Hívom a családokat - 2019. augusztus


"Hogyan tudod elősegíteni a gyerekeid és Isten közötti bizalmi kapcsolat kialakulását és megszilárdulását? Milyen veszélyeket jelent ebben a mai megrendült erkölcsű világ? ” - Bíró László püspök úr augusztus levele.


Hívom
a családokat

Bíró
László püspök levele

HÁZASPÁROKAT, JEGYESEKET
ÉS SZERELMESEKET,
A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKET, ÉS MINDENKIT, AKI A CSALÁD ÉS
AZ ÉLET MELLETT ÁLL!

2019.
augusztus

A
városházi sörözőben a város vezető személyiségeinek, a professzoroknak, a
városvezető hivatalnokoknak, a főorvosoknak, a jogintézmények főnökeinek
törzsasztalánál ülők felfigyeltek egy, a söntéspultnál folyó csendes, de a
vendégek figyelmét mégis felkeltő vitára. Nem, nem adok többet – mondta
határozottan a söröző közkedvelt vezetője –, eleget ivott már, most menjen haza,
a felesége már nagyon várja. Jó, megyek már – válaszolt a pult előtti magas
széken kuporgó vendég, akiben a törzsasztalánál ülők felismerték egyik társukat,
a volt kórházigazgatót, aki évekig volt a város polgármestere is –, csak még
egyetlen egy kupicát adjon, hogy legyen erőm hazamenni. Nem adok – jelentette ki
a vezető --, a felesége várja és tele van gonddal. Nem, ez volt az utolsó
szavam! Az egyik professzor ekkor odalépett a vendéghez. Látom, még nem akarsz
hazamenni – szólt hozzá –, gyere, ülj egy kicsit ide az asztalunkhoz, mondd,
miért nem akarsz hazamenni. Mert ha hazamegyek – válaszolta –, akkor ott vagyok
a gondjaimmal összezárva a feleségemmel, aki szintén tele van gonddal. Az ilyen
otthon nem otthon, a gondok tönkretették az otthonomat. De nem akarlak a
panaszaimmal terhelni titeket, a történetemet úgyis ismeritek. A polgármesterség
után a kórházba már nem mehettem vissza, magánrendelőt nyitottam sok pénzért, az
meg nem indult be. Most itt vagyok tele adóssággal, vacak nyugdíjjal, megrokkant
egészséggel. A gyerekeim hála Istennek már önállósították magukat, nem is tudnám
őket segíteni. Ritkán látjuk egymást, ők se sokat tudnak rólunk, mi se őróluk. A
gondjaim senkit sem érdekelnek, még azt sem, aki meghallgat. Talán a főnök itt,
aki a történetemet jobban ismeri és érti, mint én magam, talán ő törődik velem,
vigyáz rám, hogy ne igyak túl sokat. Ezért itt még mindig jobban érzem magam,
mint otthon. Lehet, hogy most ez az otthonom?


Sokszor zavarba ejtő kérdés az, ha valakitől azt kérdezik, hogy ő kicsoda. A
nevét mindenki tudja, azonban van, aki nem szívesen árulja el, mert nem szereti,
hogy így hívják, azaz nem érzi magát azonosnak saját nevével, vagy attól tart,
hogy neve alapján oda sorolják be, ahova nem szeretne tartozni. Sokszor nem
könnyű meghatároznunk magunkat. Az identitásválság ma nem csak az egyes ember
problémája, hanem az egész társadalomé. Mit jelent magyarnak lenni? Mit jelent
európainak lenni? Mi az, hogy keresztény? Mi az, hogy értelmiségi? És hogy
derék, becsületes, rendes ember? Az egyén identitásválsága összefügg a
folytonossággal is. „Vajon ugyanaz vagyok-e ma, mint aki tegnap voltam? Vajon
van-e az életemnek, egyetlen, összefüggő története?” Egy olyan kultúrában, ahol
kicsi a valószínűsége annak, hogy egy ember ugyanazt a munkát végezze egy életen
át, sőt sajnos egyre inkább annak is, hogy élethosszig tartó biztos kapcsolatai
legyenek, nagy kérdés, hogy van-e valami, ami egybefogja a lélek, az elme
kaotikus, pillanatnyi tapasztalatait. Félbeszakadt karrierek, tönkrement
kapcsolatok, erről szól ma nagyon sok ember története. Vajon életutam egyenes-e,
végig egyetlen célra irányul-e, vagy zsákutcákból való kihátrálásokkal, sok
felesleges cikk-cakkal tarkított bolyongás?


Korunkban gyakoriak a gyors és mélyreható változások. Hogyan tudod megőrizni
identitásodat, akkor, amikor a társadalom, amelyben élsz, nemrég még más
szempontok szerint értékelte az embereket? Tudsz-e együttműködni más értékrend
szerint élő emberekkel?

A
keresztény hit mindenekelőtt bizalmi kapcsolat, nem valamiféle elmés
tanrendszer. Lehet, hogy nem értjük, lehet, hogy nem tudjuk szavakba önteni, de
bízunk egy „Másikban”, aki nem változik, és nem hagy el minket soha. Isten maga
von bele minket ebbe a megbízható kapcsolatba, és arra hív, hogy Krisztus
tanítványaiként megtestesítsük, és egyben felkínáljuk azt a világnak. Nem elég
Krisztusról és tanításáról beszélnünk, magunknak is megbízható emberekké kell
válnunk, olyanokká, akire számíthatnak azok, akik elhagyottnak érzik magukat,
akik nem tudják, kik is ők valójában, és


jutottak-e már valamire. Krisztus követőinek élete állandó kihívás,
kereszthordozás. Erőforrásuk Krisztus szava: „én veletek vagyok minden napon a
világ végezetéig”. (Mt. 28,20)


Hogyan tudod elősegíteni a gyerekeid és Isten közötti bizalmi kapcsolat
kialakulását és megszilárdulását? Milyen veszélyeket jelent ebben a mai
megrendült erkölcsű világ?

A
hívőben él annak reménye, hogy el nem múló kapcsolatban lehet azzal a
Valósággal, aki tudja, látja és egybefogja azt, akik voltunk, és akik vagyunk.
Nem azért van identitásunk, mert kitaláltunk magunknak egyet, vagy, mert van az
életünknek egy soha nem változó, kemény magja, hanem azért, mert van Valaki, aki
öröktől fogva tudja, hogy kik vagyunk. Nem látjuk és nem értjük saját életünk
minden részletkéjét, képtelenek vagyunk ezeket egyetlen meggyőző történetté
összegyúrni, de Ő egyetlen szerető tekintettel összefogja mindet. Ő jelen van,
és soha nem hagy el, az Ő szemében, jelenvaló és valóságos mindaz, ami voltam,
és ami vagyok, az Ő tekintete mindent egybefog és egyben tart. Mintha egy
látszólag összefüggéstelen, összedobált darabkákból álló kupac tornyosulna
mögöttünk, majd egyszer csak észrevesszük, hogy valójában minden darab egyetlen
fonalra van felfűzve, melyet Ő tart kezében, aki minket saját képére és
hasonlatosságára teremtett.


Hogyan tudod támogatni gyerekeidet életük értelmének és céljának
megtalálásában, és a célhoz vezető úton való elindulásban?

Sem
az egyén, sem a társadalom identitásválsága nem oldódik meg egyik napról a
másikra. Bízhatunk abban a kapcsolatban, amely egybetartja a múltat, a jelent és
a jövőt, de az összezavarodott és bizonytalan emberek iránt türelmesnek kell
lennünk, türelemmel kell viselnünk a mai kor elbizonytalanodását és
irányvesztését. A Krisztusban való növekedéshez mindenkinek időre van szüksége.
Ha az egyénnek sok idő kell, akkor az egész testnek, a közösségnek is időre van
szüksége. A türelem nélküli reménység nem hoz gyümölcsöt.


Tudod – szólalt meg a professzor –, a gondjaidat nem tudjuk megoldani. De jó
veled együtt lenni, jó veled beszélgetni, jó, hogy te is meghallgatsz minket.
Gondjai mindenkinek vannak, többnyire megoldhatatlanok, de én együtt érzek
veled, és ugye te is együtt érzel velünk. Ilyenkor oldódik bennem a feszültség,
megpillantok egy reménysugarat és imára kulcsolódik a kezem. Imádkozni – vetette
közbe a vendég elgondolkozva –, de régen volt, amikor utoljára imádkoztam! Pedig
– folytatta a professzor –, van neked is lehetőséged arra, hogy érezd azt, hogy
törődnek veled, hogy otthon érezd magad, hogy szeretnek. Látod, itt a
söntéspultnál is van, aki törődik veled, itt a mi asztalunknál is törődünk
veled, és van egy lakásod, ahol a feleséged a gondjaiddal együtt vár és szeretné
a saját gondjait veled megosztani. Arra bíztatlak, menj tehát haza és ülj a
feleséged mellé, öleld át és mondd csöndben: Istenem, segíts engem, segítsd a
feleségemet, Istenem adj nekünk erőt! Meglátod, a problémák megoldódnak, ha nem
is azonnal, de ha bizalommal és türelemmel kérsz, meg fogtok nyugodni.
Kettőtöknek együtt biztosan sikerül. A vendég felállt és végigjártatta
tekintetét az asztaltársaság tagjain. Igen – szólalt meg a csöndben --, jó volt
itt veletek. Megyek a feleségemhez. Ezzel megindult a kijárat felé, közben
odaintegetett a söntéspultnál álló főnöknek. Az rámosolygott és elismerően
bólintott a professzor felé.

Bíró
László tábori püspök
az MKPK Családbizottságának elnöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke

forrás: csaladlevel levelezőlista