A lelkileg, erkölcsileg krízisben lévõ Nyugatnak nem adhatja át Európa eredeti értékeihez való ragaszkodását a mostanában új tagállamok néven emlegetett Közép-Európa, ha maga is belsõleg megosztott. Nemcsak példát kell adjon Nyugatnak, ahogy Tindemans jósolta, hanem követnie is kell a kibékülés útján.
Surján László
A
szfinx szemével II.
A
lelkileg, erkölcsileg krízisben lévõ Nyugatnak nem adhatja át Európa eredeti
értékeihez való ragaszkodását a mostanában új tagállamok néven emlegetett
Közép-Európa, ha maga is belsõleg megosztott. Nemcsak példát kell adjon
Nyugatnak, ahogy Tindemans jósolta, hanem követnie is kell a kibékülés útján.
Az
európai helyzet áttekintése után szûkítsük a kört, és foglalkozzunk a mi saját
régiónkkal, a Duna-völgyével, a Kárpát-medencével. Ennek a régiónak is sok a
problémája, de más, mint a Nyugaté. Gazdasága elmaradottabb, népe szegényebb. Az
emberek gondolkodását máig befolyásolja a félévszázados kommunista diktatúra.
Mindezek mellett félünk egymástól, tele vagyunk vélt és valós sérelmekkel, közel
száz évvel az elsõ világháború lezárása után még mindig nem tudtunk mit kezdeni
annak következményeivel.
A
továbbiakban e három nagy problémakör közül az utóbbival, a Duna-völgyben élõ
nemzetek egymáshoz való viszonyával foglalkozom. Azt állítom, hogy 1920 óta
nincs tartósan mûködõképes feleletünk a Trianon problémára. Minden megoldási
kísérletünknek voltak eredményei, de egyik sem rendezte a kérdést. A revízió nem
egészen két évtized alatt jelentõs területeket hozott vissza, de jórészt idegen
hatalmak kegyébõl, s bukásukkal ismét mindent elvesztettünk. A Rákosi-Kádár
világ azt üzente: ne beszélj róla, sõt felejtsd el. 2004 decemberében kiderült:
sokan elfelejtették. De már korábban kiderült, hogy sokan nem. Tele hátizsákkal
vittük a könyvet, gyógyszert, tartós élelmiszert Erdélybe, amikor arra volt
szükség. Rokoni szálak kötik össze majd minden harmadik anyaországi családot a
határon túliakkal. Az Antall kormány alatt jó kormányközi kapcsolatokat
építettünk ki, de ezek esetlegesek, s vergõdnek a politika hálójában.
Pedig a kapcsolatokat rendezni kell. Ahhoz, hogy ne maradjunk az Unión belül még
évtizedekre „új tagállamok”, az erõs nyugati gazdaság piaca és bérmunkása, ahhoz
komolyabb érdekérvényesítõ erõre van szükségünk, mint amekkorával bármelyikünk
rendelkezik, Lengyelországot is ide értve.
Ez
tehát egy erõs politikai érv az összefogás mellett. Lehetne komoly gazdasági
érvet is felhozni. A méretünket. Lehet lemondóan kijelenteni, tanuljunk meg
kicsinek lenni, és lehet fellengzõsen nagynak képzelni magunkat. Egyik sem vezet
jóra. Ám az amúgy is tagolt Közép-Európát Trianon még apróbb darabokra vágta. A
világméretû versenyben az európai nagy országok is kicsik, össze kell tehát
dolgozniuk, az Európán belüli megfelelõ helyezéshez pedig regionális
összefogásra van szükségünk. A nemzetek közötti megbékélésre ösztönöz keresztény
mivoltunk is. Szent Pál erõteljesen figyelmeztet, hogy „nincs többé zsidó vagy
görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nõ, mert mindannyian eggyé lettetek
Krisztus Jézusban”. A Krisztusban eggyé levés, épp a férfi-nõ páros említése
kapcsán nem a nemzeti hovatartozás multikulturális megszüntetését jelenti, hanem
a közös Isten-gyermekséget, a fogadott fiúságot. Ebbe a szemléletbe nem fér bele
a másik nemzet megvetése és gyûlölete. Szeresd felebarátodat, kivéve a
szlovákokat – ugye nem olvasható sehol.
Tehát vallási, gazdasági és politikai megfontolások is egyaránt a szomszédokkal
való megbékélésre késztetnek, s a Trianon utáni elsõ megrendülés után ez a
gondolat a nemzet legjobbjaiban azonnal felvetõdött, de nem sikerült az egész
nemzet gondolkodásába beépíteni. Ehhez kaptunk most az Európai Uniótól további
ösztönzést, hiszen az Unió sikereit alapvetõen a német-francia
kiengesztelõdésnek köszönheti. Itt a pálya, itt a tér a számunkra is.
A
megbékélés szüksége voltát belátva annak mélyebb lelki gyökereirõl kell szólni.
Elsõ tételem a Himnusz negyedik szakaszát idézi. Hajh, de bûneink miatt...
Kár, hogy ezt a strófát nem énekeljük sem a futballmeccseken sem a templomban.
Nem az az elsõ gondolatunk, hogy mit rontottunk el, hanem a méltatlanul szenvedõ
ártatlan szerepét játsszuk. Igaz, a csapás, amit elszenvedtük méltatlanul nagy
és igazságtalan. Mégis figyeljünk Esterházy Lujzára: Mindaddig, amíg két
ellenségeskedõ ember csak azt látja, hogy mit vétett ellene a másik, de nem
látja, hogy õ is vétett a másik ellen: addig kibékülésrõl szó sem lehet, így van
ez a nemzetek között is, például a Duna völgye nemzetei között is, amelyek
minket elsõsorban érdekeinek, s amelyek békéjéhez mindnyájan hozzájárulhatunk.
Ezt akkor tesszük a leghathatósabban, ha a saját portánk elõtt söprünk, nem
pedig a szomszéd portája elõtt, vagyis elsõsorban saját magunk fölött gyakorlunk
bírálatot, nem pedig a szomszéd magatartása fölött. Esterházy János kevésbé
ismert huga 1944 augusztusában fogalmazta meg a fentieket. Hozzátette: sokkal
jobbá, barátságosabbá alakulhatott volna a viszony a magyarság és szomszédai
között, ha társadalmunk nem ragaszkodott volna görcsösen ahhoz az állásponthoz,
hogy „mi sohasem bántottunk senkit, mindig csak minket bántanak”.
A
második tételem arról szól, hogy hogyan viszonyuljunk a minket ért sérelmekhez.
Aligha kell példákat mondani, ezeknek bõségében vagyunk. A kívánatos magatartást
viszont a Miatyánkból következik. Ismét Esterházy Lujzát idézem: egyedül az a
lelkület mentheti meg földrészünket, amely Krisztussal együtt így könyörög a
mindenható Istenhez a mai borzalmak undoksága közül: „Bocsásd meg a mi
vétkeinket, miképpen mi is megbocsájtunk az ellenünk vétkezõknek”.
Aki szolgálni akarja a jó béke ügyét, igyekezzen ennek a könyörgésnek lelkületét
életre hívogatni környezetében.
A
harmadik tétel egy közmondás igazsága. Okos enged, szamár szenved. . Szamár
szenved.
Ne
legyõzni, hanem meggyõzni akarjunk. Ha ma gyõzünk, holnap legyõzetünk. Ez
történt velünk 1945-ben, amikor mindent elvesztettünk, amit 1938 után
megszereztünk. Ha sikert, minden magyarnak méltó életet és boldogulást akarunk,
nemzetünk egészének megõrzését és virágzását, akkor ezt csak másokkal együtt,
tisztességes megegyezések révén érhetjük el. Eszterházy Lujza errõl is beszél:
Nem tehetünk nagyobb szolgálatot a Duna-völgyi béke érdekében, mintha
igyekszünk megnyerni környezetünkön keresztül egész társadalmunkat a belátás
számára, hogy a szomszéd nemzetekkel való béke érdekében nekünk is tudnunk kell
lemondani olyan vágyakról, amelyek folytonos bizalmatlanságot, ellenszenvet
keltenek szomszédainkban irántunk s folytonos feszültséget okoznak közöttünk.
Megnyerni környezetünkön keresztül egész társadalmunkat a belátás számára. Ezt a
célt tûztük magunk el abban a megbékélési és együttmûködési mozgalomban, amelyet
egy 2009-ben megfogalmazott gondolat alapján 2010 õszén indítottunk el, amelynek
ma mintegy hatodfélezer elkötelezettje van.
Itt
a pálya, itt a tér. Elvi, erkölcsi megfontolás és önérdek, mind erre késztet.
{mos_ri}