Ferenc pápa romániai apostoli látogatása második napján, június 1-jén a magyarság egyik legfontosabb Mária-kegyhelyére, Csíksomlyóra érkezett, ahol a hagyományos pünkösdszombati búcsúk helyszínén, a Kis- és Nagysomlyó-hegyek közötti nyeregben található Hármashalom-oltárnál mutatott be szentmisét.
Aki
kockáztat, annak az Úr nem okoz csalódást!
Ferenc
pápa romániai apostoli látogatása második napján, június 1-jén a magyarság egyik
legfontosabb Mária-kegyhelyére, Csíksomlyóra érkezett, ahol a hagyományos
pünkösdszombati búcsúk helyszínén, a Kis- és Nagysomlyó-hegyek közötti nyeregben
található Hármashalom-oltárnál mutatott be szentmisét.
A
Szentatya beszédében a zarándoklás átalakító, egymás testvéreivé varázsoló
titkáról elmélkedett. A homíliát, magyarra fordítva, az alábbiakban teljes
egészében közöljük.
Örömmel
és Isten iránti hálával vagyok ma itt köztetek, kedves fivéreim, és nővéreim,
ezen a szép, történelemben és hitben gazdag Mária-kegyhelyen, ahová gyermekként
jövünk, hogy találkozzunk édesanyánkkal és testvérként ismerjük fel egymást. A
kegyhelyek, mintegy „szentségi” helyei egy „tábori kórház”-Egyháznak, annak a
hívő népnek az emlékezetét őrzik, amely a megpróbáltatások között is keresi az
élő víz forrását, melyből reményt meríthet. A kegyhelyek az ünnepnek és az
ünneplésnek, a könnyeknek és a könyörgéseknek a helyei. Az édesanya lábához
jövünk, hogy szószaporítás nélkül engedjük, hogy nézzen bennünket, és
tekintetével elvezessen bennünket ahhoz, aki „az út, az igazság és az élet” (Jn
14,6).
Ezt
nem akárhogyan tesszük: zarándokok vagyunk. Minden évben, a pünkösd előtti
szombaton ide zarándokoltok, hogy teljesítsétek őseitek fogadalmát, és
megerősítsétek Istenbe vetett hiteteket és a Szűzanya iránti áhítatotokat, akit
ez a fából készült, hatalmas szobor ábrázol. Ez az évente ismétlődő zarándoklat
Erdély öröksége, de tiszteletben tartja a román és a magyar vallási
hagyományokat is; más felekezetekhez tartozó hívők is részt vesznek rajta, a
párbeszéd, az egység és a testvériség jelképe; felhívás arra, hogy összegyűjtsük
az életté vált hitnek és a reménnyé vált életnek a tanúságtételeit. Aki
zarándokol, az tudja, hogy népként jövünk otthonunkba. Tudja, hogy az a tudat
tölt el bennünket, hogy nép vagyunk. Nép, melynek gazdagságához tartozik ezernyi
arca, ezernyi kultúra, nyelv és hagyomány; Isten hívő, szent népe, mely Máriával
együtt zarándokol és az Úr irgalmát énekli. Ha a galileai Kánában Mária
közbenjárt Jézusnál, hogy megtegye első csodáját, minden kegyhelyen virraszt és
közbenjár, nemcsak Fiánál, hanem valamennyiünknél, hogy ne engedjük, hogy
elrabolják a testvériséget olyan hangok és sebek, amelyek a szakadást és a
szétesést táplálják. A múlt bonyolult és szomorú történéseit nem kell
elfelejteni vagy letagadni, de akadályát sem képezhetik az óhajtott testvéri
együttélésnek, sem azt gátló ürügyet nem jelenthetnek!
Aki
zarándokol, az érzi, hogy arra kapott meghívást és ösztönzést, hogy másokkal együtt
járjon, és kéri az Úrtól a kegyelmet, hogy változtassa a régi és mostani
nehezteléseket és bizalmatlanságokat közösséghez vezető új lehetőségekké. A
zarándoklás azt jelenti, hogy kiszakadunk biztos és kényelmes világunkból, és
egy új föld keresésére indulunk, melyet az Úr akar nekünk ajándékozni.
A
zarándoklás azt a kihívást támasztja velünk szemben, hogy fedezzük fel és adjuk
át másoknak az együttélés lelkületét, hogy ne féljünk egymással elvegyülni,
találkozni, egymást segíteni. A zarándoklás azt jelenti, hogy részesévé válunk
annak a kissé kaotikus népáradatnak, ami a testvériség igazi megtapasztalásává
válhat, történelmet építő, mindig szolidáris karavánná (vö. Evangelii gaudium apostoli
buzdítás, 87). A zarándoklás azt jelenti, hogy nem annyira arra figyelünk, mi
lehetett volna (de nem lett), hanem mindarra, ami vár ránk, és amit nem
halogathatunk. Azt jelenti, hogy hiszünk az Úrban, aki jön és aki közöttünk él,
előmozdítjuk és ösztönözzük a szolidaritást, a testvériséget, a jó, az igazság
és az igazságosság utáni vágyakozást (vö. uo., 71). Annak érdekében
folytatott elkötelezett harcot jelent, hogy akik leszakadtak, a holnap
főszereplőivé váljanak, és hogy a ma főszereplőit ne hagyjuk magunk mögött
holnap. És ez, fivéreim és nővéreim, a jövő közös szövésének kézműves munkáját
igényli. Ezért vagyunk hát itt, hogy együtt mondjuk: Édesanyánk, tanítsd meg
nekünk, hogyan varrjuk egybe a jövőt!
A
zarándoklat erre a kegyhelyre tekintetünket Mária felé és az Isten általi
kiválasztottság titka felé fordítja. Ő, ez a Názáretből, Galilea egyik kis
településéről származó leány, a Római Birodalom félreeső részén és Izraelnek is
a szélén, igenjével utat tudott nyitni a gyengédség forradalma előtt (vö. uo.,
88). Az Isten általi kiválasztottság titka – Isten által, aki szemét a gyengére
helyezi, hogy összezavarja az erőseket – minket is arra indít és arra bátorít,
hogy Máriához hasonlóan igent mondjunk és végigjárjuk a kiengesztelődés útjait.
Fivéreim
és nővéreim, ne felejtsük: aki kockáztat, annak az Úr nem okoz csalódást!
Járjunk, járjunk együtt, kockáztassunk, engedjük, hogy az evangélium legyen az a
kovász, amely képes átjárni mindent és megadja az üdvösség örömét népeinknek,
egységben éstestvériségben!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó:
Koszticsák Szilárd/MTI; Vatican News
Forrás: Magyar Kurír