"... miért ne tennénk fel a kérdést néhány helyi, vagy országhatáron belőli, netán kívüli politikusnak is: „Ön azokat a tevékenységeket folytatja, amelyek a leggyümölcsözőbbek, amelyekhez a legjobban ért?” Mert kárt okozó aparatcsikból, székébe ragadt pártkatonából tán elég volt."
Pálmai Tamás
Metszés
Nálamnál jóval
bölcsebb ember írását olvastam nemrég. Jim Mathis elmélkedett benne az élet
dolgairól, az ember sorsáról. Története szerint eljött életében egy adott idő,
amikor úgy érezte: váltani kell. Sokáig volt két kamarának is tagja. Akikkel
ebben az időszakban kapcsolatba került nagy segítségére voltak a személyes
fejlődése terén, ám egyszer csak nehéz döntést hozott: megszüntette a tagságát.
Majd lemondott olyan tevékenységekről is, amelyek ugyan nagyon pozitívak és
felemelőek voltak, de zsigeri késztetést érzett, hogy átadja a helyét másoknak,
fiatalabbaknak. Követte az alapelvet, mely szerint nem végezhetsz egyszerre
mindent. Valójában, ha jól akarod csinálni, csak néhány dologgal tudsz
foglalkozni.
Most őt idézem
szó szerint: „Ez a megközelítés a mindennapokra lefordítva hasonlít néhány
növény fejlődéséhez. Ilyen például a szőlő. Néha vissza kell metszeni az öreg,
elhaló ágakat, máskor az új hajtásokat kell segíteni ahhoz, hogy gyümölcsözők
legyenek. Ezt az alapelvet alkalmazva az emberi törekvésekre úgy is nevezhetjük,
hogy határvonalat húzunk. Ezek adnak teret a növekedésnek. Ha mindig a teljes
erőnkkel futunk, haladunk előre, előbb-utóbb a kimerültségtől összeesünk, és már
nem leszünk hatékonyak, vagy csak gyenge teljesítményt tudunk nyújtani.” Az Írás
is példát ad erre: Azt a szőlővesszőt, amely nem terem gyümölcsöt énbennem,
lemetszi, és amely gyümölcsöt terem, azt megtisztítja, hogy még több gyümölcsöt
teremjen. Itt kifejezetten a lelki növekedésről van szó, de ez az elv minden
életterületre vonatkozik, függetlenül attól, hogy a munkahe-lyen vagyunk,
családjainkban vagy otthonunkban, vagy a közösségünkben tevé-kenykedünk.”
És valóban nagy
igazság, hogy senki emberfia nem lehet a legjobb mindenben. „Ahhoz, hogy
bizonyos dolgokban kiemelkedjünk, szükség van arra, hogy hajlandóak legyünk az
elengedésre. Így felfedezhetjük, hogy némely foglala-tosságok, amelyeket
korábban élveztünk és hasznosnak találtunk, már nem töltik be a céljukat és
ideje tovább lépni. Mert mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje az
ültetésnek, és megvan az ideje az ültetvény kitépésének. Megvan az ideje a
rombolásnak, és megvan az ideje az építésnek.”
A történet írója
szívemből beszélt. Magam is azon gondolkodtam - és teszek is ezek szerint - hogy
ideje változtatni a dolgokon. Ideje helyet adni a fiataloknak, a
tetterősebbeknek, de anélkül, hogy légüres teret hagynánk magunk után. A váltást
jól elő kell készíteni, az utódok kiválasztásában, célhoz érésükben, további
munkájukban segíteni kell, hogy saját lelkünk nyugalma mellett a jövő sikereit
se kockáztassuk. Vérbeli borászok példája nyomán, kik sokszor hátborzongatónak
tetsző irgalmatlansággal metszenek a majdani minőség érdekében.
Elgondolkodtam
azon is, hogy miért ne tennénk fel a kérdést néhány helyi, vagy országhatáron
belőli, netán kívüli politikusnak is: „Ön azokat a tevékenységeket folytatja,
amelyek a leggyümölcsözőbbek, amelyekhez a legjobban ért?” Mert kárt okozó
aparatcsikból, székébe ragadt pártkatonából tán elég volt.