Ferenc pápa augusztus 26-án délelőtt folytatta a világ gyógyításáról szóló katekézissorozatát. Beszédének mai témája „a javak egyetemes rendeltetése és a remény erénye” volt.
Rajtunk áll, hogy
jobbakként vagy rosszabbakként kerülünk ki a válságból!
Ferenc
pápa augusztus 26-án délelőtt folytatta a világ gyógyításáról szóló
katekézissorozatát. Beszédének mai témája „a javak egyetemes rendeltetése és a
remény erénye” volt (vö. MTörv 14,28–29; 15.1.4–5).
Ferenc pápa teljes
katekézisének fordítását közreadjuk.
Kedves testvérek, jó
napot kívánok!
Látva a világjárványt
és annak társadalmi következményeit, sokan hajlamosak elveszíteni reményüket. A
mai bizonytalan és szorongást keltő korban arra hívok mindenkit, hogy fogadja be
a Krisztusból fakadó remény ajándékát. Ő segít hajózni bennünket a betegség, a
halál és az igazságtalanság viharos vizein, de nem ezek mondják ki az utolsó
szót végső rendeltetésünkről.
A világjárvány
rámutatott a társadalmi problémákra, súlyosbította is őket, különösen az
egyenlőtlenséget. Egyesek dolgozhatnak otthonról, míg sokan mások számára ez
lehetetlen. Vannak gyerekek, akik a nehézségek ellenére is tanulhatnak,
kaphatnak iskolai nevelést, de sokkal többen vannak, akik számára ez a tanulás
teljesen félbeszakadt. Egyes tehetős nemzetek pénzt bocsáthatnak ki a
vészhelyzet kezelésére, míg mások számára ez a jövő elzálogosítását jelentené.
Az egyenlőtlenségnek
ezek a tünetei társadalmi betegséget tárnak fel; ez a vírus egy beteg
gazdaságból származik.
Világosan ki kell
mondanunk: a gazdaság beteg. Megbetegedett.
Ez az
egyenlőtlen gazdasági növekedés gyümölcse – ez a betegség: az egyenlőtlen
gazdasági növekedés gyümölcse –, amely figyelmen kívül hagyja az alapvető emberi
értékeket. A mai világban néhány nagyon gazdag ember többet birtokol, mint az
emberiség többi része. Ezt megismétlem, mert elgondolkodtathat bennünket: néhány
nagyon gazdag ember, egy kis csoport többet birtokol, mint az emberiség többi
része. Ez egyszerű statisztika. Égbekiáltó igazságtalanság! Ezzel egyidejűleg ez
a gazdasági modell közömbös a közös otthonnak okozott károkért. Nem törődik a
közös otthonnal! Közel vagyunk ahhoz, hogy túllépjük csodálatos bolygónk számos
határát, ami súlyos és visszafordíthatatlan következményekkel jár: a
biodiverzitás elvesztésétől és az éghajlatváltozástól kezdve a tengerszint
emelkedéséig és a trópusi erdők elpusztításáig.
A társadalmi
egyenlőtlenség és a környezet pusztulása együtt járnak, és azonos a gyökerük
(vö. Laudato si’ enciklika, 101.): a birtokolni akarás bűne, a testvéreken és
nővéreken való uralkodási vágy bűne, annak bűne, hogy birtokolni és uralni
akarjuk a természetet, sőt magát Istent. De Istennek nem ez a terve a
teremtéssel.
„Kezdetben Isten az
emberiség közös kezelésére bízta a földet és annak erőforrásait, hogy
gondoskodjon róla” (Katolikus
Egyház katekizmusa, 2402.). Isten
arra kért, hogy az ő nevében hajtsuk uralmunk alá a földet (vö. Ter 1,28),
műveljük és gondozzuk, mint egy kertet, mindenki kertjét (vö. Ter 2,15). „A
»művelés« jelentése: felszántani vagy megmunkálni […], az »őrzés« jelentése
pedig: megvédeni, megóvni” (LS 67.). De vigyázat, nem értelmezhetjük ezt fehér
lapként, nem tehetjük a földdel azt, amit akarunk! Nem! „Felelős kölcsönösségi
kapcsolat” (uo.) van köztünk és a természet között. Felelős kölcsönösségi
kapcsolat köztünk és a természet között! Kapunk a teremtéstől, mi pedig adunk
neki. „Minden közösség kiveheti a föld javaiból, amire szüksége van az életben
maradáshoz, de kötelessége meg is védeni azt” (uo.). Mindkét oldal.
A föld voltaképpen
„megelőz bennünket, és adatott nekünk” (uo.), Isten adta „az egész emberi
fajnak” (KKK 2402.). Ezért kötelességünk annak biztosítása, hogy gyümölcsei
mindenkihez eljussanak, és ne csak néhány emberhez. És ez kulcseleme a földi
javakkal való kapcsolatunknak. A II. vatikáni zsinat atyái emlékeztettek arra,
hogy „az embernek, amikor a teremtett javakat használja, úgy kell tekintenie
jogosan birtokolt vagyonát, hogy az nemcsak a sajátja, hanem egyúttal közös is,
abban az értelemben, hogy ne csak önmagának, hanem másoknak is hasznára legyen”
(Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció 69.). „Egy dolog birtoklása a
birtokosát a Gondviselés kezelőjévé teszi, hogy gyümölcsöztesse és megossza
annak áldásait másokkal” (KKK 2404.).
Mi a javak kezelői
s nem gazdái vagyunk. Kezelők!
„De
ez a dolog az enyém.” „Igaz, a tied, de azért, hogy kezeld, nem azért, hogy önző
módon megtartsd magadnak!”
Annak biztosítása
érdekében, hogy az általunk birtokolt javak hozzáadott értéket jelentsenek a
közösség számára, „a politikai hatalom joga és kötelezettsége, hogy a közjó
érdekében szabályozza a tulajdonjog törvényes gyakorlását” (uo., 2406.).
[1]
„A magántulajdon alárendelése a javak egyetemes rendeltetésének […] a társadalmi
magatartás »aranyszabálya« és az egész társadalmi-etikai rend legelső elve” (LS
93.).
[2]
A tulajdon és a pénz olyan eszközök,
amelyek szolgálhatják a küldetést. De könnyen átalakíthatjuk őket egyéni vagy
kollektív célokká. És amikor ez megtörténik, támadni kezdik az alapvető emberi
értékeket. A homo sapiens deformálódik, és egyfajta homo oeconomicussá válik, a
szó legrosszabb értelmében: önzővé, számítóvá és uralkodóvá válik. Elfelejtjük:
az, hogy Isten képére és hasonlóságára teremtettünk, azt jelenti, hogy
társadalmi, teremtő és szolidáris lények vagyunk, mérhetetlen képességgel arra,
hogy szeressünk. Gyakran elfelejtjük ezt. S valóban, az összes faj közül a
leginkább együttműködő lények mi vagyunk, és közösségben bontakozunk ki, amint
azt a szentek tapasztalatából világosan látjuk.
[3]
Van egy spanyol mondás,
amely inspirálta nekem ezt a mondatot, és így szól: florecemos en racimo como
los santos [csoportosan virágzunk, mint a szentek]. Közösségben bontakozunk ki,
amint azt a szentek tapasztalatából világosan látjuk.
Amikor a birtoklás és
uralkodás megszállott vágya emberek millióit zárja ki az elsődleges javakból;
amikor a gazdasági és technológiai egyenlőtlenség szétszakítja a társadalom
szövetét; és amikor a korlátlan anyagi haladástól való függőség a közös otthont
fenyegeti, akkor nem állhatunk tovább ölbe tett kézzel. Nem, ez elkeserítő! Nem
állhatunk ölbe tett kézzel! Jézusra szegezett szemmel (vö. Zsid 12,2), és azzal
a bizonyossággal, hogy az ő szeretete tanítványainak közösségén keresztül
működik, valamennyiünknek együtt kell cselekednünk abban a reményben, hogy
valami mást és jobbat hozzunk létre. Az Istenben gyökerező keresztény remény a
mi horgonyunk. Ez a remény támogatja akaratunkat arra, hogy osztozzunk másokkal,
megerősíti azt a küldetésünket, hogy tanítványai legyünk Krisztusnak, aki
mindenben osztozott velünk.
És ezt megértették az
első keresztény közösségek, akik hozzánk hasonlóan nehéz időket éltek. Tudatában
annak, hogy egy szívet és egy lelket alkotnak, minden javukat közösbe adták,
tanúságot téve Krisztus rájuk árasztott bőséges kegyelméről (vö. ApCsel
4,32–35). Válságot élünk meg.
A világjárvány
valamennyiünket válságba sodort. De ne feledjétek: a válságból nem lehet
kikerülni ugyanúgy, vagy jobbakként vagy rosszabbakként kerülünk ki belőle. A
döntés a mienk!
A válság után
folytatjuk-e ezzel a gazdasági rendszerrel, amely a társadalmi
igazságtalanságnak, a környezet, a teremtett világ, a közös otthon gondozása
iránti megvetésnek a táptalaja? Gondolkodjunk el ezen! A 21. század keresztény
közösségei bárcsak helyrehozhatnák ezt – a teremtés gondozását és a társadalmi
igazságosságot: ezek együtt járnak –, és így tanúságot tennének az Úr
feltámadásáról! Ha vigyázunk a javakra, amelyeket a Teremtő nekünk ad, ha
közösbe adjuk azt, amit birtoklunk, hogy senki se szenvedjen hiányt, akkor
valóban táplálhatjuk annak reményét, hogy egy egészségesebb és igazságosabb
világot teremtünk újra.
És végül gondoljunk a
gyerekekre! Nézzétek meg a statisztikákat: hány gyermek hal éhen a vagyon rossz
elosztása miatt, az említett gazdasági rendszer miatt; és hány gyermeknek nincs
joga iskolába menni ugyanezen okból! Ez a kép, az éhező és oktatást nélkülöző
gyerekek képe segítsen megértenünk, hogy ebből a válságból jobbakként kell
kikerülnünk! Köszönöm!
JEGYZETEK
[1]
Vö. Gaudium
et spes,
71; Szent II. János Pál: Sollicitudo
rei socialis enciklika,
42; Centesimus annus enciklika, 40.48).
[2]
Vö. Szent II. János Pál: Laborem
exercens enciklika,
19.
[3]
„Florecemos en racimo, como los santos”: elterjedt spanyol kifejezés.
Fordította: Tőzsér
Endre SP
Fotó: Vatican News
Forrás: Magyar Kurír
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni