi görögkatolikusok kálváriáját. A csehszlovákiai
hasonló üldözésről nekem például nem volt tudomásom.)
Börtönévei során egészsége megromlott, amihez az is hozzájárult, hogy ételébe
folyamatosan kis mennyiségű arzént raktak. 1964. május 12-én egészségügyi
okokból kiengedték a börtönből, de három évre internálták egy észak-csehországi
volt ciszterci kolostorba, ahol ideggyógyászt hívtak hozzá, aki azt a - hamis -
diagnózist állította ki róla, hogy idegbeteg.
A
prágai tavasz eseményeinek köszönhetően a görögkatolikus egyházat
visszaállították, s ő visszatérhetett az egyházmegyéjébe. Viszont a szlovák
nacionalisták megyés püspöki kinevezését (elmebetegségre hivatkozva)
megakadályozták. Az egyházmegye élére 1990-ig nem neveztek ki megyés püspököt.
Az egyházmegye vezetője a szlovák nemzetiségű Ján Hirka lett, mint apostoli
adminisztrátor.
Hopkó püspök Eperjesen halt meg 1976. június 23-án. Sírja az eperjesi
székesegyházban van. Temetésén az állami hatóságok megtiltották a papságnak,
hogy liturgikus ruhát vegyenek fel, csak a főcelebráns öltözhetett liturgikus
öltözékbe. Boldoggá avatási eljárása a rendszerváltás után elindult, s 2003.
szeptember 14-én Prágában II. János Pál pápa boldoggá avatta. Ünnepe május 11.
Ugorjuk egy nagyot. Öt évvel ezelőtt boldoggá avattak
egy románná lett osztrákot, a máramarosszigeti börtönben vértanúhalált halt
Anton Durcovici püspököt (1888-1951) Iaşi-ban (Jászvásáron).
Anton Durcovici ünnepe december 10-e, mártíromságának napja. „Anton Durcovici
életének és halálának története erőteljes üzenet az Egyház és a pasztorációban
elmélyülő hívek számára, amely az emberek javára, a szeretetre és Isten
irgalmára való folytonos meghívást jelent” – nyilatkozta Petru Ghergel püspök.
Anton Durcovici (születési nevén Durkowitsch) 1888. május 17-én született
Deutsch-Altenburgban (ma Bad-Deutsch-Altenburg, Bécsi főegyházmegye, közel a
pozsonyi határhoz), osztrák munkáscsaládban. Édesapja, Franz kőbányában
dolgozott, és a bosnyák háború következtében 36 évesen meghalt (1893. február
5-én). Az özvegy édesanya két fiával a nyomor elől 1896-ban a romániai Iaşi-ba,
Moldva fővárosába ment, ahol megözvegyült nagynénjének vendéglője volt. Az ember
azt gondolná, hogy a még ereje teljében lévő Ausztria gondoskodott a
hadiárvákról és a hadiözvegyekről. Ennek a családnak az esetében ez nem így
volt, viszont a Gondviselés így adott egy osztrák származású embert a román
katolikusoknak. Iaşi-ban megtanultak románul, majd Bukarestbe költöztek.
Anton az iskolatestvérek Szent András iskolájába járt. Az angolkisasszonyok
Pitar Mos-i kápolnájában ministrált. 1901. szeptember 1-jén felvették a
kisszemináriumba, ahol 1906. október 6-án jeles érettségit tett. Rajmund
Netzhammer bukaresti érsek Rómába küldte, a Collegio S. Tomasoban 1907-ben
filozófiai doktor, majd a Collegio Propaganda Fide-n 1910-ben teológiai doktor
lett. A két doktorátus mellett egyházjogi licenciátust is szerzett. Rómában, a
Lateráni-bazilikában szentelték pappá 1910. szeptember 24-én. A római öt
esztendő alatt a Collegio Urbano növendéke volt. 1911. július 29-én indult haza.
Hazatérte után bukaresti oktatói tevékenysége (hittanár a Szent József
Líceumban) mellett a tulceai, târgovişte-i és a giurgiui plébániákat vezette.
1916-1917-ben egy moldvai internáló táborban fogva tartották, mint osztrák
állampolgárt. Betegen tért haza. Legfontosabb beosztása sokoldalú elfoglaltsága
mellett a papképzés: 1924. januártól 1948. áprilisáig, püspöki kinevezéséig a
bukaresti hittudományi főiskola rektora volt. Az intézmény ma a vértanú püspök
nevét viseli. 1923-ban kanonok, ezüstmiséjével egyidőben pedig általános helynök
lett (1935). Megalapította az Unio Apostolica Cleri elnevezésű, papi
életszentséget előmozdító egyesületet. Irányította a Mária-Kongregációt, a Szent
Vince Konferenciát és a ferences harmadrendet. Hittudományi folyóiratot adott
ki.
XII.
Pius pápa 1947. október 30-án iaşi-i püspöknek nevezi ki. A bukaresti Szent
József-székesegyházban szentelte püspökké Gerald Patric O'Hara érsek, apostoli
nuncius 1948. április 5-én. Április 14-től bukaresti apostoli kormányzó is lett.
Április 18-án a iaşi-i székesegyházban ünnepelte székfoglaló szentmiséjét.
Látogatta és erősítette egyházmegyéjét a kommunista üldözés idején. Márton Áron
gyulafehérvári püspökkel dolgozták ki azt a statútum-tervezetet, amelyet az
állam elutasított.
1949. június 26-án Popesti-Leordeni-be indult bérmálni (Bukarest mellett),
amikor a Securitate (titkosrendőrség) letartóztatta. Kínozták, a jilavai
börtönbe vitték, majd Máramarosszigetre, ahová a politikusokat és püspököket
gyűjtötték. Itt halt meg, éheztetés következtében a halálcellában 1951. december
10-én. Földi maradványai a máramorszigeti börtöntemető jeltelen sírjában vannak.
Bár az eddig olvasott források nem említik, de feltehetően
Boldog Hopkó Bazil is ruszin volt. Szülőhelyét még 1910-ben is többnyire
görögkatolikus vallású ruszinok lakták. A település mára elszlovákosodott. A
harmadik oltárra emelt vártanú életű püspöknél ez nem kérdés: Gojdics Péter
ruszin nemzetiségű görögkatolikus papi családban született Pillerpeklén
községben, 1888. július 17-én. Korán feléledt benne a papi hivatás vágya, így a
középiskola befejeztével rögtön megkezdte teológiai tanulmányait. Az eperjesi
görögkatolikus szemináriumban, majd Budapesten, a Központi Papnevelő Intézetben
tanult. 1911-ben, Eperjesen szentelték pappá. A következő években volt káplán,
az eperjesi szeminárium prefektusa, középiskolai hittanár és levéltáros.
1922-ben nagy meglepetést okozott, amikor Munkács-Csernekhegyen belépett a Nagy
Szent Bazil Rendbe. Az vezérelte, hogy a szerzetesi fogadalom révén még inkább
Istennek szentelje magát. 1923-ban öltözött be, s ekkor vette fel a Pál nevet.
Visszavonult, aszketikus életet szeretett volna élni, ám elöljárói másképp
döntöttek: 1926-ban kinevezték eperjesi apostoli adminisztrátorrá, 1927-ben
pedig harpasi püspökké.
XI.
Piusz személyes audiencián fogadta, amelynek során átadott neki egy
aranyfeszületet ezekkel a szavakkal: „Ez csak halvány jelképe annak a
keresztnek, amelyet püspöki hivatásod során az Úrtól kapsz.” [Döbbenetes, hogy
XII. Pius is hasonló jóslatot mondott Mindszenty Józsefnek] Gojdics Pál
főpásztorként megújította a papság és a világi hívek lelki életét. Parókiákat
alapított többek között Prágában, Pozsonyban, Léván, illetve árvaházat és
görögkatolikus általános iskolát is nyitott Eperjesen. Támogatta az oktatást és
a katolikus sajtót, és soha nem szűnt meg gondoskodni a legszegényebbekről.
1939-ben összeomlott a Csehszlovák Köztársaság. Gojdics Pált ebben a zavaros
időben nevezték ki a munkácsi apostoli adminisztratúra szlovákiai
adminisztrátorává, majd eperjesi megyés püspökké. A világháború alatt mindent
megtett a szenvedőkért. A Jad Vasem Intézet 2008-ban a Világ Igaza címmel
tüntette ki zsidómentő tevékenységéért.
A
kommunista hatalomátvétel során ellenállt minden olyan kezdeményezésnek,
amellyel a görögkatolikusokat be akarták olvasztani az orosz ortodox egyházba.
1950-ben Eperjesen törvényen kívül helyezték a görögkatolikus egyházat. Amikor
Gojdics Pál megtagadta a székesegyház kulcsainak átadását, letartóztatták. Hiába
próbálták kínzással vagy ígéretekkel az ortodoxiába kényszeríteni, ezért
1951-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.
Illaván és Lipótváron raboskodott. Felajánlották neki, hogy szabadon engedik, ha
elfogadja a csehszlovák ortodox egyház pátriárkájának tisztét, de elutasította
az ajánlatot. Folyamatosan fizikai és lelki kínzásokat kellett elszenvednie, de
soha nem panaszkodott. Minden lehetséges időt kihasznált az imádságra, és ha
csak alkalom adódott rá, a szent liturgia bemutatására. Hetvenkettedik
születésnapján hunyt el, tüdőrákban. Holttestét jeltelen sírba helyezték a
börtön temetőjében. Nyolc évvel később földi maradványait átszállították
Eperjesre. 2001-ben avatta boldoggá II. János Pál pápa.
A
Kárpát-medencei megbékélés gondolata számára roppant nagy megerősítés, hogy az
52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szimbóluma, az Ozsvári Csaba féle
Missziós kereszt egyrészt etnikai megkülönböztetés nélkül hordozza régiónk
boldogjainak és szentjeinek ereklyéit, valamint azokat, akik messze innen
születtek, de sokat tettek értünk, akár az országban, mint Szent Gellért, akár a
távolból, mint XI. Ince pápa. A Kárpát-medencét pusztító csapások magyarázzák
talán, hogy ebből a csoportból hiányzik Kapisztrán Szent János ereklyéje. Idén
januárban Bernard Bober kassai érsek Boldog Anna Kolesárová ereklyéjét is
elhelyezte a kereszten, ami ily módon még inkább régiónk lelki egységének is a
jelképévé lett.
A
modern ember, még ha katolikus is, idegenkedik az ereklye szótól. Okkal és ok
nélkül. Okkal, mert a múltban két durva hiba is megesett: voltak, akik babonás
tisztelettel nézték az ereklyéket és maguknak a tárgyaknak tulajdonítottak
csodatévő erőt, és voltak, akik ezt a hiedelmet kihasználva jó üzletet csináltak
az ereklye hamisításból. De soha nem szabad túlzásokba esni. Ne utasítsuk el az
ereklye szót, de tisztázzuk: az ereklye is csak egy tárgy. Csodatevő ereklye
nincs. A köznapi életben is számtalanszor használják a szót, voltaképp
emléktárgyat jelent. Kossuth pipája például, vagy bármi, ami egy jeles
személyiséghez kötődik, és rá emlékeztet. Ebből a szempontból másodlagos, hogy
dokumentálható-e egy ereklye eredete, vagy jámbor vélekedés csupán. Senki nem
kéri tőlünk például, hogy biztonsággal állítsuk, hogy az a kis szilánk, ami a
Missziós Keresztben van, Krisztus keresztfájából származik. De ha minket arra
késztet, hogy Krisztus szenvedésére gondoljunk, akkor teljesíti feladatát.
Lényegében ugyanez a helyzet a szentek ereklyéivel is. Az, hogy a most tárgyal
három püspök ereklyéit elhelyezték a Missziós kereszten, alkalmat ad arra, hogy
személyüket és áldozatos életüket többen megismerjék és gazdagodjanak,
erősödjenek példájuk nyomán.
Felhasznált irodalom: