A PÁRBESZÉDRŐL

A párbeszéd akkor sikeres, ha megértjük, mit akar mondani a másik, és mi is kertelés nélkül kimondjuk a véleményünket. A párbeszéd nem megalkuvás. Kizárja a türelmetlenséget, a vitapartner sértegetését és a meddő szócsatát. Gyümölcsöző párbeszéd csak olyan emberek között lehetséges, akik igazán átgondolták és vállalják a maguk nézetét, de meghajolnak a tények előtt. A párbeszédben mindig kapunk valamit a másiktól: valamiképpen behatolunk a másik világába s ez sokszor arra késztet, hogy revideáljuk saját álláspontunkat.

A PÁRBESZÉDRŐL

A
párbeszéd akkor sikeres, ha megértjük, mit akar mondani a másik, és mi is
kertelés nélkül kimondjuk a véleményünket. A párbeszéd nem megalkuvás. Kizárja a
türelmetlenséget, a vitapartner sértegetését és a meddő szócsatát. Gyümölcsöző
párbeszéd csak olyan emberek között lehetséges, akik igazán átgondolták és
vállalják a maguk nézetét, de meghajolnak a tények előtt. A párbeszédben mindig
kapunk valamit a másiktól: valamiképpen behatolunk a másik világába s ez sokszor
arra késztet, hogy revideáljuk saját álláspontunkat.

Párbeszédet, vitát akkor érdemes rendezni, ha a résztvevők mindegyike egy azon
célra törekszik. Száz évvel a „Nagy Háború” befejeződése után régiónkban ilyen
közös cél lehet, hogy egyetértés alakuljon ki a Kárpát-medencében élő nemzetek
együttélésének mikéntjéről. Teremtsünk lehetőséget a problémák feltárására és
keressük meg a mindenkinek elfogadható megoldást. A sikeres párbeszédnek
témájától függetlenül vannak jellegzetességei, mondhatni feltételei. Az alábbiak
ennek felvázolására törekednek.

A
párbeszéd természetét elemezve megkülönböztetjük az elméleti párbeszédet és a
gyakorlati együttműködést. A párbeszéd nem pusztán az eszmék meddő egybevetése,
de nem is egyszerű együttműködés, még kevésbé taktikázás. Feltételezi a
megnyílást a másik felé, a másik partner tiszteletét, az ő igazságának, ha
lehet, az elfogadását, de legalább megismerését és megértését.

A
párbeszéd akkor sem reménytelen, ha a vitázó feleknek homlokegyenest ellenkező a
véleménye. A párbeszéd különböző nézetet valló élő emberek között zajlik. A
sikerhez meg kell találni egy közös kiindulópontot: olyan egyetemes
emberi értéket, amelyeket mindkét fél elismer. Továbbá minden mégoly ellentétes
gondolatrendszerben van lényeges mag és van másodlagos elem. Ez utóbbiakban, még
nagyon ellentétes álláspontok esetén is lehet találni közös pontokat.

A
párbeszéd csak akkor lesz termékeny, ha nem mossák el a nézetkülönbségeket, ha
mindkét fél világosan kifejti álláspontját, de mindig készen arra, hogy
elfogadja — önmaga gazdagítására — a másik igazságát. A tények eltérő
értelmezése persze megnehezítheti a párbeszédet. Jó, ha vita során a felek
valamiféle közös nevezőre jutnak legalább a tényekről, ha közös értelmezésük
(még) nem is lehetséges. A vita akkor sem hiábavaló, ha ez sem sikerül: a
határvonalak meghúzása — akár az egyetértés lehetetlenségének megállapítása is —
már eredmény. A párbeszédet meg kell kísérelni, de az egyetértést nem kell
erőltetni.

Melyek a sikeres párbeszéd feltételei? Mindenekelőtt az igazság és a
szabadság légköre szükséges ahhoz, hogy a vita termékeny legyen. A résztvevők ne
legyőzni, hanem meggyőzni vagy legalább megérteni akarják egymást. Az igazsághoz
való hűség megköveteli, hogy világosan adják elő az álláspontjukat. Az azonos
kifejezések mögött gyakran lényegesen eltérő tartalom (és szándék) búvik meg. A
kétértelműségek növelik a zűrzavart, mivel elrejtik a különbségeket, vagy
fordítva: az azonos véleményeket ellentéteseknek mutatják.

A
párbeszéd ezenkívül bátorságot követel: minden kertelés nélkül elő kell
adni a saját felfogásunkat és ugyanakkor el kell ismerni a másik igazságát is;
ez pedig sokszor arra késztet bennünket, hogy revideáljuk saját elméleti és
gyakorlati állásfoglalásunkat.

Ezenkívül a párbeszéd csak akkor lesz gyümölcsöző, ha szakavatott, hozzáértő,
felkészült partnerek között folyik.

Érdemes megkülönböztetni a hivatalos és a magánjellegű dialógust. Nagyobb
felkészültség és óvatosság szükséges, ha két ország hivatalos képviselői
tárgyalnak, mint ha magánjellegű, civil szervezetek cseréjnek eszmét. Az elmúlt
száz év tapasztalata alapján jó lenne intenzív, sok csatornás, magánjellegű
párbeszéd a Kárpát-medencében élő nemzetek között. Ezek alapozzák meg, illetve
ezek adnak hitelt az államközi megegyezéseknek, amelyek nagy veszélye, hogy
írott szóként elfekszenek a levéltárakban, s nem fakad élet belőlük.

A
törvények esetén azok végrehajtása is fontos. Hiába volt körültekintő és
korszerű a kiegyezés utáni magyarországi nemzetiségi törvény, a gyakorlatban
soha nem érvényesült. Régiónkban ma is szebbek a kisebbségek törvényes jogai
azok megvalósulásánál.

Szólni kell a párbeszéd formáiról. A személyes jelenléten alapuló konferenciákon
lehet a legtöbb esély a félreértéseken alapuló viták tisztázására. De van
értelme az írott párbeszédnek is. Az újságban, folyóiratban, könyvekben
megjelenő gondolatok is részei lehetnek a dialógusnak. A nyilvános párbeszédnek
ez a formája még több körültekintést igényel: hiszen az írott szó visszhangja
szélesebb és maradandóbb, mint egy alkalmi felszólalásé. Viszont előny, hogy egy
cikk írásakor könnyebben elkerüljük az improvizációt és a felületes
véleménynyilvánítást. Itt azoknak van kulcsszerepe, akik értenek a másik nyelvén
és olvassák is a másik oldalon közölteket.

A párbeszéd nem cél,
hanem eszköz, hogy ellentétes nézeteket valló emberek közeledjenek egymáshoz.
Létező sebeinket nem feltépni, nem újakat okozni akarunk. A közeledésnek
lélektani feltételei vannak, amelyeket már 1944-ben megfogalmazott Esterházy
Lujza[1].

Először arra van szükség, hogy mindkét fél belássa, hogy ő is hibás, nem
csupán a másik. A jó béke létrejöttének és tartósságának második lélektani
előfeltétele: az ellenünk elkövetett vétkek, sérelmek megbocsátása. A jó
béke harmadik lélektani előfeltétele a kölcsönös áldozatkész önmegtagadás
a béke érdekében.

Minden olyan párbeszédnek, amelynek célja valamely etnikai konfliktus rendezése,
ez a három pont a titka.