"...a nemzeti köztudatban nem rögzült elég mélyen, hogy mit műveltek a kommunisták 1919 februárjában. Tüntettek, ami még nem kifogásolható, de a végeredmény: hét halott, s hogy a halottak többsége rendőr. "
Visszapillantó
A
félholtra vert párvezér
Attól tartok, hogy a nemzeti köztudatban nem rögzült elég mélyen, hogy mit
műveltek a kommunisták 1919 februárjában. Tüntettek, ami még nem kifogásolható,
de a végeredmény: hét halott, s hogy a halottak többsége rendőr. A részleteket a
korabeli lapokból sem könnyű kihámozni. A Budapesti Hírlap vezércikke európai
összefüggésbe állítja az erőszakot, azaz felemlíti, hogy rálőttek Clemenceaura,
lelőtték a bajor miniszterelnököt, ez az a háború utáni légkör, amibe semmivel
sem indokolhatóan beleillesztették a budapesti drámát. A tüntetésről így
tudósítottak: „Szinte titokzatosan, szinte kiszámított színpadi precízióval
készült s dagadt nagyra a mozgalom, melyet a Népszava ellen indítottak vakmerő
kezek, s melynek eddig hét halottja és számos sebesültje van: egy két ártatlan
ember és több rendőr, aki nehéz kötelességét teljesíteni ment oda és meghalt
golyóktól, mélyekről nem tudni, honnan jöttek.
A
hatósági vizsgálat azt derítette ki, hogy a mozgalmat kommunista csoportok
csinálták. El is fogta a rendőrség mára virradóra a kommunistapárt egész
vezérkarát.”
Az
elfogás nem volt egyszerű. Volt, aki sejtette, hogy baj lesz, s elutazott:
Szamuelly Tibort hiába keresték. Mások nem álltak ellen a letartóztatásnak, így
Kun Béla sem. Az őt lefogó rendőrök azonban bosszút akartak társaik halála miatt
állni, s már a toloncházban kis híján agyonverték. Félholtra, ahogy az újság
fogalmaz. A közrendőrök önbíráskodását csak a rendőrtisztek jogszeretete
állította meg.
S
hogy e szomorú történetben legyen egy kis humor, elárulom, hol volt Kun Béla
lakása, ahol letartóztatták: az Ügynök utca 17-ben. A házon ma emléktábla van,
de Sándor Frigyes és Dénes Vera neve olvasható róla, Kun Bélát nem említik. Az
Ügynökből időközben Kresz Géza lett.
(Gyors ki-kicsoda: Szemlőhegyi Kresz Géza (Pest, 1846. augusztus 30. – Budapest,
1901. április 10.) magyarrá lett német családból származó orvos, királyi
tanácsos, a Ferenc József-rend lovagja, a Budapesti Önkéntes Mentőegyesület
igazgatója. Szabadkőműves, aki nem politizált, s akinek a mentésügy sokat
köszönhet. Sándor Frigyes (Bp., 1905. ápr. 24. – Bp., 1979. jún. 1.):
hegedűművész, karmester, pedagógus. Felesége Dénes Vera gordonkaművész.)
A
megtámadott Népszava kemény szavakkal ítélte el a kommunistákat: „Az úgynevezett
kommunisták vezetői, akik egytől egyig nem mások, csak a magyar munkásmozgalom
kivetettjei, csak olyan alakok, akik vagy tehetség, vagy becsület, vagy karakter
híján nem tudtak beleilleszkedni a magyar proletármozgalom nagy kereteibe,
akiket a magyarországi szociáldemokrácia száműzött és kikergetett magából most,
mint erkölcsbírák, mint fölényes kritikusok, mint „kommunista” apostolok
merészelnek megjelenni.”
Azóta a kommunisták felszámolták a magyar szociáldemokratákat, de fölényes
kritikai hozzáállásuk mit sem változott. De hogyan állnak tehetség, becsület és
jellem dolgában? Aki erőltetettnek véli, hogy a százéves szociáldemokrata
értékelés fényében a mai baloldalinak mondott csoportokat véleményezzem, annak
figyelmébe ajánlok két mondatot a Népszava 1919. február 21-ei számából.
„Teljes
lelki közösség van a jobboldali és a baloldali ellenforradalom között.” Pár
sorral lentebb pedig: „Kétfelől jönnek, kétféle elemei a társadalomnak, de mégis
egyazon szív, egyazon lélek lakozik bennük, ugyanarra a célra törnek”. Ha az
ellenforradalom szót kormányellenességre cseréljük, e két mondat pontos leírása
a mai ellenzéknek, a DK és a Jobbik összefogásának.
Surján László