Vidám és ne besavanyodott szeretettel tegyünk jót!


Május 8-án délelőtt, a szerdai általános kihallgatás keretében Ferenc pápa a háromnapos bulgáriai és észak-macedóniai látogatására tekintett vissza, azt ismertette a Szent Péter téren egybegyűlt hívőknek.

Vidám és ne
besavanyodott szeretettel tegyünk jót!

Május 8-án
délelőtt, a szerdai általános kihallgatás keretében Ferenc pápa a háromnapos
bulgáriai és észak-macedóniai látogatására tekintett vissza, azt ismertette a
Szent Péter téren egybegyűlt hívőknek
.


http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=96761&v=0&p=1&img=c_vati.jpg
Ferenc
pápa magyarra fordított beszédét teljes egészében közreadjuk.

Kedves
testvéreim, jó napot kívánok!

Tegnap
késő este érkeztem vissza háromnapos bulgáriai és észak-macedóniai apostoli
utamról. Hálát adok Istennek, amiért megadta nekem e látogatások lehetőségét, és
ismételten kifejezem hálámat a két ország állami vezetőinek, akik szívélyesen és
nyitottan fogadtak. A püspököknek és az egyházi közösségek vezetőinek pedig
nagyon köszönöm azt a meleg szeretetet és áhítatot, amellyel zarándoklatomat
kísérték.


Bulgáriában Szent XXIII. János élő emlékezete vezetett, akit 1925-ben apostoli
vizitátorként, majd pápai delegátusként küldtek abba az országba. Jóakaratának
és lelkipásztori szeretetének példáját követve találkoztam azzal a néppel, és
arra hívtam, hogy legyen híd Közép-, Kelet- és Dél-Európa között; a „Pacem in
terris” mottóval mindenkit arra hívtam, hogy a testvériség útján járjon; és ezen
az úton örömömre szolgált, hogy egy újabb lépést tehettem előre azáltal, hogy
találkoztam a bolgár ortodox egyház pátriárkájával, Neofittal, és a szent
szinódus tagjaival. Nekünk, keresztényeknek ugyanis az a hivatásunk és
küldetésünk, hogy az egység jele és eszköze legyünk, és akkor tudunk ilyen
eszköz lenni, ha a Szentlélek segítségével azt, ami összeköt bennünket, eléje
helyezzük annak, ami elválasztott vagy még ma is elválaszt bennünket.

A
mostani Bulgária egyike a Szent Cirill és Metód által evangelizált földeknek.
Szent II. János Pál Szent Benedek mellé Európa társvédőszentjeinek nevezte ki
őket. Szófiában, a patriarkális Szent Alexandr Nyevszkij-székesegyházban
imádkoztam a szent testvérpár ikonja előtt. Ők, akik a görög Szalonikiből
származtak, kreatívan használták fel kultúrájukat arra, hogy a keresztény
üzenetet a szláv népek felé közvetítsék; új ábécét alkottak, mellyel szláv
nyelvre fordították le a Bibliát és a liturgikus szövegeket. Ma is szenvedélyes
és kreatív evangelizálókra van szükség, hogy eljusson az evangélium azokhoz,
akik még nem ismerik, és hogy az újból megöntözze a földeket, ahol az ősi
keresztény gyökerek már elszáradtak. Ebben a perspektívában ünnepeltem kétszer
az eucharisztiát a Bulgáriában élő katolikus közösséggel, és bátorítottam őket,
hogy reményben éljenek és fakadjon élet belőlük. Még egyszer köszönetet mondok
Isten ottani népéért, mely mélységes hitről és nagy szeretetről tett tanúságot.


Bulgáriai utam utolsó programján a többi vallás képviselőivel együtt vettem
részt: a béke ajándékáért imádkoztunk Istenhez, miközben gyerekek egy csoportja
égő lámpást tartott a kezében, a hit és a remény jelképeként.


Észak-Macedóniában Kalkuttai Szent Teréz anya erős spirituális jelenléte kísért,
aki Szkopjéban született 1910-ben, az ottani plébánián kapta meg a keresztény
beavatás szentségeit és tanulta meg szeretni Jézust. Ebben a kicsiny, de a benne
működő Szentléleknek köszönhetően erőteljes asszonyban azon ország egyházának és
a világ egyéb perifériáin található egyháznak a képét látjuk: kicsiny közösség,
mely Krisztus kegyelmével befogadó otthonná válik, ahol sokan találnak
felfrissülést életük számára. Imádkoztam Teréz anya emlékművénél, ahol más
vallási vezetők és szegény emberek is jelen voltak, majd megáldottam a neki
szentelt kegyhely alapkövét.


Észak-Macedónia 1991 óta független ország. A Szentszék kezdettől fogva támogatta
útját, és látogatásommal főként hagyományos vendégbarátságát akartam
megerősíteni, amellyel képes befogadni más nemzetiségű és vallási embereket.
Elkötelezetten befogadott és támogatott sok bevándorlót és menekültet a 2015-ös,
2016-os kritikus időszakban. Jelentős mértékű ott a befogadás, nagyon nyitott a
szívük. A bevándorlók nehézségeket jelentenek számukra, mégis befogadják és
szeretik őket, a nehézségeket pedig megoldják. Nagy jótette ez annak a népnek.
Tapsoljuk meg őket!


Intézményi szempontból Észak-Macedónia egy fiatal és kisméretű ország, amelynek
széles távlatokban kell gondolkodnia, anélkül, hogy elveszítené gyökereit. Ezért
jelentős dolog volt, hogy éppen ott került sor a találkozóra a fiatalokkal.
különböző keresztény felekezetekhez tartozó fiúk és lányok, és másvallásúak is,
például muszlimok, és valamennyiüket az a közös vágy hajtja, hogy valami szépet
hozzanak ki életükből. Bátorítottam őket, hogy merjenek nagyot álmodni és
vásárra vinni a bőrüket, hogy mint a fiatal Ágnes, a későbbi Teréz anya, hallják
meg Isten hangját, aki az imában és rászoruló testvéreink testében szól hozzánk.
Mélyen megérintett, amikor meglátogattam Teréz anya nővéreit: együtt voltak a
szegényekkel, és szíven ütött ezeknek a nőknek az evangéliumi gyengédsége. Ez a
gyengédség az imából és a szentségimádásból fakad. Ők mindenkit befogadnak,
mindenki nővérének, mindenki anyjának érzik magukat, és mindent gyöngédséggel
tesznek. Sokszor előfordul, hogy mi, keresztények elveszítjük a gyöngédségnek
ezt a dimenzióját, és amikor nincs gyöngédség, túlságosan komollyá válunk,
besavanyodunk. Ezek a nővérek édesek a gyöngédségben, és szeretettel
cselekszenek, hamisítatlan és nem képmutató szeretettel. Ellenben amikor
gyengédség nélkül, szeretet nélkül jótékonykodunk, az olyan, mintha egy pohár
ecetet öntöttünk volna jótettünkre. Nem, a szeretet vidám, nem besavanyodott!
Erre kiváló példát adnak ezek a nővérek. Isten áldja meg valamennyiüket!

A
fiatalok tanúságtételén kívül Szkopjéban meghallgattam a papok és a megszentelt
személyek tanúságtételét is. Olyan férfiak és nők ők, akik odaadták életüket
Krisztusnak. Előbb-utóbb megkísérti majd őket a gondolat: „Uram, mi az én
kicsiny odaadásom az Egyház és a világ problémáihoz képest?” Ezért emlékeztettem
őket, hogy egy kicsinyke élesztő meg tudja keleszteni az egész tésztát, és egy
kis tiszta, jól elkészített illatszer az egész környezetét be tudja
illatosítani.

Ez a
Jézus-Eucharisztia misztériuma, aki új élet magja az egész emberiségért. A
Szkopje téren bemutatott misén – a mai Európa egyik félreeső helyén – ismét
végbevittük Isten csodáját, aki kevés kenyérrel és hallal, ha megtörjük és
szétosztjuk azokat, egész népsokaság éhségét csillapítja. Az ő kimeríthetetlenül
szerető gondviselésébe ajánljuk azoknak a népeknek a jelenét és jövőjét, akiket
ezen az úton meglátogattam. És most arra hívlak mindnyájatokat, hogy kérjük a
Szűzanyát, áldja meg ezt a két országot: Bulgáriát és Észak-Macedóniát.

[Üdvöz
légy, Mária…]


Fordította: Tőzsér Endre SP 

Fotó: Vatican News
Forrás: Magyar Kurír