"Európai Uniós választás előtt állunk, mely talán az egyik legsorsdöntőbb e mérlegelésünk történetében. Most erre kell koncentrálnunk, mert döntésünk nemcsak minket érint, itt Békésen, hanem egész országunk, nemzetünk, Európa, sőt, az egész világ további sorsára is kihat. Karizmatikus vezetőnk van. "
Pálmai Tamás
A
vezető jelleme
Robert J. Tamásy könyvet írt erről. Ebben azt mondja, hogy „a jó vezetők
elvégeztetik a dolgokat, vagy motiválnak másokat erre. Vannak irányítók, akik
utasításokat adnak beosztottjaiknak. Mások jól tudják delegálni a hatalmat és a
felelősséget. És vannak, akik maguk is szeretnek belefolyni, részt venni a
folyamatokban.” Ám bármelyikük esetében igaz: ha vezetőket választunk, azt
keressük, akik méltóknak bizonyulnak a követésre, és nemes, acélos a jellemük.
De mi is a jellem? A bölcs könyvek szerint általános értelemben az illető
gondolkodását, viselkedését, tetteit meghatározó, örökölt vagy szerzett jegyek
összessége. Erkölcsi értelemben a maradandó jó tulajdonságok összessége
(erények), melyek szilárdságot, következetességet és megbízhatóságot adnak. A
természetes erkölcsi törvényen alapszik a pogány, Krisztus követésén a
keresztény jellem. Nevelésük a szereteten alapuló erkölcsi nevelés feladata,
melyet kisgyermek-korban kell megkezdeni. A jellem ellentéte a jellemtelenség,
mely tulajdonság állhatatlanná és kiállhatatlanná tesz, gyengít és kizár
az erkölcsi rendből. És hány ilyen vezetőt látunk ma sajnos helyi, országos és
világviszonylatban is!
A
jó vezetők értékelik a bölcsességet. A mai modern technológia csaknem korlátlan
hozzáférést biztosít az információhoz, mely a tudást jelenti. Ám bölcsességet
nem tud adni. Ezt csak úgy lehet megszerezni, ha helyesen alkalmazzuk az
ismereteinket. A jó vezetők támaszkodnak a megbízható tanácsadók javaslataira.
Mert egy problémának sok megoldása lehet, de egy jó vezető nem átall döntései
előtt tanácsot kérni.
És a
jó vezetők alázatosak is. Ma, amikor a hangos, rámenős, szókimondó emberek
kapják a figyelmet, mégis van valami nagyon is tetsző azokban, akik nem magukat
helyezik előtérbe, hanem feladatukat. A jó vezetők megfontoltak és így is
beszélnek. Mert leírt vagy kimondott szavaink felemelhetnek, vagy lerombolhatnak. A vezetők megválogatják szavaikat, hogy hatásosak legyenek, de
ne is bántsanak. De tudnunk kell azt is, hogy: „az igaz ember ajka kedvesen tud
szólni, a bűnösök szája pedig csak álnokul” (Példabeszédek könyve 10,32).
Európai Uniós választás előtt állunk, mely talán az egyik legsorsdöntőbb e
mérlegelésünk történetében. Most erre kell koncentrálnunk, mert döntésünk
nemcsak minket érint, itt Békésen, hanem egész országunk, nemzetünk, Európa,
sőt, az egész világ további sorsára is kihat. Karizmatikus vezetőnk van. Aki
messze tekintő perspektívában látja sorsunkat, akit sokan tisztelnek és
szeretnek, de sokan rettenetesen utálnak is, épp, mert olyan a jelleme, az
intellektusa, a vezetői habitusa, a szókimondása, hogy már régen nem csak
Magyarország szintjén hat politikája, hanem világszerte. Kis állam és kis nemzet
vagyunk, de a vezetőnk „merjünk nagyok lenni” hozzáállása következtében
mindenhol tudnak rólunk, ismernek. Kikerülhetetlen tényező lettünk így a
világpolitikában. Viselkedjünk mi is így tehát. Szavazzunk mindannyian, s jól
lehetőleg. Okosan és jellemesen.