Nem érte, hanem hozzá

„Esterházy János boldoggá avatásáért könyörgő szentmise alkalmával a gondolataink Ferenc pápának egy buzdításából indulhatnak ki. Ő még pápaságának az elején egyszer azt javasolta, hogy tanuljuk meg a nyolc boldogságot, s minden nap mondjuk el, akár reggel, a napunk célkitűzéseit hozzá igazítva, akár este, lelkiismeretvizsgálatként. ”

Surján
László

Nem érte, hanem
hozzá[1]

Esterházy János boldoggá avatásáért könyörgő szentmise alkalmával a gondolataink
Ferenc pápának egy buzdításából indulhatnak ki. Ő még pápaságának az elején
egyszer azt javasolta, hogy tanuljuk meg a nyolc boldogságot, s minden nap
mondjuk el, akár reggel, a napunk célkitűzéseit hozzá igazítva, akár este,
lelkiismeretvizsgálatként.

Kik
is a boldogok a Hegyi Beszéd szellemében? Szegények, szelídek, szomorkodók,
igazságra szomjazók, irgalmasok, békességesek, tisztaszívűek, üldözöttek. Ha az
utóbbi boldogságmondást szó szerint idézem: Boldogok, akik üldözést
szenvednek az igazságért, mert övék a mennyeknek országa, azonnal
kiviláglik, hogy Esterházy János már boldog, az Evangélium erejénél fogva.

Persze ez a boldogság fogalom nem azonos az oltárra emelésnek azzal a
fokozatával, amit boldoggá avatásnak nevezünk, s amiért könyörögni itt ma
összejöttünk. Ezzel kapcsolatban kérdezzük meg: Miért szeretnénk ezt a boldoggá
avatást? Sokan, velem együtt, egyfajta igazságtételre vágynak. Hiszen
mérhetetlen igazságtalanság történt Esterházy Jánossal! Azzal, hogy az Egyház
elismeri, hogy ő az erényeket hősies fokon gyakorolta, mintegy rehabilitációt
adna, amit persze az államnak kellene megtennie. Mi, a vele együtt - ha nem is
egyenlő mértékben, - meggyalázottak, a boldoggá avatással egyfajta elégtételt
kapnánk.

De
nem az Egyház dolga a földi igazságszolgáltatás, sem az általunk várt elégtétel.
A boldoggá avatás Esterházyt például állítja elénk. Ő az állhatatosság és
a feladatvállalás példája. Az elköteleződésé. Élete folyamán
háromszor is módja lett volna megszabadulni a rá váró szenvedésektől. Ám ő
tudatosan vállalta a sorsközösséget a népével, s méltán elmondható róla is, hogy
terheinket hordozta (Iz.53,4). Ez a minden áldozatot vállaló elköteleződés
hiányzik a mai világból. A nemzetek közötti megbékélést hirdette, még a
börtönben is ezért ajánlotta fel a szenvedéseit. Esterházy boldoggá avatására
azért van szükségünk, hogy élete példáját egyre többen kövessék és ezáltal
megújítsák ezt a mi keserves világunkat.

Nagyon jó, hogy minden hónap első szerdáján Alsódobokon, Esterházy János földi
maradványai felett szentmisében könyöröghetünk az ő boldoggá avatásáért.
Bármilyen sokan vesznek is részt hónapról hónapra ezen a szentmisén, ez kevés.
Voltaképp nem érte, nem a boldoggá avatásért kell könyörögjünk, hanem hozzá kell
fohászkodnunk. Úgy vinni kisebb-nagyobb bajainkat, magunk és szeretteink,
ismerőseink betegségét vagy egyéb problémáinkat az Úristen elé, hogy ne a mi
bűnös életünkre tekintsen, hanem Isten szolgájának, Esterházy Jánosnak azt
érdemeire, s erre való tekintettel teljesítse kéréseinket. Fogalmazhatunk úgy
is, hogy az ő közbenjárását kérjük, de persze tudjuk, hogy az imádság mindig
Istenhez szól. Ennek tudatában viszont nyugodtan mondhatjuk, hogy nem érte,
hanem hozzá szól a fohász. Boldoggá avatást akarunk? Rajta. De el ne feledjük,
hogy ima meghallgatáshoz először ima kell. Nem mulasszuk el tehát naponta a
fohászt. Adjunk alkalmat a Szentléleknek, hogy megmutassa: Esterházy János
különösen is kedves számára.

Isten szolgája, Esterházy János, könyörögj érettünk!