Állatmese

"Az, és mégsem, hisz nem valódi fabuláról van szó. Inkább elmeditáltam azon, hogy szerintem a legnépszerűbb magyar állat a ló. Annyiszor emlegetjük, hogy már fel sem tűnik, hogy róla beszélünk"

Pálmai Tamás

Állatmese

Az, és mégsem, hisz nem valódi fabuláról van szó. Inkább elmeditáltam azon, hogy
szerintem a legnépszerűbb magyar állat a ló. Annyiszor emlegetjük, hogy
már fel sem tűnik, hogy róla beszélünk. Ez volt a bevezető.

De lássuk a tárgyalást! Minap Mezőhegyesen, a Ménesbirtokon néztük őket. A
gidránok is szépek voltak, de a sötét, olykor hollószínű nóniuszok egyszerűen
gyönyörűek! Főként Vezér. A sudár és arányos termete, a szép feje, a dús
sörénnyel és az okos szemével, a csillogó, koromfekete és bársonyos szőre olyan
jegyek, amelyek együtt csak szuperlatívuszokkal említhető végterméket
eredményeznek. Azóta is az eszembe jár, és még orromban van a régi, gyermekkori,
nagyborosnyói időket idéző istállószag. Ammónia, mondják. Szerintem meg nem.
Egyszerűen csak rendes, jó, trágya és lószag keveréke, ami számomra egyáltalán
nem kellemetlen. Sőt.

De, mert aggyal is rendelkező, olykor azt használó emberek is vagyunk,
elgondolkodtam dolgokon, amelyekre a bevezetőben is utaltam. Hogy annyit
emlegetjük ezt a becses állatot. Mert, ha azt mondjuk palló, szinte
látjuk a régi hídon átbaktató jószágot, halljuk patkója kopogását. Pantalló
esetén rögtön két párat akarnánk, hisz a lónak négy lába van, és fázhat, sőt,
mert ilyen sok van neki, el is botolhat könnyen. Mert ő botló ló.
Megoldásért kiabáló, tettre sarkalló kérdések, ugye? Van rájuk
válaszoló? De milyen a lapos kígyó? A sikló? Vagy miért nem
hasonlít a víziló a szárazföldihez? Aztán meg mi köze az egészhez a
vízisíklónak? No és a telefonon mit keres a kagyló? A holló
meg hol az, hol nem? S ki valakit nagyon szid, az káromló, de
megbocsátunk neki, hisz gyarló ember. Aki néha orvos helyett kuruzsló
felé fordul. Sikamló kérdések, nemde? De kérdések, hisz
kíváncsiságunk furdaló. Az autónk meg balra tér a forduló tájékán.
Látják, agyam nem lazsáló, igaz végterméke sem agysejtet zabáló.
Esetleg nejem lesz letoló, ha ezt elolvassa. Esetleg kiparancsol az
autóból: légy gyalogló, hadd frissüljön az agyad! Tényleg, ha van gyalogló,
akkor van olyan is, amelyik csak úgy autózik, nézelődik, mint egy kiránduló?
Ha meg sörény helyett mást akar, akkor, deviáns elhajló? Télen, ha fázik,
akkor istálló helyett dukál neki a kandalló? Ilyeneken töröm
kobakom mostanság, mint gyakorta lóra gondoló, kérdéssorokat fontoló.
Persze, ha nem hagyom abba, majd jön a szerkesztői olló. És kész. Utcait
levetve, fel a házi póló, és irány az erdő, gombát kukkoló vadász
leszek menten és, ha sikeres a séta, már készül is az illó, ínyenc
illatokkal párálló paprikás. De visszatérve az igazi, való lóra,
ha belépne egy politikai formációba, akkor ő pártoló vagy igaz tag? S
akkor ő egy tagló? Nagyon izgalmas kérdések ezek, olyan eszme csiholó
dolgok. Agytekervényeinket tisztára csiszoló, sikáló ténykedések,
melyektől iramló ás gyorsan áramló minden gondolatunk. Apropó, ha
a ló lassú, akkor már nem iramló, s ha magától megy, nem villannyal,
akkor meg nem áramló?

Végkifejletként abbahagyom, hisz írásom hanyatló. Szinte már látom
főszerkesztőm ég fele meredő haját, korholó tekintetét. Pedig a magyar
nyelv csodálatos és a ló is szép jószág, s a jó mese is állati. De eddig
a papír hossza, véget ér a flekk és vár az agg „ménnek” való kajapótló, a
zabpehely.