"Őt is, mint nemzedéke legjobbjait, két oldalról szorongatták: a barna és a vörös terror egyaránt ellenségnek tekintette. A nyilasok a Margit körúti katonai fogházba vitték, míg Rákosiék alatt rendőri felügyelet alatt volt, Kádárék pedig internálták. Mindeközben nyolc gyermeket nevelt fel, és nem szűnt meg reménykedni, hogy Magyarországon egyszer ismét tér nyílik a keresztény politizálás számára."
Keresztes Sándor centenáriumára
1919. március 9-én a kalotaszegi Magyarókerekén megszületett Keresztes Károly és
Fazakas Erzsébet hatodik gyermeke, Sándor. A XX. század hullámverései a nagy
szegénységben felnőtt fiatalt hol ide, hol oda csapták. Csak két végpontot
említek: volt harisnyakötő és fűtő, de volt országgyűlési képviselő és vatikáni
nagykövet. Őt is, mint nemzedéke legjobbjait, két oldalról szorongatták: a barna
és a vörös terror egyaránt ellenségnek tekintette. A nyilasok a Margit körúti
katonai fogházba vitték, míg Rákosiék alatt rendőri felügyelet alatt volt,
Kádárék pedig internálták. Mindeközben nyolc gyermeket nevelt fel, és nem szűnt
meg reménykedni, hogy Magyarországon egyszer ismét tér nyílik a keresztény
politizálás számára.
Egész életét meghatározta, hogy egyetemista korában kapcsolatba került Márton
Áronnal. Egyetemi évei alatt aktív közéleti tevékenységet folytatott, s mint
nagyon szegény család gyermeke ismerte a szükséget. Tapasztalat fejlesztette a
szociális kérdések iránti érzékenységét. Részt vett a KALOT és az EMSZO erdélyi
szerveztének létrehozásában. Márton Áron hatása nem szűnt meg akkor sem, amikor
1944-ben felesége szüleihez, Budafokra költöztek. Részt vett az ellenállásban,
ezért lépett fel ellene a nyilas Számokérőszék. Az adott helyzet borzalmaiból
egész életében kereste a kibontakozást és töretlenül hitte, hogy az be is
következik. Kapcsolatokat épített és reménykedett. Amikor a szétesőben lévő
Kádár világ már lehetővé tette, megalakította a Márton Áron Társaságot. A
Rómában megjelenő Katolikus Szemle számára 1989-ben interjút adott, ami Márton
Áron szellemi öröksége címmel jelent meg. Az interjúból kiviláglik Keresztes
Sándort gondolkodásának két jellegzetességre. Az egyik a már említett Márton
Áron hatás. Nem mondta ki, de ha a püspök neve szóbekerült, szentnek kijáró
áhítattal beszélt róla. Érezhető volt, hogy ez életének meghatározó élménye. Így
vallott erről: „Márton Áron karizmatikus egyéniség volt, ezt túlzás nélkül
állíthatjuk; aki csak egyszer is találkozhatott vele, életre szóló élményként
őrzi ennek emlékét. Még a tőle egészen idegen szellemiségű embereket is
megragadta.”
Ehhez az utóbbi mondathoz kapcsolódik az a másik jellegzetesség, ami őt
jellemezte: végtelen, mondhatni naiv bizakodás, ami az emberekben a jót kereste
és annak kibontakozásában reménykedett. Ismét idézek a Katolikus Szemléből:
„Ismerve körülményeinket, nem nehéz megérteni, hogy Márton Áron példája a
hatalom számára nem volt kívánatos. Most azonban, amikor a hatalom felismerte és
elismeri az egyházak nemzetfenntartó szerepét, vállalva a határainkon kívül élő
magyarság sorsa iránti felelősséget, érthető módon mindjárt előtérbe került
személyének, életművének szélesebb körben való megismertetése és értékelése.”
1989 elején vagyunk, utólag aligha írhatjuk alá, hogy az akkori hatalom fel- és
elismerte volna az egyházak nemzetfenntartó szerepét és törődött volna a határon
túliakkal. Sokkal inkább arról volt szó, hogy minden szalmaszálba
belekapaszkodtak. De ezt a reménykedésből fakadó hiszékenységet nem róhatjuk fel
egy hetvenéves embernek, aki a változást remélte egész életében s amikor
bekövetkezett, nem a gyanakvás jellemezte, hanem a nyitottság.
Nagy érdeme, hogy újra indította a kereszténydemokrata politizálást. Már
1956-ban is azon az alapon állt, hogy a Barankovics féle Demokrata Néppárt (DNP)
nem szűnt meg, csak működését szüneteltette. Mihelics Viddel bejelentette Nagy
Imrének, hogy újraindítják a Demokrata Néppártot. 1989-ben is ez történt, így a
KDNP az egyetlen történelmi párt a mai politikai térképen. Noha Ugrin Józseffel
és Matheovits Ferenccel úgy vélték helyesnek, hogy a párt eredeti nevét kell
használni, azaz a DNP legyen ismét Kereszténydemokrata Néppárt. Ugyanakkor
világosan megfogalmazta, hogy a KDNP nem egyházi és nem is felekezeti párt.
Márton Áronnal és a II. Vatikáni Zsinattal vallotta, hogy az Egyház nem
folytathat pártpolitikát. Fontosnak tartotta, hogy pártja, amelynek az újra
indulás után elnöke lett, ne legyen felekezeti párt sem. Ő maga és a párt
legtöbb vezetője katolikus volt, de tudta, hogy a protestantizmus is jelentősen
hozzájárult a keresztény társadalmi tanításhoz, szorgalmazta, hogy felekezeti
szempontból a pártnak több lábon kell állnia.
Élete utolsó időszakában sok keserűség érte. A vatikáni nagykövetséget
száműzetésként élte meg, később pedig nem tudott egyetérteni a párt középpárti
jellegének feladásával, a jobbra majd balra csapódással. Később a feltupírozott
és méltatlan ügynökvád ellen kellett tiltakoznia. Ezután a politikai életben már
nem vett részt.
Nélküle a KDNP nem jöhetett volna létre, illetve a mai magyar
kereszténydemokrácia nem kapcsolódhatott volna össze idejekorán a Barankovics
hagyománnyal. Születésének századik évfordulóján tisztelettel hajtunk fejet egy
sokat szenvedett nemzedék sokat szenvedett képviselője előtt, aki hosszú
életében a tisztesség és a szolgálat útját járta.