"Nem, nem elírás. Nem akarok az Európai Egyesült Államokról (EEÁ) írni, mert nem lehet róla tudni, hogy mi fán terem. A kampányban az EEÁ egyik támogatója azt mondta, hogy ez a kifejezés azt jelenti, hogy a tagállamok szuverenitásuk egy részét közösen gyakorolják. Az illető ne tudná, hogy ez a jelenlegi magyar alkotmányos helyzet? Zavaros emberek zavaros gondolataival tehát ne foglalkozzunk, várjuk meg, amíg - régi pesti kifejezéssel élve - tiszta víz kerül a fejekbe."
Európai Egyesült Álmok
Nem, nem elírás. Nem akarok az Európai Egyesült Államokról (EEÁ) írni, mert nem
lehet róla tudni, hogy mi fán terem. A kampányban az EEÁ egyik támogatója azt
mondta, hogy ez a kifejezés azt jelenti, hogy a tagállamok szuverenitásuk egy
részét közösen gyakorolják. Az illető ne tudná, hogy ez a jelenlegi magyar
alkotmányos helyzet? Zavaros emberek zavaros gondolataival tehát ne
foglalkozzunk, várjuk meg, amíg - régi pesti kifejezéssel élve - tiszta víz
kerül a fejekbe.
Olvasom viszont, hogy az Úzvölgye közeli temetőben történtek megmutatják: a
nemzetek Európája kifejezés elavult. Pillanatnyilag lényegtelen, hogy ki mondta
ezt, és mikor. Nem egy konkrét szerzővel akarok vitázni, hanem egy fogalmat
tisztázni, hogy az értékhekkerek ne tudják megzavarni a gondolkodásunkat.
Való igaz, ha nem volnának nemzetek, akkor nem vonulnának felheccelt, magyar
ellenes románok Úzvölgye katonai temetőjéhez. Mert nem lenne sem román, sem
magyar. Vannak, akik ezen a ponton Szent Pálra hivatkoznak, esetleg
horogkereszténynek tartanak, és a fejemre idézik: „Krisztusban tehát nincs
zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti
mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.” De jót tenne a világnak, ha a
modern ember megértené, az „egynek lenni” kifejezés egyenértékűséget és nem
egyformaságot, végképp nem azonosságot jelent!
Ha
sikeresen megvalósítottuk volna a nemzetek Európáját, ha például a románok és a
magyarok többsége átélné az egységet a különbözőségben, ahogy az Európai
Néppárt egyik régi jelszava hirdette, akkor könnyű lenne az efféle temetői
incidenst alkoholba áztatott futballhuliganizmusnak tekinteni. Ha őszinte hívei
lennénk a nemzetek Európájának, - s ezt a mindennapokban is bizonyítanánk –
akkor egyrészt papi és csendőri segédlettel nem is történnének efféle
összecsapások, de nem is reagálnának az olykor mégis előforduló incidensekre
kormányszinten.
Nagy tévedés, ha nem tudatos csúsztatás, hogy a nemzetek Európája fogalmát
előszeretettel összemossák a nemzeti érzést kihasználó és meglovagló – sajnos
nincs jobb szó – nacionalizmussal. Az európai összefogás vezérelve az egymásban
értéket látó, egymást becsülő nemzetek sorsközössége. Két világháború mocska és
sok-sok áldozata kellett ahhoz, hogy ezt a sorsközösséget a nyugatiak
felismerjék, és ebből fakadóan ne egymás ellenében, hanem egymást erősítve
keressék a földrész boldogulását. Évtizedek munkája kellett ahhoz, hogy ez a ne
csak a politikai elit gondolata legyen, hanem az egész társadalomé is. Ettől a
folyamattól mi itt, a Kárpát-medencében el voltunk zárva. Még sebeinket sem
tisztíthattuk ki, nemhogy a lelki traumáinkat feldolgozhattuk volna. Csoda-e,
hogy a sebek nem gyógyultak meg? Ne gondolja senki, hogy csak mi magyarok, a két
világháború vesztesei vagyunk sebzettek. Nem, Trianonban mindenki sérült,
mindenki elégedetlen, a nyertesek tudják, hogy vágyaiknál ugyan kevesebbet, de a
valahogy elfogadhatónál sokkal többet szereztek. Félnek tehát. A félelmet pedig
némelyikük úgy véli megszüntethetőnek, ha eltakarítja a kisebbségeket az útból.
Alkotmányba foglalja a nemzetállamiságot. Lefedi ugyan ezt némi fügefalevéllel,
és büszkélkedik, hogy a kisebbségi kérdés tökéletesen megoldott, de közben még
az emlékezés jogát is meg akarja vonni tőlünk, és mindet megtesz, hogy a nyomás
alatt tartott kisebbségi ember vagy beolvadjon, vagy eltávozzon. Ezért nem volt
soha érdemi tárgyalás, sőt megegyezési kísérlet sem régiónkban a többség és
kisebbség között. Az államközi szerződések ugyan foglalkoznak a kérdéssel, de
több bennük a szőnyeg alá söprés, mint a meg is valósuló eredmény.
Diplomaták ügyes mesterkedésénél többre van szükség. Nyílt beszédre. Az 1987 óta
Franciaországban élő román író, Dan Dulcer élére állította a kérdést: „Mi
lenne, ha végre nyíltan kimondanánk, miről is van szó közöttünk: Területekről?
Erdélyről, hogy az csak az egyiké legyen, vagy pedig mindannyiunké? Az egyenlő
jogokról és kötelezettségekről, az 1919 előtti status quo visszaállításáról,
Magyarország hozzáféréséről Erdély nyersanyaglelőhelyeihez? Ki fogalmazza meg
nyíltan a kérdéseket? Megkérdezték valaha világosan tőlünk, mindannyiunktól,
hogy mit akarunk? Hogy te mit akarsz? És én mit akarok?” Márpedig ezekre a
kérdésekre adott őszinte válaszok nélkül nem lesz érvényes a belépőjegyünk a
nemzetek Európájába. De a hivatalosság nemcsak elutasítja az efféle kérdéseket,
hanem olykor bünteti is. Ezért jó lenne erről a kérdésről legalább civil
környezetben vitázni. Vannak jó kiinduló pontok. Például az, hogy a románoknak
el kell ismerniük, hogy nincs történelmi joguk Erdélyhez, a magyaroknak el kell
ismerniük, hogy már Trianon előtt is román többség volt Erdélyben. Egyik tételt
sem könnyű az érintetteknek elfogadni. Egy azonban biztos, a másik fél
szempontjainak megértése és a másiknak, mint nemzetnek az elfogadása nélkül
sebeink nem gyógyulnak meg. A nemzetek Európája fogalom különbözőségeink és
azonosságunk harmóniáját jelenti. A megvalósuláshoz a múlt hiteles és nem
torzított ismerete, és a legfőbb hiánycikk: az együttélés elfogadható módjának a
kidolgozása kell. Trianon centenáriumához közeledve többet kellene előre
néznünk, élhető közös jövőt formálnunk. Én ezt hívom nemzetek Európájának.
Nem
a nemzetek Európája fogalom léte, hanem épp annak hiánya a probléma. A
megvalósítás jelenleg csupán szép álom. Európai egyesült álom akkor lehet
belőle, ha keressük, és megtaláljuk azokat a szomszédokat, akikkel együtt tudunk
álmodni. Reménytelen? Ne mondd: King tiszteletes óta tudjuk, az álmok meg is
tudnak valósulni.
Surján László
Charta XXI megbékélési mozgalom