"Túl a közép-európaiak számára negyedik európai parlamenti választáson sorra jelennek meg az elemzések. Fontosak, segítenek megérteni, hogy mi történt, s talán rávesznek, hogy okosabban alakítsuk a magunk politikáját."
Surján László
Megjött az
írás…
Túl a közép-európaiak számára negyedik európai parlamenti választáson sorra
jelennek meg az elemzések. Fontosak, segítenek megérteni, hogy mi történt, s
talán rávesznek, hogy okosabban alakítsuk a magunk politikáját. Életem nagyobbik
felét úgy éltem le, hogy nem a tények számítottak, hanem az, ahogy a pártsajtó
tálalta azokat.
A
rendszerváltás óta pedig megtapasztaltuk, hogy ez kicsit más formában, de
nyugaton is szokás. A meghatározó sajtótermékek a baloldallal szimpatizáló
liberális értelmiség szócsövei. Most a választások közeledtével például a
közvélemény-kutatásokra támaszkodva elterjesztették, hogy a két nagy európai
párt sokat veszít, és legalább még egy csoportra szükség lesz, hogy meglegyen a
többség. Ez be is következett.
Hónapokon át azt
sulykolták, hogy a veszteség nagyobb lesz a néppártban, mint a szocialistáknál.
A jelen állás szerint azonban a néppártiak a képviselőik 17, míg a szocialisták
21 százalékát veszítették el. Erről mélységes csönd.
Egy
másik példa. Tény, hogy idén a részvétel magasabb volt, mint öt éve, s ezzel a
negyven éve tartó csökkenési folyamat megállt. Ezt a néppárt jelöltje az
európaiak tömeges kiállásának látja az ő bizottsági elnökjelöltsége mellett.
Ezzel szemben alighanem azért nőtt meg a szavazókedv, mert az európaiak
megértették, hogy ez a szavazás róluk is szól, többek között a migrációról,
amelyben egyesek a bajban lévőkkel való szolidaritást, mások pedig az európai
kultúra hanyatlását és a megszokott biztonság elvesztését látták. Így vagy úgy,
de ez nyolc százalékkal több embert érintett meg, mint a legutóbbi kampány.
A
számok hiába tények, képesek elterelni a figyelmünket a valóságról. Erre a
magyarság számára különösen fájdalmas példa a szlovákiai választás. Mindenki
tudja, aki csak egy kicsit is odafigyelt az eredményekre, hogy kevesebb mint 400
szavazat hiányzott, hogy legalább egy magyar európai képviselő legyen.
Hogy a képviselet
nélküliség mennyire igazságtalan, azt jól érzékelteti, hogy a máltaiaknak hat
képviselőjük van, pedig kevesebben vannak, mint a 2011-es népszámlálás szerint a
felvidéki magyarok. Ez még akkor is vérlázító, ha tudjuk, hogy a kis országok
számára több helyet biztosít a szerződés, mint amennyi létszám alapján járna
nekik.
Most össznépi kesergésben vagyunk, és sorjázzuk a sok „ha” kezdetű mondatot. Ha
az MKDSZ nem bohóckodik az önálló indulással, s nem dob ki a szemétbe 2000
magyar szavazatot… Ha az MKP polgármesterei csak egy kicsit aktívabbak…
De az ég szerelmére,
nem négyszáz, hanem legalább negyvenezer szavazat hiányzott!
A
Szlovákiában szokásos alacsony részvétel lehetőséget adott volna, hogy az MKP
mintegy százezer szavazója földcsuszamlást idézzen elő az európai parlamentben,
már ami a magyar részvételt illeti.
Ki
a 400 szavazót hiányolja, ki a százezret, a lényeg az, hogy itt nem szabad
megállni. Miért nem? Legyen szabad egy népmesével felelnem.
Egyszer egy bizonyos Mihálynak maga Szent Mihály arkangyal lett a komája. Ahogy
Mihály öregedett, megkérte a komáját, hogy ha legközelebb jön látogatóba,
küldjön előtte írást, hogy méltóan fogadhassák. Mihály ugyanis nagy kujon volt,
de remélte, hogy a komája révén időben megtisztíthatja magát a kujonkodástól.
Telt, múlt az idő, s az angyal egyszer csak beállít. – De komám, miért nem
küldtél írást? Most hogyan kerüljek Szent Péter színe elé? – morgolódott Mihály.
Küldtem én, csak nem értetted meg – volt a felelet. Hát nem érezted, hogy a
derekad is fáj, a szíved is szúr, a fejed is fáj? Ez volt az írás.
Ez
a mandátumnélküliség is egyfajta írás: mindig minden baj egyben üzenet és
lehetőség a javításra.
A felvidéki magyarság
üzent: nagyon nincs megelégedve politikusai teljesítményével.
Megítélésem szerint ez nem Csáky Pálra, talán nem is Nagy Józsefre vonatkozik. A
baj fészke a szlovák, s nem az Európai Parlament. Nehéz lesz a Híd vezetésének
belátnia, hogy nincs rájuk szükség. Pedig valamiképp meg kell valósítani a
felvidéki magyarság politikai egységét. Ha ezt a politikai elit nem teszi, a
szavazók a maguk módján eltakarítják a romokat. Már hozzá is láttak.
Mi innen Budapestről
nem találhatjuk ki, hogy mit kell tenni. De összekulcsolt kézzel mondhatjuk:
Isten szolgája, Esterházy János könyörögj érettünk.
Ráadásul ebben a fohászban érvényesül a nemzeti összetartozás, hiszen Esterházy
példájára és közbenjárására minden nemzetrészünknek mérhetetlen szüksége van.
Megjelent: a felvidek.ma portalon