Március 6-án Ferenc pápa folytatta az Úr imájáról szóló katekézissorozatát. A Miatyánk második kéréséről elmélkedett: „Jöjjön el országod!”
Jézus nem félelmet vagy bűntudatot
akar kelteni bennünk!
Március 6-án Ferenc
pápa folytatta az Úr imájáról szóló katekézissorozatát. A Miatyánk második
kéréséről elmélkedett: „Jöjjön el országod!”
Ferenc
pápa katekézisének fordítását teljes terjedelmében közreadjuk.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Amikor a Miatyánkot
imádkozzuk, a második kérés, amellyel Istenhez fordulunk: „jöjjön el országod” (Mt
6,10). A hívők, miután kérték, hogy szenteltessék meg a neve, azt a vágyukat
fejezik ki, hogy siessen országának eljövetele. Ez a vágy mondhatni a Galileában
prédikálni kezdő Krisztus szívéből fakad. Azt hirdette: „Itt a pillanat, közel
van Isten országa, tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban!” (Mk
1,15). Ez a mondat egyáltalán nem fenyegetés, ellenkezőleg, egy boldog
bejelentés, örömüzenet. Jézus nem úgy akarja megtérésre késztetni az embereket,
hogy félelmet kelt bennük Isten fenyegető ítéletétől vagy bűntudatot kelt az
elkövetett rossz miatt. Jézus nem térít, egyszerűen csak örömhírt hirdet, az
üdvösség jó hírét hozza, és abból kiindulva hív megtérésre. Mindenki meghívást
kap arra, hogy higgyen az „evangéliumban”: Isten uralma közel jött gyermekeihez.
Ez az evangélium: Isten uralma közel jött gyermekeihez. Jézus pedig ezt a
csodálatos dolgot, ezt a kegyelmet hirdeti: Isten, az Atya szeret bennünket,
közel van hozzánk, és megtanít az életszentség útján járni.
Az ország
eljövetelének jelei sokfélék, és mind pozitívak. Jézus azzal kezdi meg
szolgálatát, hogy gondjaiba veszi a betegeket, mind a testi, mind a lelki
betegeket, a társadalmi életből kizártakat – mint a leprások –, a bűnösöket,
akiket mindenki megvetett, azok is, akik bűnösebbek voltak náluk, de igaznak
tettették magukat. Hogyan hívja Jézus az ilyeneket? Képmutatók. Jézus maga mutat
rá az ország eljövetelének jeleire: „Vakok látnak, bénák járnak, leprások
megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, és a szegényeknek
hirdetik az örömhírt” (Mt 11,5).
„Jöjjön el
országod!”, ismétli állhatatosan a keresztény, amikor a Miatyánkot imádkozza.
Jézus eljött, de a világot még mindig behálózza a bűn, a világ tele van olyan
emberekkel, akik szenvednek, akik nem békülnek ki egymással és nem bocsátanak
meg egymásnak, háborúkkal és a kizsákmányolás sok formájával, gondoljunk csak a
gyermekkereskedelemre. Mindezek a tények bizonyítják, hogy Krisztus győzelme még
nem valósult meg teljesen: sok férfi és nő még bezárt szívvel él. És főleg
ezekben a helyzetekben születik meg a keresztény ember ajkán a Miatyánk második
kérése: „Jöjjön el országod!” Mintha azt mondanánk: „Atyánk, szükségünk van rád!
Jézus, szükségünk van rád, szükségünk van arra, hogy mindenütt és mindig te légy
Úr közöttünk!” „Jöjjön el országod, te légy közöttünk!”
Időnként feltesszük
magunknak a kérdést: hogyhogy ez az ország ennyire lassan valósul meg? Jézus
szeret példázatokban beszélni győzelméről. Például azt mondja, hogy Isten
országa hasonló egy szántóföldhöz, ahol együtt nő a jó mag és a konkoly: a
legsúlyosabb hibát követnénk el, ha azonnal be akarnánk avatkozni, és kitépnénk
a világból a gyomnak tűnő növényeket. Isten nem olyan, mint mi, Isten türelmes.
Nem erőszakkal állítja fel országát a világban: terjesztési stílusa a szelídség
(vö. Mt 13,24–30).
Isten országa
biztosan nagy erő, a legnagyobb, ami létezik, de nem a világ kritériumai
szerint; ezért tűnik úgy, hogy sosincs abszolút többségben. Olyan, mint a
kovász, amelyet belegyúrnak a lisztbe: látszólag eltűnik, mégis a kovász az, ami
megkeleszti a tésztát (vö. Mt 13,33). Vagy olyan, mint a mustármag, amely
annyira kicsiny, szinte láthatatlan, mégis a természet kirobbanó erejét hordozza
magában, és ha egyszer felnő, a kert összes fájánál nagyobb lesz (vö. Mt
13,31–32).
Isten országának
ebben a „sorsában” ráismerhetünk Jézus életsorsára: ő is csekélyke jel volt
kortársai számára, szinte ismeretlen esemény a kor hivatalos történészei
számára. „Búzamagként” határozta meg magát, amely elhal a földben, de csak így
tud „sok gyümölcsöt” hozni (vö. Jn 12,24). Sokatmondó a mag képe: egy nap a
földműves a földbe süllyeszti a magot (temetésnek tűnő mozdulat), azután „akár
alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kihajt és felnő, ő pedig nem
tudja, hogyan” (Mk 4.27). A csírázó mag inkább Isten műve, mint az emberé, aki
elvetette (vö. Mk 4,27). Isten mindig megelőz, Isten mindig meglep minket. Neki
köszönhetően a nagypéntek éjszakája után beköszönt a feltámadás hajnala, amely
az egész világot reménnyel tudja bevilágítani.
„Jöjjön el
országod!” Vessük ezt az igét bűneink és kudarcaink közé! Ajándékozzuk meg vele
azokat az embereket, akiket megviselt és legyőzött az élet, akik több gyűlöletet
kaptak, mint szeretetet, akik hasztalan napokat éltek meg anélkül, hogy tudták
volna az okát. Adjuk oda azoknak, akik az igazságosságért küzdöttek, a
történelem összes vértanújának, azoknak, akik arra a meggyőződésre jutottak,
hogy a semmiért harcoltak és hogy ezen a világon mindig a rossz uralkodik. Akkor
meghalljuk majd, hogy a Miatyánk ima válaszol. Elismétli majd, ki tudja,
hányadszor, azokat a reményteli szavakat, melyekkel a Szentlélek pecsételte le a
teljes Szentírást: „Igen, hamarosan eljövök” – ez az Úr válasza. „Hamarosan
eljövök.” Ámen. És az Úr Egyháza válaszolja: „Jöjj el, Úr Jézus!” (vö. Jel
22,20). „Jöjjön el országod!” – ez olyan, mintha azt mondanánk: „Jöjj el, Úr
Jézus!” És Jézus így felel: „Hamarosan eljövök.” Jézus pedig eljön, a maga
módján, mindennap. Bízzunk ebben! Amikor a Miatyánkot imádkozzuk, mindig azt
mondjuk: „Jöjjön el országod!”, hogy meghalljuk szívünkben: „Igen, igen, jövök,
hamarosan eljövök.”
Köszönöm!
Fordította: Tőzsér
Endre SP
Forrás: Magyar Kurír
Fotó: Vatican News