Szeptember 9-én Ferenc pápa tya „a világ gyógyításáról” szóló katekézissorozatának hatodik elmélkedését tartotta az Apostoli Palota Szent Damasus-udvarán. Katekézisének A szeretet és a közjó címet adta.
Az emberi és társadalmi
válságból csak a közjó szolgálata vezet ki!
Szeptember
9-én Ferenc pápa tya „a világ gyógyításáról” szóló katekézissorozatának hatodik
elmélkedését tartotta az Apostoli Palota Szent Damasus-udvarán. Katekézisének
A szeretet
és a közjó címet
adta.
A pápa teljes
katekézisének fordítását közreadjuk.
Kedves testvérek, jó
napot kívánok!
A világjárvány által
kiváltott válság mindenkit érint; jobb emberként jöhetünk ki belőle, ha
mindannyian, együtt a közjót keressük; ellenkező esetben rosszabb
emberként jövünk ki belőle. Sajnos részérdekek megjelenésének vagyunk tanúi.
Vannak például, akik ki akarnak sajátítani lehetséges megoldásokat, például az
oltóanyagok esetében, és aztán eladni azokat másoknak. Néhányan arra használják
a helyzetet, hogy szakadást szítsanak: gazdasági vagy politikai előnyöket
keresnek, konfliktusokat robbantanak ki vagy fokoznak. Másokat egyszerűen nem
érdekel mások szenvedése, elmennek mellettük és a saját útjukat járják (vö. Lk
10,30–32). Ők Poncius Pilátus tisztelői, mossák kezüket.
A világjárványra és
a belőle fakadó társadalmi-gazdasági válságra adott keresztény válasz
a szereteten alapul, mindenekelőtt Isten szeretetén, aki mindig megelőz
bennünket (vö. 1Jn 4,19).
Ő elsőként szeret
bennünket, ő mindig megelőz a szeretetben és a megoldásokban. Ő feltétel nélkül
szeret bennünket, és amikor befogadjuk ezt az isteni szeretetet, akkor képesek
vagyunk hasonlóképpen válaszolni. Nemcsak azokat szeretem, akik szeretnek engem:
a családomat, a barátaimat, a csoportomat, hanem azokat is, akik nem szeretnek,
azokat is szeretem, akik nem ismernek, azokat is szeretem, akik külföldiek, és
azokat is, akik szenvedést okoznak nekem, vagy akiket ellenségnek tartok (vö. Mt
5,44). Ez a keresztény bölcsesség, ez Jézus viselkedésmódja. És az életszentség
legmagasabb szintje, mondhatjuk, az ellenség szeretete, és ez nem könnyű.
Nyilvánvaló, hogy mindenkit szeretni, beleértve az ellenségeinket is, nehéz
dolog – mondhatnám, művészet! De olyan művészet, amely megtanulható és
fejleszthető. Az igazi szeretet, mely termékennyé és szabaddá tesz bennünket,
mindig táguló és befogadó. Ez a szeretet ápol, gyógyít, és jótékony hatású.
Sokszor egy
simogatás sokkal hasznosabb, mint akárhány magyarázkodás, egy megbocsátó
simogatás többet ér, mint akárhány védekező magyarázat. Ez a befogadó szeretet,
mely gyógyít.
Aztán a szeretet nem
korlátozódik két vagy három ember közötti kapcsolatra, vagy a barátokra, a
családra, hanem túllép rajtuk. Magában foglalja az állampolgári és politikai
kapcsolatokat (vö. Katolikus
Egyház katekizmusa [KKK],
1907–1912.), és a természettel való kapcsolatot is (Laudato
si’ enciklika
[LS],
231.). Mivel társadalmi és politikai lények vagyunk, a szeretet egyik
legmagasabb rendű megnyilvánulása éppen a társadalmi és politikai szeretet,
amely meghatározó az emberi fejlődés és a bármilyen válsággal való szembenézés
szempontjából (uo., 231.). Tudjuk, hogy a szeretet termékennyé teszi a
családokat és a barátságokat; de jó emlékezni arra, hogy a társadalmi,
kulturális, gazdasági és politikai kapcsolatokat is termékennyé teszi, lehetővé
téve a „szeretet civilizációjának” építését, amint azt Szent VI. Pál
[1] és őt követve Szent II. János Pál
szerette mondani. Ezen inspiráció nélkül az önzésnek, a közönynek, a kidobásnak
a kultúrája érvényesül, vagyis kidobjuk azt, akit nem szeretünk, akit nem tudunk
szeretni, vagy azokat, akik hasztalannak tűnnek a társadalom számára. Ma a
bejáratnál egy pár azt mondta nekem: „Imádkozzon értünk, mert fogyatékos a
gyermekünk.” Megkérdeztem: „Hány éves?” – „Sok.” – „És mit csináltok vele?” –
„Kísérjük, segítjük.” A szülők egész életüket arra a fogyatékkal élő gyermekre
áldozzák. Ez szeretet. Az ellenségek, a politikai ellenfelek pedig, véleményünk
szerint, politikai és társadalmi fogyatékkal élőnek tűnnek, de csak tűnnek. Csak
Isten tudja, hogy azok-e vagy sem. De nekünk szeretnünk kell őket, párbeszédet
kell folytatnunk velük, építenünk kell a szeretetnek ezt a civilizációját, az
egész emberiség egységének ezt a politikai, társadalmi civilizációját. Mindez
ellentétes a háborúkkal, a megoszlással, az irigységgel, a családon belüli
háborúskodással is. A befogadó szeretet társadalmi, családi, politikai: a
szeretet mindent átfog! A koronavírus megmutatja nekünk, hogy az igazi jó minden
egyes ember számára nemcsak egyéni közjó, és megfordítva, a közjó igazi jó az
ember számára (vö. KKK 1905–1906.).
Ha az ember csak a
saját javát keresi, akkor önző. Ellenben a személy nagyobb mértékben személy,
amikor saját javát mindenki előtt megnyitja, amikor megosztja azt másokkal.
Az egészség nemcsak
egyéni, hanem közjó is. Egy egészséges társadalom mindenkinek az egészségéről
gondoskodik.
Egy olyan vírussal,
amely nem ismer korlátokat, határokat, kulturális és politikai különbségeket,
olyan szeretettel kell
szembenézni, amely szintén nem ismer korlátokat, határokat és különbségeket. Ez
a szeretet képes olyan társadalmi struktúrákat szülni, amelyek inkább
osztozásra, mint versengésre ösztönöznek, amelyek lehetővé teszik, hogy a
legkiszolgáltatottabbakat bevonjuk és ne kidobjuk, és amelyek segítenek, hogy
emberi természetünkből a legjobbat és ne a legrosszabbat hozzuk elő. Az igaz
szeretet nem ismeri a kidobás kultúráját, nem tudja, mi az. Amikor ugyanis
szeretünk és kreativitást hívunk elő, amikor bizalmat keltünk és szolidaritásra
indítunk, ott konkrét kezdeményezések születnek a közjó érdekében.
[2] És ez igaz mind a kisebb és nagyobb
közösségek szintjén, mind nemzetközi szinten. Amit az ember a családban csinál,
amit a lakónegyedben csinál, amit a faluban csinál, amit a nagyvárosban és
nemzetközi szinten csinál, az ugyanaz: ugyanaz a mag nő és hoz termést. Ha a
családodban, a lakónegyededben elkezdesz irigykedni, veszekedni, a végén kitör a
„háború”. Ezzel szemben, ha elkezdesz szeretni, szeretetet, megbocsátást
osztogatni, akkor ott mindenki szeretetet és megbocsátást kap.
Ellenben, ha a
világjárványra adott megoldások az önzés nyomát hordozzák magukon, legyen szó
személyekről, cégekről vagy nemzetekről, talán kijuthatunk a koronavírusból, de
természetesen nem abból az emberi és társadalmi válságból, amelyet a vírus
nyilvánvalóvá és hangsúlyossá tett. Ezért ügyeljetek arra, hogy ne homokra
építsetek (vö. Mt 7,21–27)! Egészséges, befogadó, igazságos és békés társadalmat
a közjó sziklájára kell építenünk.
[3]
A közjó
szikla. És ez mindnyájunk feladata, nem csak néhány szakemberé. Aquinói Szent
Tamás azt mondta, hogy a közjó előmozdítása az igazságosság megkívánta
kötelesség, amely minden állampolgárra hárul. Minden állampolgár felelős a
közjóért. És a keresztények számára ez küldetés is. Amint Loyolai Szent Ignác
tanítja:
ha
erőfeszítéseinket nap nap után a közjó felé irányítjuk, azáltal Isten dicsőségét
fogadjuk be és terjesztjük.
Sajnos a politikának
legtöbbször nincs jó hírneve, és tudjuk, miért. Ez nem azt jelenti, hogy a
politikusok mind rosszak lennének, nem, nem ezt akarom mondani. Csak azt mondom,
hogy sajnos a politikának gyakran nincs jó hírneve. De nem szabad beletörődnünk
ebbe a negatív látásmódba, hanem azáltal kell reagálnunk, hogy tényekkel
bizonyítjuk:
lehetséges, sőt
kötelező jó politikát folytatni,
[4]
olyat, amely az emberi
személyt és a közjót helyezi a középpontba.
Ha végignézitek az
emberiség történetét, sok szent politikust találtok, akik ezen az úton jártak.
Olyan mértékben lehetséges, amennyire az állampolgárok – különösen azok, akik
társadalmi és politikai kötelezettségeket és megbízatásokat vállalnak –
cselekvésüket az etikai elvekbe gyökereztetik, és ha azt a társadalmi és
politikai szeretet irányítja. A keresztényeknek, különösen a világi hívőknek az
a feladata, hogy hiteles tanúságot tegyenek erről, és a szeretet erényének
köszönhetően ezt meg is tehetik, ápolva annak elszakíthatatlan társadalmi
dimenzióját.
Ezért itt az ideje,
hogy fokozzuk társadalmi szeretetünket – ezt szeretném hangsúlyozni: társadalmi
szeretetünket – azáltal, hogy mindenkinek adunk, kicsinységünkből kiindulva. A
közjó mindenki részvételét megköveteli.
Ha mindenki közösbe
teszi a sajátját, és ha senkit sem hagyunk magára, akkor képesek leszünk újra
létrehozni jó kapcsolatokat közösségi, nemzeti és nemzetközi szinten, sőt a
környezettel való összhangban is (vö. LS 236.).
Így tetteinkben, még a
legszerényebbekben is, láthatóvá válik valami Isten képéből, amelyet magunkban
hordunk, mert Isten Szentháromság, Isten szeretet. Ez a Biblia Istenének
legszebb meghatározása. János apostol fogalmazta meg ezt nekünk, aki annyira
szerette Jézust: Isten szeretet. Az ő segítségével meggyógyíthatjuk a
világot, ha összefogunk a közjó érdekében, ha nemcsak saját javunkért,
hanem a közjóért, mindenki közös javáért dolgozunk.
Fordította: Tőzsér
Endre SP
Fotó: Vatican News
Forrás: Magyar Kurír
JEGYZETEK
[1]
Üzenet a béke 10.,
1977. január 1-jén tartott világnapjára: AAS 68 (1976) 709.
[2]
Vö. Szent II.
János Pál: Sollicitudo rei socialis enciklika, 38.
[3]
Uo., 10
[3]
Vö. Üzenet a béke
2019. január 1-jén tartott világnapjára (2018. december 8.)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni