"Több mint két évtizede, hogy az Európai Kereszténydemokrata Unió, észlelve, hogy a kisebbségek helyzete komoly feszültségforrás régiónkban, kisebbségi konferenciákat rendezett. Az elsõ kettõt Pozsonyban tartottuk. A megbeszélések egy nyilatkozat elfogadásával zárultak. A szövegtervezetben szerepelt az autonómia kifejezés. A házigazda szerepét betöltõ szlovák párt elnöke sápadtan jelentette ki, hogy õ ezzel a szóval nem állhat sem pártja, sem országa elé. Hosszas megbeszélés végén a szlovákok hajlandók voltak az egész tervezetet elfogadni, ha az autonómia szó helyett az önrendelkezés szerepel. Amikor a konferenciát vezetõ holland Wim van Velzen a véleményemet kérdezte, nevetve mondtam: hiszen így a szöveg sokkal erõsebb."
Surján László
Privatitate comunitarã, azaz közösségi magánélet
Több mint
két évtizede, hogy az Európai Kereszténydemokrata Unió, észlelve, hogy a
kisebbségek helyzete komoly feszültségforrás régiónkban, kisebbségi
konferenciákat rendezett. Az elsõ kettõt Pozsonyban tartottuk. A megbeszélések
egy nyilatkozat elfogadásával zárultak. A szövegtervezetben szerepelt az
autonómia kifejezés. A házigazda szerepét betöltõ szlovák párt elnöke sápadtan
jelentette ki, hogy õ ezzel a szóval nem állhat sem pártja, sem országa elé.
Hosszas megbeszélés végén a szlovákok hajlandók voltak az egész tervezetet
elfogadni, ha az autonómia szó helyett az önrendelkezés szerepel. Amikor a
konferenciát vezetõ holland Wim van Velzen a véleményemet kérdezte, nevetve
mondtam: hiszen így a szöveg sokkal erõsebb.
A
történet mutatja, hogy érzékeny politikai kérdésekben a szóhasználatnak mágikus
ereje lehet. A Trianoni béke nyertesei történelmi tapasztalataik alapján félnek
az autonómia szótól. Saját autonómia törekvéseik Trianon koronázta sikerére
gondolva megrettennek egy fordított folyamat okozta esetleges területvesztéstõl.
Egy
papíron mérsékeltnek mondható szlovák politikus szerint a szlovák politikának
mindig számolnia kell azzal, hogy a magyar törekvés Dél-Szlovákia
Magyarországhoz csatolása. Ebbõl a gyanakvásból fakad az autonómiától való
félelem. Sajnos nemcsak a szlovákok viszonyulnak így a kérdéshez. A romániai
elnökválasztási hangulatban a miniszterelnök, egyben esélyes köztársasági
elnökjelölt, siet leszögezni tömör véleményét a székelyföldi autonómiáról: NEM.
Egy másik elnökjelölt egyenesen azt állítja, hogy aki ma Erdélyben autonómiáról
beszél, az akarva, akaratlan az oroszok malmára hajtja a vizet.
A
többség önzése olykor durva hibákra vezet. Az ukrajnai eseményeknek két hulláma
volt. Az elsõben elemi felháborodás tört ki az Európai Unióval folyó tárgyalások
befagyasztása és a társulási szerzõdés aláírásának ebbõl fakadó elmaradása
miatt. Az összeomlott rendszer helyére lépõk viszont azonnal hihetetlenül
megszigorították az anyanyelv használati jogot és durván kisebbség ellenes
intézkedéseket hoztak. Ezzel kiprovokálták az orosz ajkúakból a szeparatista
választ.
Autonómia és szeparatizmus között nemcsak az elszakadás földrajzi értelemben
lehetséges vagy lehetetlen volta a különbség. A szeparatizmussal ellentétesen az
autonómia egy adott államberendezkedés keretein belül teremt élhetõ viszonyokat
egy nemzeti közösség számára. Nincs most alkalom az autonómiák különféle
formáinak taglalására, de értetlenségemet fejezem ki amiatt, hogy a románok
élénken tiltakoznak az etnikai alapú autonómia ellen. A Székelyföld területi
egység is, autonómiája szépen beleilleszthetõ volna egy decentralizált román
közigazgatási rendszerbe.
Le
kellene vetni a régi reményekbõl és csalódásokból fakadó érzelmeket. Az egész
kérdést új alapokra lehetne, sõt kellene helyezni. Induljunk ki az emberek
alapvetõ jogaiból, ahogy tette ezt a bukaresti Gabriel Andreescu is. A
következõket írta a Charta XXI mozgalom „Békességes Szó” címû kötetében: „hiszek
az emberi jogok fontosságában a nemzet és Európa építése során, de felfedeztem
annak szükségét, hogy figyelmet fordítsunk a csoportokra és közösségekre. Egy
koncepcióm is van már erre: privatitate comunitarã, azaz közösségi magánélet.
Ahogyan egy embernek joga van a magánélethez, a közösségeknek is joguk van
hozzá. Egy tisztességes társadalmi élet igényli az egyéni jogok kiegyensúlyozott
gyakorlását. Ugyanígy a társadalmi béke magába foglalja a beismerést (a hibák
megvallását) és a közösségek magánéletének harmonikus gyakorlásához való jogot,
legyen az többség vagy kisebbség.”
A
párhuzam érthetõ, az érvelés meggyõzõ. Ha a magánéletemet tiszteletben tartja a
közösség, elégedett és hasznos tagja leszek. Ha egy szûkebb közösségnek
megadatik, hogy a saját ügyeit önmaga intézze, elégedett és hasznos tagja lesz a
nagyobb közösségnek, az állampolgárok összességének. A privatitate comunitarã, a
közösségi magánélet fogalma megkerüli az autonómia szóhoz tapadó érzelmi
viharokat és képes lehet csendesebb vizekre érni. Az egymásnak feszülés helyett
az energiákat vállvetve az adott ország egészének javára lehetne fordítani.
Csakhogy ehhez államférfiak kellenek politikusok helyett. Mi viszont ne
figyeljünk a pártpolitikusok érzelmeire, hanem tanuljunk a korszerûen gondolkodó
román értelmiségtõl.