"A Pesti Hírlap, - amelynek főszerkesztője akkor Légrády Imre dr. volt - 1919 március elsején METAMORFÓZIS című vezércikkel jelentkezett. Az érzelmekre is ható írás alighanem pontosan leírja az akkori lelkiállapotot. Ha a Trianon utáni száz évet mérlegre akarjuk tenni, okvetlenül látnunk kell, hogy honnan indultunk. A cikket kissé rövidítve idézem."
Visszapillantó
Trianon in statu nascendi
A
Pesti Hírlap, - amelynek főszerkesztője akkor
Légrády Imre dr. volt - 1919 március elsején METAMORFÓZIS című vezércikkel
jelentkezett. Az érzelmekre is ható írás alighanem pontosan leírja az akkori
lelkiállapotot. Ha a Trianon utáni száz évet mérlegre akarjuk tenni, okvetlenül
látnunk kell, hogy honnan indultunk. A cikket kissé rövidítve idézem.
Szobrok, melyek annak a politikának korifeusait akarták megörökíteni, törvények,
melyek annak a politikának hitét akarták bibliává avatni, könyvek, intézmények,
elmúlt kancellárok és hadvezérek, annak a politikának emlékei: most nyissátok ki
még egyszer a szemeiteket és nézzetek körül, hogyan fest a régi monarchiának
képe, milyen gyönyörűen élnek egymással azok a népek, melyekből ti egy
Gesammtmonarchie ideálját akartátok összekovácsolni?
Hát
ezek a népek voltak azok, akiket századokon keresztül szoktatott egy hatalmi
politika egymáshoz? Ezek a népek kereskedtek, gazdálkodtak, érintkeztek,
házasodtak és szeretkeztek századokon keresztül egymással és egymás között? És
ezekről az országokról rendelkeztek papiros-pragmatikákkal, hogy összetartoznak
indivisibiliter et inseparabiliter, örökkön-örökké, ámen? Csak egy vesztett
háború kellett és a bolognai üveg nem porzik úgy atomokra egy bele hullott
homokszemtől, mint ahogyan ezek az országok és népek estek széjjel. És ha csak
szétestek volna. De gyűlölködésben megőszült ellenségek nem pusztítják egymást
olyan gyönyörrel, mint a „Gesammtmonarchie" hajóroncsain hánykolódó
testvérnépek.
Csehek, románok, szerbek, horvátok, németek, magyarok pusztítják egymást, ahogy
csak tudják. Előbb a világháború pusztította valamennyiüket, s a világháború
elég jól értett ehhez a mesterséghez... Lássuk, uram-isten, mire megyünk ketten,
mondta a paraszt, mikor a jégverés után még botjával esett a meglankadt
búzatáblának. Kezdték előbb a puszta elszakadással, aztán folytatták
annektálásokkal, aztán a lakosság megalázásával és kifosztogatásával, aztán
szétlopták azt a kevesünket is, ami talán még megmaradt, aztán csináltak
határzárakat, aztán elvágtak minden érintkezést egymás közt s mikor azt lehetett
volna hinni, hogy nincs már megkopasztható fej, nincs már kiüresíthető zseb,
nincs már kifosztható kamra és nincs már mélyebbre alázható gerinc: akkor még
eszükbe jutott a régi monarchia századokon keresztül összeszoktatott
testvérnépeinek, hogy van itt rengeteg bankó, ami ugyan itthon se sokat ér,
kifelé meg a papiros és nyomás értékét sem üti meg, de ezt az utolsó megmaradt
és inkább csak jelképes vagyont is el lehetne pusztítani. És megkezdődtek a
lebélyegzések, az egymás bankóinak rontása és üldözése, s most már a gyönyörű
testvéri munka gyümölcse megérett, most már a korona ára lezuhant az ötödére,
sőt van már hely a világon, ahol azt mondják a vásárolni akaró magyaroknak,
németeknek és egykori testvéreiknek: egy vagon paradicsomért még kaphattok
valamit, de bankóért, száz vagonért se, semmit.
És
ezek a népek századokon keresztül együtt éltek. Indivisibiliter et
inseparabiliter. És szobrokat emeltek férfiaknak, akik a monarchia népeinek
"örök együttéléséért dolgoztak. És milliós hadseregeket tartottak a közös
határok védelmére. És millió ember vérét áldozták a szent ideálért. Most pedig
halálos ellenségek, pusztítják egymást és részegek egymás omló vérétől, egymás
omló könnyeitől.
A
Közép-Európában most élő idősebb és középnemzedék valami hasonlót élt át harminc
éve. A második világháborúban győztes Szovjetunió hatalmi helyzete a térségben
megingathatatlannak látszott. Majd a legtöbb ember számára váratlanul az egész
kártyavár összeomlott. A korábban jól kézben tartott bábkormányok ereje,
tekintélye meggyengült, s az is kiderült, hogy az orosz(lán) fogatlan.
Jellegében más, nekünk magyaroknak különösen más ez a változás, de annyiban
mégis rokon a Monarchia pusztulásával, hogy egy korábban változatlannak hitt
hatalmi rendszer helyébe kinek remények, kinek fájdalmak, de mindenkinek
bizonytalanságok jöttek.
Az
akkori átalakulás fájdalmai után nincs mit csodálni azon, hogy nehézkes, még egy
évszázad múltán is lehetetlennek látszik a megbékélés. Azok pedig, akik ma ismét
egy nagy olvasztótégelybe akarják gyömöszölni nemhogy Közép-Európát, de az
egészet, jobban tennék, ha egy kicsit elmerengenének a Monarchia sorsán. Itt és
most életveszélyes, ha csak a szépre emlékezünk.
Surján László