"Mit kell tenni, hogy Románia magyarjai magyarként élhessenek szülőföldjükön? Sokat, legelébb talán azt, hogy Iorga kijelentése mihamarabb elavuljon, azaz se újság, se könyv, se iskola ne szítsa a gyűlöletet."
Trianon árnyékában
Jó volna már kilépni ebből az árnyékből a
mindannyiunkra sütő nap melegére. Száz éve
igyekszünk, és meddő az igyekezetünk. Március 23-án a Charta XXI. Egyesület
„Együtt az úton románok és magyarok” konferenciáján azért egy kicsit áttörni
látszott a nap a felhőkön. Mikolczy Ambrus professzor ugyanis a közös
magyar-román tankönyv kérdését vetette fel, aminek lehetséges volta
pillanatnyilag több mint kétséges, szükségessége azonban nem vitatható. Hogy
mennyire nem, az kitűnik az alábbiakból. 1971-ben a Korunk Nicolae Iorga
századik születésnapjára egy tanulmányt közölt
Dan Berindei tollából. Ebben az írásban a
szerző Iorgától a következő 1932-ből származó idézetet hozza: „Nagy szerencse,
hogy a gyűlölet csak a felső rétegekben létezik, s az újságok, a könyvek és az
iskola terjeszti... Lent az azonos munkát folytató emberek megérthetik egymást.
A román és magyar paraszt ugyanazon a földön él, s ha rájuk bízzák a dolgokat és
nem uszítják egymásra őket, az egykori jószomszédságban élnek tovább. A
mesterségek, a kereskedelem megköveteli a kapcsolatokat, s e kapcsolatok nem
hiányozhatnak pusztán azért, mert az egyik egy nyelvet beszél, a másik pedig
mást.“
Elgondolkodtató idézet. Az iskola szót tartom
árulkodónak. Mert az újságokból, könyvekből
jövő gyűlölet forrása lehet a szerzők egyéni akciója. Ám, ha az iskola gerjeszti
a gyűlöletet, ahhoz állami akarat kell. Berindei nem jelöli meg az idézet
forrását, de ha pontosan citálja Iorgát, akkor ez annak a beismerése, amit
manapság is érez a romániai magyar: hivatalból idegen elemnek tekintik a
szülőföldjén. Iorga ezen valószínűleg akaratlan beismerése alátámasztja, amit
Simó Márton, az említett konferencia egyik előadója írt:
Trianonon túllépni akkor lehetne, ha
magyarság helyzete állampolgárságtól függetlenül mindenütt megnyugtató lenne.
„Ha a magyarok úgy élhetnék meg közösen egyazon nyelv- és népcsaládhoz való
tartozásukat, ahogyan a német nyelvet beszélők – például –, akik az évszázadok
folyamán megszokták, hogy nem élhetnek ugyan egyazon államban, de kultúrájukat
közösen élhetik meg, és fölöttébb büszkék, hogy az milyen sokrétű, s
földrajzilag is milyen tágas területen él és működik. Vagy az angolszászok. Vagy
a franciák. És az oroszok.”
Ha
az iskola gyűlöletet kelt, az olyan, mint a kútmérgezés. Főbenjáró bűn.
Mondhatja valaki, hogy 1932 régen volt, azóta nagyot fordult a világ. Ez igaz.
De vajon milyen irányban fordult? Iorgát megölték a vasgárdisták. Bármily kiváló
történész volt, lehetne tőle is vad idézeteket idecitálni. De nem a
konfrontációt keresem, hanem a párhuzamokat. Ismeretes egy olyan idézet is tőle,
hogy „Romániát románok veszik körül”. Ez még Trianon után is igaz. Ezért kellene
kialakítanunk a nemzeti összetartozásnak azt a formáját, amelyre Simó Márton
utalt. A magyaroknak csak száz éves az ilyen tapasztalatuk, a németek viszont
soha nem alkottak egyetlen államot, Hitler is csak Ausztriát tudta bekebelezni,
Svájchoz nem nyúlt, s a közép-európai németeket csak a háború után űzték el
szülőföldjükről. Mit kell tenni, hogy a Spanyolországban, Olaszországban
milliószám élő románok ne olvadjanak be új hazájukba? Mit kell tenni, hogy
Románia magyarjai magyarként élhessenek szülőföldjükön? Sokat, legelébb talán
azt, hogy Iorga kijelentése mihamarabb elavuljon, azaz se újság, se könyv, se
iskola ne szítsa a gyűlöletet. Ami amúgy idegen a román ember természetétől.
Azután pedig elindulhat egy folyamat, amelyben magyar és román történészek
képesek megbeszélni a közösen átélt történelem vitatott pontjait, s a tények
talaján akár közös álláspontra is juthatnak. Ez persze még nem közös
történelemkönyv. Ahhoz két állam közös akarata kell. És idő: a német-francia
közös történelemkönyvhöz is évtizedekre volt szükség az Unión belül. Románia és
Magyarország még csak a második évtizednél tart.
Surján László