Amióta az István a király belopta magát a szívünkbe, választásról választásra eszünkbe jut a dalszöveg: Mondd, te ki választanál?
MINDNYÁJUNKNKAK EL KELL MENNI
Amióta az István a király belopta magát a szívünkbe, választásról választásra
eszünkbe jut a dalszöveg: Mondd, te ki választanál?
Persze most, a számunkra negyedik európai választás előtti utolsó héten
alighanem mindenki eldöntötte már a maga feleletét. Ez a döntés a Fidesz-KDNP
számára roppant kedvező. Még olyan, velünk szemben ellenséges orgánumban is,
mint a 444.hu, a kormányoldal elsöprő többségére számítanak. A kampány mégis
erőteljesen dübörög, mintha az életben maradásért folyna a küzdelem. Jó okunk
van erre. Most talán a legnehezebb ellenfelet kell legyőzni: a győzelem biztos
tudatából fakadó túlzott magabiztosságot, valamint a lustaságot: „nélkülem is
biztos a győzelem...”
Nem
az a kérdés tehát, hogy kire, melyik listára szavazzunk, hanem az, hogy
szavazunk-e. 1979 volt az első év, hogy az Unió polgárai maguk választották meg
európai képviselőiket. Azóta választásról választásra csökkent a részvételi
hajlandóság. 2004 volt az első év, amikor mi is részesei lettünk ennek a
folyamatnak, s nálunk is csökken azóta a szavazók száma.
Két
kérdést vizsgáljunk meg: Miért van ez így? Mi ennek a következménye?
Az
alacsony részvétel jelzés: az európaiak nincsenek kapcsolatban Brüsszellel és
nem látják, hogy ami ott történik az érdemben befolyásolná az életüket. Nincs
személyes érintettségük, ráadásul úgy látják, hogy megy minden magától, az ő
részvételük nélkül is. Ha pedig felismerik, hogy menni ugyan mennek a dolgok, de
megítélésük szerint rossz az irány, akkor is úgy vélik, hogy az 500 milliós
Unióban az ő egyetlen szavazatuk mit sem számít. Mindehhez pedig hozzá adódik a
magyar helyzet: a Fidesz-KDNP mindenképpen győz.
A
távolmaradásunk azonban gyengíti a Fidesz-KDNP lista politikai erejét. Nem
mindegy ugyanis, hogy egy kicsinyke választói létszám áll a győztes mögött,
avagy az ország polgárinak meghatározó része. Ez nem presztízskérdés, hanem erő.
Ha azt akarjuk, hogy kormányunk szavára odafigyeljenek az Európa politikában,
akkor meg kell mutatnunk, hogy amit mondanak, a mögött erős felhatalmazás van.
De nemcsak ezért nem öncélú a részvétel erőltetése. Az a helyzet, hogy az
alacsony részvétel mindig a kispártoknak kedvez. Könnyű belátni, hogy ha egy kis
pártnak van két százalék támogatása a társadalomban, az a 8 millió választó
esetén 160 ezer ember. Ám, ha a 8 millió helyett csak 3,2 millió szavazó lesz,
az adott párt szavazói, mindenáron bizonyítani akarván politikai létezésüket,
mind szavaznak, ezzel elérhetik az öt százalékot. Mandátumhoz jutnak, miközben
valós társadalmi súlyuk nem nőtt meg. A távolmaradó Fidesz-KDNP szavazó így
voltaképp a kiesőjelölteket segíti. Ami ellen, ha rákérdezünk, az illető
bizonyára élénken tiltakozna.
Egy
szó, mint száz, ne várjunk még egy üzenetre, hiszen elsőre is tudjuk:
mindnyájunknak el kell menni. Ráadásul nem is a csatába, hanem csak a
szavazófülkébe.
Surján László