Az igazság, az őszinteség és a szeretet nyelvét mindenki megérti!


2019. június 19-én Ferenc pápa folytatta az Apostolok cselekedeteiről szóló katekézissorozatát. A pünkösdkor kiáradó Szentlélekről elmélkedett, aki Istenhez vonz bennünket, átalakítja életünket, erőt ad az erőtlen emberi szónak, és kitágítja szívünket. Egyedül a szeretet Lelke tudja humanizálni és testvérivé tenni kapcsolatainkat.

Az
igazság, az őszinteség és a szeretet nyelvét mindenki megérti!


2019
.
június 19-én Ferenc pápa

folytatta az Apostolok cselekedeteiről szóló
katekézissorozatát. A pünkösdkor kiáradó Szentlélekről elmélkedett, aki Istenhez
vonz bennünket, átalakítja életünket, erőt ad az erőtlen emberi szónak, és
kitágítja szívünket. Egyedül a szeretet Lelke tudja humanizálni és testvérivé
tenni kapcsolatainkat.

Ferenc pápa
katekézisének fordítását teljes egészében közreadjuk.


https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=97997&v=0&img=c_18.jpg
Kedves
testvéreim, jó napot kívánok!


Húsvét után ötven nappal, abban a teremben, amely immár az otthonuk, és ahol Máriának,
az Úr anyjának a jelenléte az összetartó erő, az apostolok egy olyan eseményt
élnek át, amely minden várakozásukat felülmúlja. Imában összegyűlve – az ima a
„tüdő”, amely minden idők tanítványainak a légzését biztosítja; ima nélkül nem
lehet Jézus tanítványának lenni, ima nélkül nem lehetünk keresztények, kell a
levegő, az ima a keresztény élet tüdeje – meglepi őket Isten beáramlása. Olyan
beáramlásról van szó, amely nem tűri a zártságot: felszakítja a kapukat egy
olyan szél erejével, amely a ruahra, az őseredeti fuvallatra emlékeztet, és
amely beteljesíti a Feltámadott ígéretét, melyet elbúcsúzása előtt az „erőről”
tett (vö. ApCsel 1,8). Hirtelen, a magasból „heves szélrohamhoz hasonló zúgás
támadt, és betöltötte az egész házat, ahol voltak” (ApCsel 2,2).

A
szélhez társul a tűz, amely az égő csipkebokorra utal, valamint a Sínai-hegyre,
ahol Isten a tíz szót [a tízparancsolatot] adta (vö. Kiv 19,16–19). A bibliai
hagyományban a tűz Isten kinyilvánulását kíséri. A tűzben Isten az ő élő és
hatékony szavát adja (vö. Zsid 4,12), amely megnyit a jövőre. A tűz az ő
tevékenységét jelképezi, amellyel felmelegíti, megvilágosítja és kipróbálja a
szíveket, azon igyekezetét jelzi, hogy próbára tegye emberi tetteink
tartósságát, hogy megtisztítsa és új élettel töltse meg őket. Míg a
Sínai-hegynél Isten hangja hallatszik, Jeruzsálemben pünkösd ünnepén Péter
beszél, a szikla, akit Krisztus arra választott, hogy ráépítse Egyházát. Az ő
gyenge és még az Úr elárulására is képes szava a Lélek tüze által átjárva erőt
nyer, be tud hatolni a szívekbe és megtérésre tud indítani. Isten ugyanis azt
választja ki, aki a világban erőtlen, hogy zavarba ejtse az erőseket (vö. 1Kor
1,27).

Az
Egyház tehát a szeretet tüzéből, egy olyan „tűzvészből” születik, amely
pünkösdkor tör ki, és amely nyilvánvalóvá teszi a Feltámadott Jézus
Szentlélektől áthatott szavának erejét. Az új és végleges szövetség már nem
kőtáblákra írt törvényen alapul, hanem Isten Lelkének tevékenységén, aki megújít
mindent, és hússzívekbe vési magát.

Az
apostolok szavát átjárja a Feltámadott Lelke, új, a korábbiaktól különböző szóvá
válik, de amelyet meg lehet érteni, mintha egyszerre minden nyelvre le lenne
fordítva: ugyanis „mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni” (ApCsel 2,6).
Az igazság és a szeretet nyelvéről, az egyetemes nyelvről van szó: azok is meg
tudják érteni, akik nem tudnak írni-olvasni.


Az igazság és a szeretet nyelvét mindenki megérti! Ha szíved igazságával, ha
őszintén, szeretettel közeledsz másokhoz, mindenki megért! Ha nem is tudsz
beszélni, egy simogatással megérteted magad, ha az őszinte és szeretetből fakad!

A
Szentlélek nemcsak kinyilvánítja magát egy a különbözőségeket egyesítő és
harmonikusan összerendező hangszimfónia által, hanem a zenekar karmestereként
mutatkozik be, aki az Isten „nagy műveit” dicsérő énekek partitúráit vezényli. A
Szentlélek a közösség alkotómestere, a megbékélés mestere, aki le tudja bontani
a válaszfalakat zsidók és görögök, rabszolgák és szabadok között, hogy egy
testet alkosson belőlük. Úgy építi a hívők közösségét, hogy összhangot teremt a
test egysége és a tagok sokfélesége között. Úgy növeli az Egyházat, hogy segíti
túllépni az emberi korlátokon, a bűnökön és mindenféle botrányon.


https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=97997&v=0&p=1&img=c_4.jpg
Hatalmas
a csodálkozás, és valaki meg is kérdezi, hogy azok az emberek nem tán részegek?
Akkor az összes apostol nevében Péter előáll, és magyarázatot ad erre az
eseményre Joel könyve harmadik fejezetének fényében, ahol a Szentlélek új
kiáradásának meghirdetéséről van szó. Jézus követői nem részegek, hanem azt élik
át, amit Szent Ambrus „a Lélek józan mámorának” nevez, a Lélek ugyanis álmokon
és látomásokon keresztül prófétálást ébreszt Isten népe körében. A prófétálásnak
ezt az adományát nemcsak néhányan kapják meg, hanem mindazok, akik segítségül
hívják az Úr nevét.


Onnantól, attól kezdve Isten Lelke indítja a szíveket arra, hogy befogadják az
üdvösséget, amely egy személyen, Jézus Krisztuson keresztül érkezik, akit az
emberek keresztfára szögeztek, de akit Isten feltámasztott a halottak közül,
„kiszabadított a halál gyötrelmeiből” (ApCsel 2,24). Ő árasztotta ki a Lelket,
aki a dicséretek polifóniáját egybehangolja, és akit mindenki meghallhat. Amint
XVI. Benedek mondta: „a pünkösd ez: Jézus és rajta keresztül maga Isten hozzánk
jön és magába vonz bennünket” (Homília, 2006. június 3.).


A Lélek viszi végbe az isteni vonzást: Isten behálóz bennünket az ő
Szeretetével, és így bevon a történelem irányításába és olyan folyamatok
elindításába, amelyeken keresztül átszűrődik az új élet. Egyedül Isten Lelkének
van ugyanis hatalma arra, hogy humanizáljon és testvérivé tegyen minden
környezetet, kezdve azokon, akik őt befogadják.


Kérjük az Urat, hadd tapasztaljunk meg egy új pünkösdöt, mely kitágítja
szívünket, és összhangba hozza érzelmeinket Krisztus érzelmeivel, hogy
szégyenkezés nélkül hirdessük az ő átalakító szavát, és tanúságot tegyünk a
szeretet hatalmáról, mely az élet felé irányít mindent, amivel csak találkozik!

Fordította: Tőzsér
Endre SP

Fotó: Vatican News
Forrás: Magyar Kurír