Május 29-én Ferenc pápa új katekézissorozatot kezdett a szerda délelőtti kihallgatáson. A következő hetekben-hónapokban az Újszövetségnek az evangéliumokat követő könyvéről, az Apostolok cselekedeteiről fog elmélkedni.
A
feltámadt Jézus arra hív, hogy ne aggodalmaskodva éljünk a jelenben!
Május
29-én Ferenc pápa új katekézissorozatot kezdett a szerda délelőtti
kihallgatáson. A következő hetekben-hónapokban az Újszövetségnek az
evangéliumokat követő könyvéről, az Apostolok cselekedeteiről fog elmélkedni.
Ferenc
pápa katekézisét, magyarra fordítva, teljes egészében közöljük.
Kedves
testvéreim, jó napot kívánok!
Ma az
Apostolok cselekedetei könyvről kezdünk el egy katekézissorozatot. Ez a bibliai
könyv, melyet Szent Lukács evangélista írt, egy útról szól. Milyen útról?
Az evangélium útjáról a világban. Ez a könyv Isten igéjének és a
Szentléleknek azt a csodálatos egybekelését mutatja, amely elindítja az
evangelizálás korszakát. Az Apostolok cselekedeteinek egy eleven és hatékony
„páros” a főszereplője: az ige és a Szentlélek. Isten „elküldi üzenetét a
földre”, és „gyorsan fut igéje” – mondja a zsoltár (147,15).
Isten
igéje fut, dinamikus, megöntöz minden földet, amelybe Isten igéjének magja hull.
Mi az ereje? Szent Lukács azt írja, hogy az emberi szó nem a retorika, vagyis
nem az ékesszólás által válik hatékonnyá, hanem a Szentléleknek köszönhetően,
aki Istennek a dünamisza, Istennek a dinamikája, az ő ereje, akinek van ereje
megtisztítani és életadóvá tenni a szót. A Bibliában olvashatunk emberi
történeteket, emberi szavakat; de vajon mi különbözteti meg a Bibliát egy
történelemkönyvtől? Az, hogy a Biblia igéi a Szentlélektől származnak, aki
rendkívüli erővel tölt el, minden mástól különböző erővel, és segít, hogy az az
ige életszentséget termő, életadó mag legyen, segít, hogy az a szó hatékony
legyen! Amikor a Lélek meglátogatja az emberi szót, az dinamikussá, mintegy
„dinamittá” válik, vagyis képessé arra, hogy szíveket lángra lobbantson, sémákat
sutba dobjon, ellenállásokat megtörjön, válaszfalakat ledöntsön, s ezáltal új
utakat nyisson és Isten népének határait kiszélesítse. Ezt fogjuk nyomon kísérni
az Apostolok cselekedeteiben a ma kezdődő katekézisek során.
Aki
magával ragadó erőt és csengést ad a mi oly törékeny, hazudni és a felelősség
alól kibújni is képes emberi szavunknak, az egyedül a Szentlélek, aki által
Isten Fia fogantatott; a Lélek volt az, aki őt felkente és küldetésének
teljesítésében segítette; a Léleknek köszönhetően választotta ki apostolait, s
ez a Lélek biztosította, hogy ők az igehirdetésben kitartók és termékenyek
legyenek, ahogyan ugyanezt teszi a mi igehirdetésükkel.
Az
evangélium Jézus feltámadásával és mennybemenetelével zárul, és az Apostolok
cselekedeteinek az elbeszélése épp innen, a feltámadt Jézusnak az ő Egyházába
„átömlesztett” gazdag életétől kezdődik. Szent Lukács azt írja, hogy Jézus
„szenvedése után számos bizonyítékkal mutatta meg […], hogy él. Negyven napon át
megjelent […], és beszélt Isten országának dolgairól” (ApCsel 1,3). A feltámadt
Jézus mélységesen emberi gesztusokat tesz, így például együtt étkezik övéivel,
és arra biztatja őket, hogy bizalommal várják az Atya ígéretének beteljesedését:
„Szentlélekkel lesztek megkeresztelve” (ApCsel 1,5).
A
Szentlélekben történő megkereszteltetés ugyanis az a tapasztalat, amely lehetővé
teszi, hogy személyes közösségre lépjünk Istennel, és részesedjünk az ő
egyetemes üdvözítő akaratában. Általa megkapjuk a parrészia, a bátorság
adományát, vagyis annak képességét, hogy „Isten gyermekeként” szóljunk, nem
pusztán emberként, hanem Isten gyermekeként: hogy beszédünk tiszta, szabad,
hatékony, Krisztus és a testvérek iránti szeretettel teljes legyen.
Nem kell
tehát azért harcolni, hogy elnyerjük vagy kiérdemeljük Isten ajándékát. Ő
mindent megad ingyenesen és a maga idejében. Az Úr mindent ingyen
ad! Az üdvösséget nem lehet megvásárolni, nem lehet pénzért megvenni: az
ingyenes adomány. Amikor Jézus azt hallja, hogy övéi már nagyon izgulnak, és
tudni akarják, mikor fognak bekövetkezni az általa bejelentett események, ezt
válaszolja: „Nem tartozik rátok, hogy ismerjétek az időt és az alkalmat, amelyet
hatalma révén az Atya elrendelt; de amikor eljön rátok a Szentlélek, erőt
kaptok, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Szamariában, sőt
egészen a föld végső határáig” (ApCsel 1,7–8).
A
Feltámadott arra hívja övéit, hogy ne aggodalmaskodva éljenek a jelenben, hanem
kössenek szövetséget az idővel, tudjanak várni egy olyan szent történelem
kibomlására, amely nem törik meg, hanem szakadás nélkül folytatódik, szüntelenül
halad előre; tudjanak várni Istennek, az idő és a tér Urának „lépéseire”. A
Feltámadott azt kéri övéitől, hogy ne önmaguk akarják „kitalálni” küldetésüket,
hanem várják, hogy az Atya hassa át szívüket az ő Lelkével, hogy bevonódhassanak
egy olyan missziós tanúságtételbe, mely szét tud áradni Jeruzsálemtől Szamariáig,
át tud lépni Izrael határain, hogy elérje a föld perifériáit.
Ezt a
várakozást az apostolok együtt élik át, az Úr családjaként az emeleti teremben,
avagy a cenaculumban, melynek falai máig tanúskodnak arról az ajándékról,
amelyben Jézus odaadta önmagát övéinek az eucharisztiában. Hogyan várják Isten
erejét? Hogyan várják, hogy betöltse őket Isten dünamisza? Állhatatosan
imádkozva, mintha nem sokan, hanem egyek lennének. Egységben és állhatatosan
imádkoznak! Ugyanis az imádsággal lehet legyőzni a magányt, a kísértést, a
gyanút, és általa nyílik meg a szív a közösségre. Az asszonyoknak és Máriának,
Jézus anyjának a jelenléte még intenzívebbé teszi ezt a tapasztalatot: ők
elsőként tanulták meg a Mestertől, hogy tanúságot tegyenek a szeretet hűségéről
és a minden félelmet legyőző összefogás erejéről. Mi is kérjük az Úrtól, hogy
türelmesen tudjunk várni lépéseire, hogy ne mi akarjuk „kitalálni” az ő művét,
hogy tanulékonyak maradjunk, imádkozva hívjuk a Lelket, és hogy ápoljuk az
egyházi közösségépítés művészetét.
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó:
Vatican News
Forrás: Magyar Kurír