Február 20-án Ferenc pápa arról elmélkedett az általános kihallgatás keretében, hogy miért mondjuk a Miatyánkban Istenről azt, hogy „mennyekben vagy”, és hogy Isten apai-anyai szeretete messze felülmúlja a földi szülők szeretetét.
Semmi sem
olthatja ki Isten irántad érzett szenvedélyes szeretetét!
Február 20-án
Ferenc pápa arról elmélkedett az általános kihallgatás keretében, hogy miért
mondjuk a Miatyánkban Istenről azt, hogy „mennyekben vagy”, és hogy Isten
apai-anyai szeretete messze felülmúlja a földi szülők szeretetét.
Ferenc
pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Kedves
testvéreim, jó napot kívánok!
A mai
kihallgatás két helyen zajlik. Előbb találkoztam a beneventói hívőkkel, akik a
Szent Péter-bazilikában vannak, most pedig veletek találkozom. Ez a Pápai Ház
Prefektúrája figyelmességének köszönhető: nem akarták, hogy megfázzatok:
köszönjük nekik, hogy ezt lehetővé tették. Köszönjük!
Folytatjuk a Miatyánkról szóló katekézissorozatot. Minden keresztény ima első
lépése a misztériumba, Isten atyaságának misztériumába való belépés. Nem
lehet papagáj módjára imádkozni. Vagy belépsz a misztériumba, azaz tudatosítod,
hogy Isten a te Atyád, vagy nem imádkozol. Ha tehát imádkozni szeretnék
Istenhez, az én Atyámhoz, a misztériumba való belépéssel kell kezdenem. Annak
megértéséhez, hogy Isten milyen mértékben atya, szüleink alakjára szoktunk
gondolni, de azt állandóan „finomítanunk” kell, valamennyire meg kell
tisztítanunk. A Katolikus Egyház katekizmusa is ezt mondja, így fogalmaz: „A
szív megtisztítása a személyes életünkből és kultúránkból származó apa- és
anyaképre vonatkozik, amelyek befolyásolják Istennel való kapcsolatunkat” (KEK
2779).
Egyikünknek sem voltak tökéletes szülei, egyikünknek sem; ahogyan mi sem leszünk
soha hibátlan szülők vagy pásztorok. Mindannyiunknak vannak hibái,
mindannyiunknak. Szeretetkapcsolatainkat mindig korlátaink keretei között és
önzőségünk jegye alatt éljük, ezért gyakran beszennyezi azokat a másik
birtoklásának vagy manipulálásának vágya. Ez a magyarázata annak, hogy időnként
a szerelemvallomások a harag és ellenségesség érzelmeibe csapnak át. „Nézd már,
ezek a múlt héten még annyira szerették, most pedig már halálosan gyűlölik
egymást” – nap mint nap tanúi vagyunk ennek! Ez az oka, az tudniillik, hogy
mindannyiunkban vannak keserű, nem jó gyökerek, amelyek időnként felszínre
törnek és bajt okoznak.
Ezért
van az, hogy amikor Istenről mint „atyáról” beszélünk, miközben szüleink képére
gondolunk, különösen, ha szerettek bennünket, ugyanakkor tovább is kell lépnünk
rajtuk. Mert Isten szeretete, az Atyáé, „aki a mennyekben van” – azon kifejezés
szerint, amelyet Jézus használnunk javasol –, a teljes szeretet, amelyet mi
ebben a földi életben csak tökéletlenül ízlelünk meg. A férfi és a nő örökké a
szeretet koldusa marad – a szeretet koldusai vagyunk, szükségünk van szeretetre.
Keressük a helyet, ahol végre szeretnek bennünket, de nem találjuk. Mennyi
felbomlott barátság és kihűlt szerelem van a világban, rengeteg!
A
szerelem görög istene – a mitológiában – a legtragikusabb az összes között: nem
tudni, hogy angyali lény vagy daimón. A mitológia azt mondja, hogy Porosz és
Penia fia, vagyis a leleményességé és a szegénységé, akinek sorsa szerint magán
kell hordoznia egy kicsit ezeknek a szülőknek a fizionómiáját. Itt gondolhatunk
az emberi szerelem ambivalens természetére: képes erősen és élénken virágzani a
nap egyik órájában, de rögtön utána elhervadni és elszáradni: amit megragad,
mindig kicsúszik ujjai közül (vö. Platón: A lakoma, 203). Van egy mondata
Ozeás prófétának, amely könyörtelenül kifejezi szeretetünk veleszületett
gyengeségét: „Szereteted, mint a reggeli felhő, és mint a harmat, hamar
tovatűnik” (Oz 6,4). Láthatjuk, gyakran ilyen a mi szeretetünk: ígéret, melyet
nehezünkre esik megtartani, próbálkozás, mely hamar erejét veszti és elpárolog,
mint amikor reggel felkel a nap, és felszárítja az éjjeli harmatot.
Hányszor
előfordul, hogy mi, emberek ilyen gyengén és időszakosan szeretünk!
Mindannyiunknak van róla tapasztalatunk: szerettünk, de aztán az a szeretet
eltűnt vagy elgyengült. Vágytunk szeretni, de aztán korlátainkba, erőink
szegénységébe ütköztünk: képtelenek voltunk megtartani az ígéretet, amelyet a
kegyelmi napokban könnyűnek találtunk megvalósítani. Végeredményben Péter
apostol is félt, és menekülnie kellett. Péter apostol nem volt hű Jézus
szeretetéhez. Mindig ott rejtőzik bennünk a gyengeség, mely vesztünket okozza.
Koldusok vagyunk, akiket az a veszély fenyeget az úton, hogy sosem találunk rá
teljesen a kincsre, amelyet életünk első napjától keresünk: a szeretetre.
De
létezik egy másfajta szeretet, az Atyáé, „aki a mennyekben van”. Senki sem
kételkedhet abban, hogy ő is címzettje ennek a szeretetnek! Ő szeret bennünket.
Szeret engem – mondhatjuk. Még ha apánk és anyánk nem szeretett volna is minket
– történelmi hipotézis –, van egy Isten a mennyben, aki úgy szeret bennünket,
mint senki más nem szeretetett és nem is fog szeretni ezen a földön. Isten
szeretete állandó. Izajás próféta azt mondja: „Megfeledkezhet-e csecsemőjéről az
asszony? És megtagadhatja-e szeretetét méhe szülöttétől? S még ha az
megfeledkeznék is, én akkor sem feledkezem meg rólad. Nézd, a tenyeremre
rajzoltalak” (Iz 49,15–16). Ma divatos dolog a tetoválás: „A tenyeremre
rajzoltalak.” „A kezemre tetováltalak!” Isten kezén vagyok, így [mutatja a
pápa], és nem tudom ezt eltüntetni. Isten szeretete olyan, mint az anya
szeretete, amelyről sosem feledkezhet meg. És még ha egy anya meg is feledkezne?
„Én nem feledkezem meg rólad”, mondja az Úr. Ilyen az Isten tökéletes szeretete,
így szeret ő bennünket!
Ha
minden földi szeretetünk szétmorzsolódna, és ha csak por maradna kezünkben,
akkor is mindig ott van mindannyiunk számára Isten egyedülálló, lángoló, hűséges
szeretete. Szeretetéhségünkben, melyet mindannyian érzünk, nem olyasmit
keresünk, ami nem létezik: hanem ez az éhség felhívás arra, hogy ismerjük meg
Istent, aki atya. Szent Ágoston megtérése például ezen a vízválasztón megy
keresztül: a fiatal és briliáns szónok egyszerűen a teremtmények között keresett
valamit, amit egyetlen teremtmény sem tudott megadni neki, mígnem egy napon
bátorságra lelt ahhoz, hogy felemelje tekintetét. És azon a napon megismerte
Istent, a szerető Istent.
A
„mennyekben” kifejezés nem messzeséget jelent, hanem a szeretet gyökeres
másságára utal, egy másik szeretetdimenzióra, egy fáradhatatlan szeretetre, egy
mindig megmaradó, sőt mindig rendelkezésre álló szeretetre. Elég azt mondani,
hogy „Atyánk, aki a mennyekben vagy”, és az a szeretet, már jön is hozzánk.
Ezért ne
félj! Egyikünk sincs egyedül! Ha az a csapás érne, hogy földi apád megfeledkezne
rólad, és te haragudnál rá, nincs megtagadva tőled a keresztény hit
alaptapasztalata: annak tudata, hogy Isten szeretett gyermeke vagy, és
semmi sincs az életben, amely kiolthatná az ő irántad érzett szenvedélyes
szeretetét!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican News
Forrás: Magyar Kurír