"Boldog az az ember, aki tudja, hogy élete Isten akarata szerint folyik. Tudja, hogy a maga elé tűzött cél Isten akarata szerinti, érzi és tudja, hogy Isten segíti, vele van. Sikerének és örömének kulcsa, hogy bármihez fog, azzal kezdi: „Legyen meg a Te akaratod”. Az ilyen boldog emberrel jó együtt lenni, jó a barátjának, munkatársának lenni. ” - Bíró László püspök úr júniusi levele.
Hívom
a családokat
Bíró
László püspök levele
HÁZASPÁROKAT, JEGYESEKET
ÉS SZERELMESEKET,
A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKET, ÉS MINDENKIT, AKI A CSALÁD ÉS
AZ ÉLET MELLETT ÁLL!
2019.
június
Ballag
már a vén diák tovább, tovább; Búcsúzni kell most cimborák tovább, tovább. Az
élet hív, a munka vár, Itt az óra, meg ne állj, Tovább, tovább, tovább! –
Zengett a szépen feldíszített iskolában. A szülők szintén díszben, ott ültek a
díszteremben és meghatottan gyönyörködtek gyerekeikben. Az egyik anyuka
odafordult a mellette ülő anyukához – 12 éve ismerik egymást, sok szülői
értekezleten találkoztak – Hát ezt is megértük, mindjárt leérettségiznek és
megkezdik a felnőtt életet. Bizony, azt éneklik, hogy az élet hív, a munka vár,
de én nem tudom, milyen élet hívja, miféle munka várja őket. A nóta szép, de fel
vannak-e készítve az életre, és tudják-e valamire használni azt a rengeteg
tudást, amit 12 évig próbáltak itt beléjük gyömöszölni! Mi ide beírattuk őket –
mert ez egy jó hírű iskola –, de az, hogy mit ér az érettségi, azt akkor se
tudtuk, most se látjuk. Az én fiam – vette át a szót a másik anyuka –, még most
se tudja, mit szeretne, ugyan beírtunk valamit a továbbtanulási lapjára, de ő
azt mondta, hogy neki teljesen mindegy. Amit szeretne csinálni, abból nem lehet
megélni, amiből meg megélhetne, ahhoz semmi kedve. Csak azt nem tudom, hogy ki
ezért a felelős! Mi mindent megadtunk neki, talán erőnkön felül is, az iskoláról
is azt mondják, hogy jó, csak a gyerek nem viszi semmire. Fel búcsúcsókra
cimborák!
Korunk
embere szabad szeretne lenni, szabadon, minden külső befolyástól mentesen akar
dönteni mindenben. A fogyasztói társadalom sok lehetőséget kínál, szabadon
dönthetünk, hogy piros, vagy kék szappantartót vegyünk-e, az a kérdés azonban
fel se merül, hogy minek, mire jó, ha a pirosat választjuk, és miért nem jó, ha
a kéket? Vedd meg, használd, amíg neked tetszik, aztán dobd el! Az
individualista fogyasztói mentalitás arra buzdít, hogy foglalkozzék mindenki a
maga és szűk környezete pillanatnyi hasznával és érdekével. A szívünk-lelkünk
mélyén lévő vágyak és kívánságok mindenkinek a magánügyei, ezekkel foglalkozzék
mindenki maga.
A mai
világnak – a maga sokféle és nyomasztó fogyasztói kínálatával – nagy veszedelme
az egyénközpontú szomorúság, amely a kényelmes és kapzsi szívből, a felszínes
élvezetek beteges kereséséből, a magára hagyatott lelkiismeretből fakad. (EG 2)
„Magadnak teremtettél minket, Istenünk és nyugtalan a mi szívünk, amíg meg nem
nyugszik Tebenned.” Írja Szt. Ágoston (Vallomások, 1,1) A keresztény családban a
nehézségeket és problémákat az Úr keresztjével egyesülve élik át, fájdalmuk,
szenvedésük szeretetet-áldozattá alakul, örömeikben, ünnepeikben, pihenésükben
pedig részesednek Krisztus feltámadásának életteljességében. (vö. AL 317) Az
ilyen családban élő gyermek már szinte a bölcsőben találkozik Krisztussal, és ez
a találkozás képes szíve nyugtalanságát feloldani és örömmé formálni. Mindebben
a családnak, főként pedig a szülőknek nagy és komoly feladata van: a hit
továbbadása, az akarat nevelése, a jó és a szép iránti vonzódás kifejlesztése, a
szabadság és az igazság tisztelete, a jó, az igaz, a szép melletti döntés
képességének kialakítása. Mindezt pedig átjárja és megalapozza a szeretet, mert
a gyermeknek meg kell éreznie, hogy szülei méltók bizalmára, a javát akarják,
arra tanítják, amit maguk is sikerrel gyakorolnak. (vö. AL 263-264) Így válik a
család családegyházzá és ezzel egyidejűleg a társadalom evangelizáló kovászává.
Milyen hatással van családi életre a fogyasztói kultúra, a használd és dobd el
mentalitása, a leselejtezés kultúrája? Hogyan tudjátok gyerekeiteket megóvni a
„modern” szellemi áramlatok önző, anyagias és mindent relatívnak tartó
mentalitásától?
Nem
könnyű a mai világ eszmei zűrzavarában egy fiatalnak sorsdöntő kérdésekben
dönteni. Az ipari-gazdasági élet olyan átalakulásban van, amelynek sem az
irányát, sem a végkifejletét nem lehet látni. Hogyan tudná egy érettségiző
fiatal átlátni, hogy milyen pályán tudná sikerrel megállni a helyét, amikor még
azt sem lehet tudni, hogy egy-egy szakterület hova és hogyan fejlődik? Sokszor a
szülők sem sokat tudnak segíteni, ők sem láthatják át az elszabadult fejlődést.
A jó iskola abban tud a szülőknek segíteni, ha tudományok és művészetek legújabb
eredményei fényében olyan perspektívát tud a fiatalnak adni, amely nem az egyes
ember – sokszor önző, materialista és az igazságot relativizáló – szempontjai
szerint mutatja meg a világot, hanem figyelmét az egész emberi közösség létének
értelmére és céljára irányítja, képessé teszi a transzcendens valóság
befogadására. A Teremtő a világot jónak teremtette (Ter 1, 31), az embert pedig
a saját képére és hasonlatosságára. Isten nem teremtett selejtet, ami tökéletlen
világban, az az ember bűnének a következménye. Aki így látja a világot, a
társadalmat és embertársait, az mindenben meglátja a jót, nem veszti el kedvét
látva a sok bajt, szegénységet, nyomorúságot, háborút és természeti
katasztrófát, és azt keresi, hogy hol és hogyan tudna bekapcsolódni a Teremtő
munkájába.
Hogyan tudjátok a keresztény Isten- és emberképet gyerekeiteknek átadni anélkül,
hogy ez elszigetelné őket osztálytársaiktól? Hogyan tudtok az iskolával
együttműködni?
A család
és iskola együttműködésével éretté váló, a világot, a társadalmat és
embertársait Isten szemszögéből látó fiatal pályaválasztásakor buzgón kéri Isten
segítségét, rábízza magát Isten megvilágosító kegyelmére. Kéri, hogy találjon
képességeivel, lehetőségeivel és hajlamaival összhangban lévő megoldást, és
találja meg azt a pályát, amelyet Isten már születése előtt számára kijelölt. Ha
szabadon úgy dönt, hogy elfogadja ezt a tervet, akkor elfogadja Isten
szeretetét, és növekedik a szeretetben, és nem csügged, ha ezért újra meg újra
erőfeszítéseket kell tennie, mert tudja, hogy Isten szeretete kifogyhatatlan. „A
szeretet nem abban áll, hogy mi szeretjük Istent, hanem hogy ő szeret minket, és
elküldte a Fiát bűneinkért engesztelésül.” (1 Ján 4,10)
Mit
tudtok tenni a szeretet civilizációjának terjedéséért a családban, a
rokonságban, baráti körötökben?
A
ballagási ünnepség az iskola igazgatójának búcsúbeszédével zárult. Megemlékezett
a búcsúzó diákokról, méltatta jó teljesítményeiket, majd sok sikert, örömet és
boldogságot kívánt nekik felnőtt életükben. A siker önmagában még nem okoz
örömet – mondta –. A sikerért meg kell dolgozni, sokszor nagyon keményen, a
siker gyakran csak szenvedések árán érhető el, de aki tudja, hogy
erőfeszítéseinek eredménye örömet okoz másoknak, az a nehézségek ellenére is
örülni tud a sikernek. Az öröm azonban még nem boldogság. Boldog az az ember,
aki tudja, hogy élete Isten akarata szerint folyik. Tudja, hogy a maga elé
tűzött cél Isten akarata szerinti, érzi és tudja, hogy Isten segíti, vele van.
Sikerének és örömének kulcsa, hogy bármihez fog, azzal kezdi: „Legyen meg a Te
akaratod”. Az ilyen boldog emberrel jó együtt lenni, jó a barátjának,
munkatársának lenni. Azt tapasztalom, hogy az ilyen boldog emberek, megtalálják
Isten által nekik szánt párjukat, és boldog családi életet élnek. Búcsúzóul
tehát azt kívánom nektek, legyetek maradéktalanul boldogok.
Bíró
László tábori püspök
az MKPK Családbizottságának elnöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
forrás: csaladlevel levelezőlista