Kérdezzük meg, hogyan tudjuk segíteni a világ gyógyulását!

Augusztus 5-én, az egy hónapos szünet után, a Ferenc pápa ismét tartott katekézist a vatikáni Apostoli Palota könyvtárából. Különleges és aktuális témát választott ma kezdett elmélkedéssorozata tárgyául, ez pedig a világ gyógyítása.

Kérdezzük meg, hogyan tudjuk segíteni a világ gyógyulását!

Augusztus
5-én, az egy hónapos szünet után, a Ferenc pápa ismét tartott katekézist a
vatikáni Apostoli Palota könyvtárából. Különleges és aktuális témát választott
ma kezdett elmélkedéssorozata tárgyául, ez pedig a világ gyógyítása.

Ferenc pápa teljes
katekézisének fordítását közreadjuk.

Kedves testvérek, jó
napot kívánok!

A világjárvány
továbbra is mély sebeket okoz, felfedve sebezhetőségünket. Sok a halott, nagyon
sok a beteg minden földrészen. Megannyi ember és család él bizonytalanságban a
társadalmi–gazdasági problémák miatt, melyek különösen a legszegényebbeket
sújtják.

Ezért szemünket
szilárdan Jézusra szegezve kell tartanunk (vö. Zsid. 12,2), és ezzel a hittel be
kell fogadnunk Isten országának reményét, melyet maga Jézus hoz nekünk
(vö. Mk 1,5; Mt 4,17; KKK 2816). Ez a gyógyulás és üdvösség országa, amely már
jelen van köztünk (vö. Lk 10,11). Ez az igazságosság és béke országa, amely a szeretet jótetteiben
nyilvánul meg, melyek növelik a reményt és erősítik a hitet (vö. 1Kor 13,13). A
keresztény hagyományban a hit, a remény és a szeretet sokkal többet
jelent érzelmeknél vagy attitűdöknél. Ezek a Szentlélek kegyelme által belénk
ültetett erények (vö. KKK 1812–1813): olyan ajándékok, amelyek gyógyítanak és
gyógyítókká tesznek bennünket, olyan ajándékok, amelyek új horizontokat nyitnak
meg előttünk, még ha korunk nehéz vizein evezünk is.

A hit, a remény és a
szeretet evangéliumával való új találkozás kreatív és megújult gondolkodásmód
kialakítására szólít bennünket. Ily módon képesek leszünk megváltoztatni testi,
lelki és társadalmi gyengeségeink gyökereit. Képesek leszünk gyökereiknél
meggyógyítani az egymástól elválasztó igazságtalan struktúrákat és pusztító
gyakorlatokat, melyek az emberiség családját és a bolygót fenyegetik.

Jézus szolgálata
számos példát kínál a gyógyításra: amikor meggyógyítja azokat, akiknek magas a
láza (vö. Mk 1,29–34), akik leprások (vö. Mk 1,40–45), bénultak (vö. Mk 2,1–12);
amikor visszaadja a látást (vö. Mk 8,22–26; Jn 9,1–7), a beszédkészséget vagy a
hallást (vö. Mk 7,31–37), valójában nemcsak testi betegséget gyógyít, hanem az
egész embert gyógyítja. Ily módon visszasegíti őt a közösségbe, immár
gyógyultan; kiszabadítja elszigeteltségéből, mert hiszen meggyógyította.

Gondoljunk csak a
kafarnaumi béna meggyógyításáról szóló gyönyörű elbeszélésre (vö. Mk 2,1–12),
melyet a [mostani, délelőtti] kihallgatás elején hallottunk. Miközben Jézus a
ház bejáratánál prédikál, négyen elhozzák béna barátjukat Jézushoz; de mivel nem
tudnak bemenni, mert akkora volt a tömeg, lyukat csinálnak a tetőn, és
leeresztik a hordágyat a prédikáló Jézus elé. „Hitüket látva Jézus így szólt a
bénához: »Fiam, bocsánatot nyertek bűneid!«” (Mk 2,5). Aztán látható jelként
hozzátette: »Kelj fel, fogd a hordágyad, és menj haza!«” (Mk 2,11).

Milyen csodálatos
példa a gyógyításra! Krisztus cselekedete közvetlen válasz ezeknek az embereknek
a hitére, a feléje táplált reményükre, az egymás iránt tanúsított szeretetükre.
Jézus gyógyít, de nemcsak a bénulást gyógyítja, hanem mindent gyógyít,
megbocsátja a bűnöket, megújítja a bénának és barátainak az életét. Mondhatni
újjászületést ad nekik. Testi-lelki gyógyulás ez, együttesen, egy személyes és
társas találkozás eredménye. Képzeljük csak el, mennyire nőtt ez a barátság és a
házban jelenlévők hite Jézus tettének köszönhetően! Gyógyító találkozás
Jézussal!

Kérdezzük meg hát
magunktól, hogyan tudjuk segíteni ma a világ gyógyulását! Az Úr Jézus
tanítványaiként, aki a testek és lelkek orvosa, folytatnunk kell az ő „gyógyító
és megváltó munkáját” (KKK 1421) testi, társas és lelki értelemben.

Az Egyház, bár
továbbadja Krisztus gyógyító kegyelmét a szentségeken keresztül, és bár
egészségügyi szolgáltatásokat nyújt a bolygó legtávolabbi pontjain, nem szakértő
egy világjárvány megelőzésében vagy kezelésében. Konkrét társadalmi–politikai
útmutatásokat sem ad (vö. Szent VI. Pál: Octogesima adveniens apostoli
levél, 1971. május 14., 4.). Ez a politikai és társadalmi vezetők feladata.
Mindazonáltal az évszázadok során és az evangélium fényében az Egyház
megfogalmazott néhány alapvető társadalmi elvet (vö. Az egyház társadalmi
tanításának kompendiuma, 160–208.), melyek segíthetik az előrehaladást,
segíthetnek, hogy olyan jövőt készítsünk elő, amilyenre szükségünk van. Csak a
legfontosabbakat említem meg, melyek szorosan kapcsolódnak egymáshoz: a személy
méltóságának elve, a közjó elve, a szegények előnyben részesítésének elve, a
javak egyetemes rendeltetésének elve, a szolidaritás elve, a szubszidiaritás
elve, közös otthonunk gondozásának elve. Ezek az alapelvek segítik a társadalom
vezetőit a fejlődés előrevivésében, de – mint most, a világjárvány idején – a
személyes és társadalmi kapcsolatok gyógyításában is. Ezek az alapelvek – bár
eltérő módon – a hit, a remény és a szeretet erényeit fejezik ki.

A következő hetekben
arra hívlak benneteket, hogy foglalkozzunk együtt a válság által felszínre
hozott sürgető kérdésekkel, különösen a társadalmi betegségekkel. Ezt az
evangéliumnak, a teológiai erényeknek és az Egyház társadalmi tanítása
alapelveinek fényében fogjuk tenni. Közösen fogjuk megvizsgálni, hogy katolikus
társadalmi hagyományunk miként segítheti az emberiség családját e súlyos
betegségekkel küzdő világ gyógyításában. Azt szeretném, ha a gyógyító Jézus
követőiként együtt gondolkodnánk és dolgoznánk, hogy egy jobb világot építsünk,
mely reményteli a jövő nemzedékek számára (vö. Evangelii gaudium apostoli
buzdítás, 2013. november 24., 183.).

Fordította: Tőzsér
Endre SP

Fotó: Vatican News
Forrás: Magyar Kurír