Május 1-jén Ferenc pápa folytatta a Miatyánk kéréseinek kifejtését a hívekkel való szerda délelőtti találkozása keretében. Ma a „ne vígy minket kísértésbe” mondat értelmét fejtegette.
Isten nem állít csapdákat, nem szórakozik velünk!
Május 1-jén Ferenc pápa folytatta a Miatyánk kéréseinek kifejtését a hívekkel
való szerda délelőtti találkozása keretében. Ma a „ne vígy minket kísértésbe”
mondat értelmét fejtegette.
Ferenc
pápa magyarra fordított beszédét teljes terjedelmében közreadjuk.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Folytatjuk a Miatyánkról szóló katekézist, és ma elérkeztünk az utolsó előtti
kéréshez: „Ne hagyj el bennünket a kísértésben” (Mt 6,13); egy másik fordítás
pedig azt mondja: „Ne engedd, hogy kísértésbe essünk!” A Miatyánk derűsen
kezdődik: felébreszti bennünk a vágyat, hogy Isten nagy terve megvalósulhasson
közöttünk. Aztán az életre vet egy pillantást, és annak kérésére késztet, amire
nap mint nap szükségünk van: ez a „mindennapi kenyér”. Ezt követően az ima a
másokkal való kapcsolataink felé fordul, amelyeket gyakran beszennyez az önzés:
bocsánatot kérünk, és vállaljuk, hogy mi is megbocsátunk. Ezzel az utolsó előtti
kéréssel azonban a mennyei Atyával folytatott párbeszédünk úgymond a dráma
mélyére hatol, vagyis arra a területre, ahol szabadságunk és a gonosz
fondorlatai állnak szemben egymással.
Mint tudjuk, az evangéliumokban található eredeti görög kifejezést nehéz
pontosan visszaadni, és az összes modern fordítás sántít egy kicsit. Van egy
pont azonban, amely felé egyhangúlag közeledhetnek az álláspontok: bárhogy
értsük is a szöveget, ki kell zárnunk, hogy Isten lenne az emberre leselkedő
kísértések főszereplője. Mintha maga Isten állna lesben, és csalná kelepcébe
gyermekeit. Egy ilyen értelmezés ellentétes magával a szöveggel, és távol áll
attól az istenképtől amelyet Jézus feltárt előttünk. Ne felejtsük el: a Miatyánk
azzal kezdődik, hogy Istent apánknak szólítjuk. Egy apa pedig nem állít
csapdákat gyermekeinek. A keresztényeknek semmi közük egy irigykedő istenhez,
aki az ember vetélytársa, vagy aki azzal szórakozik, hogy próbák elé állítja.
Sok pogány istenkép ilyen. Jakab apostol levelében viszont azt olvassuk: „Senki
se mondja, amikor kísértésbe esik, hogy »Isten kísért engem«; Istent ugyanis nem
kísértheti a gonosz, és ő maga sem kísért senkit” (Jak 1,13). Ellenkezőleg: az
Atya nem okozója a rossznak, egyik gyermekének sem ad kígyót, amikor ő halat kér
(vö. Lk 11,11) – ahogyan Jézus tanítja –, és amikor a gonosz színre lép az ember
életében, akkor Isten az ember oldalán harcol, hogy megszabadulhasson a
gonosztól. Ő olyan Isten, aki mindig értünk és sosem ellenünk harcol! Ő az Atya!
Ilyen értelemben imádkozzuk a Miatyánkot.
Ez a két momentum – a próbatétel és a kísértés – titokzatos módon jelen volt
magának Jézusnak is az életében. Ennek megtapasztalásában Isten Fia teljesen
testvérünkké lett, már-már botrányos módon. És éppen ezek az evangéliumi
szakaszok bizonyítják, hogy a Miatyánkot záró, legnehezebben érthető kérések már
meghallgatást nyertek: Isten nem hagyott magunkra minket, hanem Jézusban a
végsőkig „velünk lévő Istenként” tárta fel magát. Ő velünk van, amikor megpróbál
minket az élet, egész életünk folyamán velünk van! Velünk van az örömben, velünk
van a megpróbáltatásban, velünk van a szomorúságban! Velünk van, amikor kudarcot
szenvedünk, velünk van, amikor vétkezünk! Mindig velünk van, mert ő Apa, és nem
tud elhagyni minket!
Ha megkísértetünk, hogy rosszat tegyünk, hogy megtagadjuk a testvéri szeretetet
másokkal, és feltétlen hatalomra törekedjünk mindenki és minden felett, Jézus
már legyőzte értünk ezt a kísértést: az evangéliumok első lapjai tanúsítják.
Rögtön azután, hogy a bűnösök közé vegyülve megkapja a keresztséget Jánostól,
Jézus visszavonul a pusztába, és ott megkísérti a sátán. Így kezdődik Jézus
nyilvános működése, a sátántól jövő kísértéssel. A sátán ott volt. Sokan azt
mondják: „Nincs értelme beszélni az ördögről, az egy idejétmúlt dolog! Az ördög
nem létezik.” De nézd csak meg, mit tanít az evangélium: Jézus szembekerül az
ördöggel, megkísérti őt a sátán. De Jézus ellenáll minden kísértésnek, és
győztesen kerül ki a harcból. Máté evangéliumának van egy érdekes megjegyzése,
amely a Jézus és az Ellenség közti csörtét zárja: „Ekkor elhagyta az ördög, és
íme, angyalok jöttek, és gondoskodtak róla” (Mt 4,11).
Isten
a leggyötrőbb kísértés idején sem hagy magunkra minket. Amikor Jézus visszavonul
imádkozni a Getszemáni-kertbe, kimondhatatlan szorongás önti el a szívét – ezt
mondja a tanítványoknak –, magányt és elhagyatottságot él át. Egyedül van,
vállán a világ összes bűnének terhével, egyedül, kimondhatatlan szorongásban. A
megpróbáltatásban olyan marcangoló szenvedést él át, hogy valami váratlan dolog
történik. Jézus sosem koldul szeretet önmagának, azon az éjjelen viszont halálos
szomorúság tölti be lelkét, és akkor barátai közelségét kéri: „Maradjatok itt,
és virrasszatok velem!” (Mt 26,38). Amint tudjuk, ők a félelemtől teljesen
elbágyadtak és elaludtak. A haláltusa idején Isten kéri az embert, hogy ne
hagyja el, az ember pedig elalszik. Amikor viszont az embernek kell szembenézni
megpróbáltatással, Isten virraszt. Életünk legszörnyűbb időszakaiban, a szívet
tépő szenvedések és a legelviselhetetlenebb szorongások idején Isten velünk
virraszt, Isten velünk küzd, állandóan közel van hozzánk! Miért? Mert ő Apa!
Ezzel a szóval kezdtük a Miatyánk imát. Olyan apa ő, aki nem hagyja magukra
gyermekeit! Jézusnak az a fájdalmas, küzdelmes éjszakája a megtestesülés utolsó
pecsétje: Isten leszáll, hogy velünk legyen életünk szakadékos mélységeiben és a
történelem gyötrelmes szenvedéseiben.
Ez a mi vigaszunk a megpróbáltatás óráján: annak tudata, hogy a völgy, amióta
Jézus végigment rajta, már nem vigasztalanul elhagyatott, hanem Isten Fia
jelenléte által megszentelt és megáldott völgy. Ő sosem fog magunkra hagyni
minket!
Istenünk, tartsd hát távol tőlünk a megpróbáltatás és a kísértés idejét, de ha
mégis elérkezik ez az idő, Atyánk, mutasd meg, hogy nem vagyunk egyedül! Te vagy
az Atya! Mutasd meg nekünk, hogy Krisztus annak a keresztnek a terhét is magára
vette! Mutasd meg nekünk, hogy Jézus arra hív minket, hogy vele együtt hordjuk
azt, és teljes bizalommal ráhagyatkozzunk atyai szeretetedre!
Köszönöm!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican News
Forrás: Magyar Kurír