Surján László felszólalása a 2015. évi kisebbségi fesztivál nyitórendezvényén
Surján László
A
közép-európai multikulturalizmus fõvárosa: ARAD
Felszólalás a 2015. évi kisebbségi fesztivál nyitórendezvényén
Ha
nemzetek közötti kapcsolatokról van szó, akkor két kérdést kell megvizsgálnunk.
Milyen a viszony az azonos állampolgárságú, de más anyanyelvû emberek, más
szóval a többség és a kisebbség között? A másik terület: Milyen az országok
közötti kapcsolat?
A
két kérdéskör a kisebbségek sokat emlegetett híd szerepe révén összefügg.
Felszólalásomban ezek közül fõleg az országon belüli helyzetet tárgyalom. Az
államközi kapcsolatairól csak annyit említek, hogy Románia és Magyarország
vezetése - lévén az Európai Unión belül azonos helyzetben - egymás gyakran
támogatja. A közös érdek átlép az eltérõ párthovatartozáson és akcióegységet
generál.
Arad a különféle anyanyelvû, eltérõ népmûvészetû, más vallású, azaz különbözõ
kultúrájú népek egymás melletti életének, sõt tovább megyek: összetartozásának
jelképe. Az volt a múltban, az most is, és hiszem, hogy az aradi
multikulturalizmus, ami jóval elõbb létezett, mint maga a szó, folytatódik a
jövõben is. Szívesen jövök ide, mert amikor a megbékélés, a kiengesztelõdés fontosságát
hangoztatom, itt nyitott ajtókon dörömbölök. Ez a képes beszéd nem a
feleslegességre utal, hanem a készségre, hogy meghallgassuk egymást. Persze,
mint mindenütt, itt is lehetnek, voltak, lesznek is problémák, eltérõ
gondolkodások, esetenként rosszindulat és ellenségeskedés is. Ezek mögött
félelem, gyanakvás van. Kezelésük egyik módja, hogy csak azokkal törekszünk jó
kapcsolatra, akikkel lehet. De akikkel lehet barátkozni, azoktól akkor sem
fordulunk el, amikor valaki rácsap kézfogásra nyújtott kezünkre. Ily módon az a
háló, ami a jóakaratú emberek között kiépült, akkor sem szakad el, ha egyesek
nagyon is szét akarnák azt tépni.
A
másik, amit tenni kellene, s ez sajnos még nem gyakorlat, hogy gyanakvásainkat,
görcsös félelmeinket beszéljük meg egymással. Nem meggyõzni, nem legyõzni
akarjuk a másikat, csak megérteni. Nem baj, ha nem fogunk egyetérteni, elsõ
menetben ez szinte reménytelen. Ha annyit elérünk, hogy ismerjük egymás
véleményét, már leraktuk a párbeszéd alapjait, amelyre támaszkodva a megértés
akár egyetértésbe is fordulhat. A Duna völgyében élõ népek közötti megbékélést
hirdetõ Charta XXI mozgalom távlati terveiben sok ilyen megbeszélés szerepel.
Az
Európai Unió alapító országai nagy utat tettek meg, de sok évtized kellett
például ahhoz, hogy 2006-ban napvilágot lásson az elsõ olyan iskolai történelem
könyv, amelybõl ugyanazt tanulta a német és a francia diák. Elképezhetõ ez
román-magyar viszonylatban? Igen, elképzelhetõ. De adjunk rá idõt magunknak.
Szólni kell még a napjainkban a legtöbb vitát gerjesztõ kérdésrõl, a
székelyföldi autonómiáról. Több oldalról megközelíthetjük ezt, eltekintek annak
hangoztatásától, amit oly nagy erõvel megtett Valentin Stan, hogy az autonómia
ígérete benne volt a Gyulafehérvári nyilatkozatban. Arra sem hivatkozom, hogy
amikor a székely zászló betiltására törekedtek egyesek Lucian Mindruta
értetlenségét fejezte ki és facebook oldalán nemcsak kitette a zászlót, hanem
magát székelynek nyilvánította. Ezek tiszteletre méltó, szép gesztusok,
amelyekért hálásak vagyunk, Megmutatják, hogy autonómia ügyben nem románok és
magyarok állnak egymással szemben, hanem két eltérõ világlátás, s mindkét
oldalon lehetnek mindkét népcsoportból. Gabriel Andreescu bukaresti szociológus
professzor gesztusoknál is többet, elmélet alapot ad: Amint az egyénnek joga van
a magánélethez, ugyanúgy ez a közösségeknek is jár. Amint újságírók kérdésre már
egy éve elmondtam itt: az autonómia nem szeparatizmus. Épp ellenkezõleg. Aki
autonómiát kér, tartósan illeszkedne be az állam belsõ rendjébe, mindössze a
magánélethez való jogát kéri elismerni. Nem a skótok útját járjuk. Történelmileg
is elõbb volt Észak-Erdély Magyarországhoz csatolása, és késõbb jött a Maros
Magyar Autonóm Tartomány. Az autonómia tehát nem feszültség forrás, hanem
feszültség oldó gyógyszer, sõt, mondom Andreescuval: alapvetõ jog. Mondhatni
persze, hogy ez nem aradi probléma. Igaz, de a megoldás feszültség csökkentõ,
ami Aradnak is jó, a probléma lesöprése pedig feszültség növelõ, ami Aradnak sem
jó.
Haladjunk hát a Megbékélés és Együttmûködés útján. Lehet, hogy van más út, de én
nem ismerem. Abban biztos vagyok, hogy ezen az úton jutunk a legmesszebb,
románok és magyarok kölcsönös békessége felé. Hívok mindenkit, aki ezzel
azonosulni tud, hogy aláírásával erõsítse mozgalmunkat. Öt és félezer ember már
megtette ezt, 15 százalékban nem magyarok. Javítsák kérem ezt az arányt. A
közép-európai népek közötti kiengesztelés és együttmûködés ügyét eddig 89 aradi
polgár támogatta. Ez kiemelkedõ az erdélyi városok körében, a romániai aláírók
12,5 százaléka. Összehasonlításul: Bukarest 10 százaléknál tart. Fogjunk hát
össze és adjunk hírt errõl az összefogásról. Teremtsünk egy jobb, boldogabb,
békésebb világot.