"Amint az áldott kismama, Mária utolsó hónapjában jólesõ izgalommal, reménységgel, szeretettel várja gyermekét, valahogy én is így vagyok az adventi várakozással. Ilyenkor a gyermeki énemet szeretném elõvarázsolni-erõsíteni annak a lelki tisztaságával, hitével együtt, hogy újra megélhessem azt a csodát, ami karácsonykor a születés misztériumában teljesedik ki, a várva várt gyermek születésével, aki elárvult szívünket megnyitja a szeretetre, kiéhezett lelkünket reménységgel tölti meg." - Szvorák Katalin Kossuth-díjas énekmûvész írása.
Adventi gondolatok
Amint az áldott
kismama, Mária utolsó hónapjában jólesõ izgalommal, reménységgel, szeretettel
várja gyermekét, valahogy én is így vagyok az adventi várakozással.
Ilyenkor a gyermeki
énemet szeretném elõvarázsolni-erõsíteni annak a lelki tisztaságával, hitével
együtt, hogy újra megélhessem azt a csodát, ami karácsonykor a születés
misztériumában teljesedik ki, a várva várt gyermek születésével, aki elárvult
szívünket megnyitja a szeretetre, kiéhezett lelkünket reménységgel tölti meg.
Ady szavaival: „Én is mennék, mennék / Énekelni mennék, / Nagyok között kis
Jézusért / Minden szépet tennék./ Új csizmám a sárban / Százszor bepiszkolnám,/
Csak az Úrnak szerelmemet / szépen igazolnám.”
Az ünnepekre – úgy
érzem – egyre nagyobb a lelki szükség, mégsem tudjuk úgy megélni, ahogy azt
eleink tették. Ahhoz le kellene lassulnunk, tudatosabban kellene élnünk, az
értékekre jobban figyelnünk, a családi kötelékeket erõsítenünk, hogy a szeretet
áramolhasson és eljusson oda, ahová szánjuk. A mindennapok rohanó taposó
malmából, a zajos, zavarodott értékvesztett világunkból kellene kilépnünk,
lelkünket felemelnünk, hogy észrevehessük saját környezetünkben is a mindennapi
kis csodákat, a segítõ kezeket, az odafigyelõ tekintetet, s így emberarcunkat
megõrizve, belsõ harmóniánkat megtalálva, az ünnep is valóban lelki tartalommal,
szeretettel lesz megtöltve.
Az ünnep, a várakozás
leggyakrabban a csenddel párosult lelkemben, örökségként kaptam ezt is, hiszen
apai nagyapám ajkát csak ritkán hagyta el egy-egy szó, de az messzire
hallatszott. A csend segít eligazodni önmagamban, segít az összpontosításban, a
tisztánlátásban, s nem utolsósorban a lelki feltöltõdésben, s az alkotásban.
Érzékeny lelkemnek nagy
szüksége van a várakozó adventi csendre. Sokszor érzem, a csend sokkal
beszédesebb, ha megfelelõ helyen „hangzik el”.
Az emlegetett Pinc
falucska az a kis, majdnem világvégi otthon a határon túlról, amely a magyar
szót adományozta nekem a dalolás szeretetével, mely odaát
mindig többlet-tartalommal bírt, ez ad erõt, nyugalmat, csendességet, belsõ
békét, hogy visszavarázsoljam a mába a régi idõk adventi, karácsonyi
hangulatát, az Ipoly menti kis, felvidéki falut, a nagycsaládot, a szikrázó
fehérséget, az ostorcsapkodást, a meleg bejglik illatát, az éjféli misét, a
befagyott kacsaúsztatót, az istállószagot, az állatok leheletét, a szomszédban
lakó Jolika barátnémat, nagyanyám apró, törékeny, de szívós alakját, nagyapám
huncút, mosolygós szemét, zajos, vidám disznótorokat. Ebben a faluközösségben
egykoron nem volt magárahagyatottság. Mindenki figyelt-vigyázott a többiekre.
Ma még inkább éhes
mindenki a szeretetre, az
odafigyelésre, megértésre. A szeretet ereje mindent legyõz. Csak a szeretet
tudja megmenteni a világot. A zsarnokság tehetetlen a szeretettel szemben.
Minden emberben elsõsorban csak a jót kéne észlelnünk és ehhez kell a feltétel
nélküli szeretet gyakorlása.
"Bármit elveszíthetsz.
A vagyonodat, a békességedet, a türelmedet, a hitedet, a családodat, az
életedet.... Mindent! Csak egyetlen dolog van, amit soha senki nem vehet el
tõled, sem el nem veszítheted, az, amit te adtál másoknak."
Egy felvidéki énekkel
kívánom: „ Karácsony estéjén szépen vigadjanak,/ Elsõ órájában békével
jussanak./ Valahány e háznak lakosai vannak,/ Az Isten áldása térüljön magukra!”
Szvorák Katalin
Kossuth-díjas énekmûvész