A járvány utáni időszak egyetlen járható útja a szolidaritás!

Szeptember 2-án Ferenc pápa „a világ gyógyításáról” szóló katekézissorozatának 5. elmélkedését tartotta az Apostoli Palota Szent Damazusz-udvarán, 189 nap után immár ismét hívők személyes jelenlétében. Katekézisének a Szolidaritás és a hit erénye címet adta.

A járvány utáni időszak
egyetlen járható útja a szolidaritás!

Szeptember
2-án Ferenc pápa „a világ gyógyításáról” szóló katekézissorozatának 5.
elmélkedését tartotta az Apostoli Palota Szent Damazusz-udvarán, 189 nap után
immár ismét hívők személyes jelenlétében. Katekézisének a Szolidaritás és a
hit erénye címet adta.

A pápa
katekézisének teljes fordítását közreadjuk.

Kedves testvérek, jó
napot kívánok!

Megannyi hónap
elteltével ismét szemtől szembe és nem a képernyőkön keresztül találkozunk.
Szemtől szembe. Ez gyönyörű! A mostani járvány rávilágított
egymásrautaltságunkra: mindnyájan összekapcsolódunk egymással, rosszban és jóban
egyaránt. Ezért, hogy jobb emberként kerüljünk ki ebből a válságból, együtt kell
cselekednünk! Együtt, nem egyedül, együtt! Egyedül nem, mert nem lehet! Vagy
együtt csináljuk, vagy sehogy. Együtt kell csinálnunk, mindannyian, szolidaritásban.
Ma ezt a szót szeretném hangsúlyozni: szolidaritás.

Az emberiség
családjaként közös eredetünk Istenben van; közös otthonban élünk, egy
kertbolygón, a földön, ahová Isten helyezett bennünket; és közös rendeltetésünk
van Krisztusban.

De amikor mindezt
elfelejtjük, kölcsönös függőségünk egyesek másoktól való függésévé válik
– elveszítjük a kölcsönös függőségnek ezt a szolidaritásban megvalósuló
harmóniáját –, növekszik az egyenlőtlenség és marginalizáció; a társadalom
szövete szétfoszlik, a környezet pedig pusztul. Mindig ugyanaz a magatartás
vezet ide.

Ezért a szolidaritás
elvére most nagyobb szükség van, mint valaha, ahogy Szent II. János Pál
tanította (vö. Sollicitudo rei socialis enciklika, 38–40.). Ebben az
egymásra utalt világban megtapasztaljuk, mit jelent ugyanabban a „világméretű
faluban” élni. Szép ez a kifejezés: a hatalmas világ nem más, mint egy
világméretű falu, mert minden összekapcsolódik mindennel. Ezt az egymásrautaltságot azonban
nem mindig alakítjuk szolidaritássá. Hosszú az út az egymásrautaltság és
a szolidaritás között. Az önzés formái – egyének, nemzetek és hatalmi csoportok
önzési formái – és az ideológiai merevségek épp ellenkezőleg: a „bűn
struktúráit” táplálják (uo., 36).

„A
»szolidaritás« szó kissé megkopott, és olykor helytelenül értelmezik, ám sokkal
többet jelent a nagylelkűség néhány szórványos cselekedeténél. Új mentalitás
kialakítását követeli meg,

amely közösségben,
mindenki életének a javak néhány ember részéről történő kisajátításával szembeni
elsőbbségében gondolkodik” (Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 188.).
Ezt jelenti a szolidaritás. Nem csak másoknak nyújtott segítségről van szó – ezt
jó megtenni, de többről van szó –: igazságosságról (vö. Katolikus
Egyház katekizmusa, 1938–1940.). A szolidaritás és gyümölcsözőség érdekében
a kölcsönös függőségnek erős gyökerekre van szüksége az emberségben és az Isten
által teremtett természetben, tiszteletben kell tartania az arcokat és a földet.

A Biblia kezdettől
fogva figyelmeztet bennünket. Gondoljunk Bábel tornyának történetére (vö. Ter
11,1–9), amely bemutatja, mi történik, amikor megpróbálunk az égig érni – hisz
ez a célunk –, ám úgy, hogy figyelmen kívül hagyjuk a kapcsolatot az emberivel,
a teremtéssel és a Teremtővel. A toronyépítés egy kifejezésmód: minden
alkalommal ez történik, amikor valaki csak feljebb és feljebb akar jutni
anélkül, hogy figyelembe venné a többieket. „Csak én!” Gondoljunk a toronyra.
Tornyokat és felhőkarcolókat építünk, de tönkretesszük a közösséget. Egyesítjük
az épületeket és a nyelveket, de megsemmisítjük a kulturális gazdagságot. A Föld
urai akarunk lenni, de leromboljuk a biológiai sokféleséget és az ökológiai
egyensúlyt. Egy másik kihallgatás keretében már beszéltem nektek azokról a San
Benedetto del Tronto-i halászokról, akik eljöttek idén, és azt mondták nekem:
„Huszonnégy tonna hulladékot vontunk ki a tengerből, amelynek a fele műanyag
volt.” Gondoljatok csak bele! Ezeket az embereket az vezérli, hogy halakat
fogjanak, igen, de hulladékot is, hogy kivigyék, és megtisztítsák a tengert. De
ez a [szennyezés] a föld pusztítása, azt jelenti, hogy nem vagyunk szolidárisak
a földdel, amely ajándék. Leromboljuk az ökológiai egyensúlyt.

Emlékszem egy
középkori elbeszélésre, amely ezt a „Bábel-szindrómát” mutatja be, azt, amikor
nincs szolidaritás. Ez a középkori történet elmondja, hogy a torony építése
során, amikor egy ember leesett – rabszolgák voltak – és meghalt, senki sem
mondott semmit, legfeljebb: „Szerencsétlen, hibázott, és leesett.” Ezzel
szemben, ha egy tégla esett le, mindenki panaszkodott. A bűnöst pedig
megbüntették! Miért? Mert téglát drága volt előkészíteni, készíteni, kiégetni.
Időre és munkára volt szükség a téglakészítéshez. Egy tégla többet ért, mint az
emberi élet. Mindannyian gondoljunk arra, mi történik ma! Sajnos ma is
előfordulhat ilyesmi. Esik néhány százalékpontot a részvénypiac – láthattuk az
újságokban a napokban –, és minden hírügynökség beszámol róla. Emberek ezrei
esnek el az éhség, a szegénység miatt, de erről senki sem beszél.

Bábellel szöges
ellentétben áll a pünkösd, melyről a kihallgatás elején hallhattunk (vö.
ApCsel 2,1–3). A Szentlélek, felülről szélként és tűzként aláereszkedve
elárasztja a felső szobába zárkózó közösséget, betölti Isten erejével, ösztönzi,
hogy menjen ki, és hirdesse mindenkinek az Úr Jézust. A Lélek egységet teremt a
sokféleségben, harmóniát teremt. A bábeli torony történetében nem volt harmónia;
haszonszerzés vezette törtetés volt. Ott az ember puszta eszköz volt, merő
„munkaerő”, de itt, pünkösdkor mindannyian eszköz vagyunk, de közösségi eszköz,
mely egész önmagával részt vesz a közösség építésében. Assisi Szent Ferenc jól
tudta ezt, és a Lélektől indíttatva minden embert, sőt minden teremtményt
testvérnek vagy nővérnek hívott (vö. LS 11.; vö. Szent Bonaventura: Legenda
maior, VIII, 6: FF 1145). Farkas testvérre is emlékezhetünk.

Pünkösdkor
Isten jelenvalóvá teszi magát, és hitre indítja a különbözőségben és
szolidaritásban egyesült közösséget. Harmóniában egyesült sokféleség
és szolidaritás, ez a követendő út. A szolidáris sokszínűség rendelkezik az
„antitestekkel”, hogy az emberek egyedisége – mely egyedülálló és
megismételhetetlen ajándék – meg ne betegedjen individualizmussal, önzéssel. A
szolidáris sokféleség rendelkezik antitestekkel azoknak a társadalmi
struktúráknak és folyamatoknak a gyógyítására is, amelyek igazságtalan és
elnyomó rendszerré fajultak (vö. Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma,
192.).

Ma tehát a
szolidaritás a követendő út a világjárvány utáni világ felé, interperszonális és
társadalmi betegségeink gyógyítása felé. Nincs más út. Vagy a szolidaritás útján
haladunk, vagy rosszabbá válik a helyzet.

Szeretném
megismételni: válságból nem kerülünk ugyanolyanként, mint amilyenek korábban
voltunk. A világjárvány válság. Válságból vagy jobb vagy rosszabb emberként
kerülünk ki. Nekünk kell választanunk! A szolidaritás pedig megfelelő út ahhoz,
hogy a válságból jobb emberként kerüljünk ki, nem felületes változtatásokkal,
nem: „egy kis mázzal lekenjük, és már minden rendben is van”. Nem! Jobb
embereknek kell lennünk!

A válság közepette a hit által
vezérelt szolidaritás lehetővé teszi számunkra, hogy Isten szeretetét
átültessük globalizált kultúránkba, nem tornyokat vagy falakat emelve – mennyi
falat emelnek manapság! –, amelyek szétválasztanak, de aztán összeomlanak, hanem
közösségek szövésével és valóban emberi és szilárd növekedési folyamatok
támogatásával. Ebben segít a szolidaritás. Felteszek egy kérdést: „Én gondolok-e
mások szükségleteire?” Mindenki válaszoljon szíve mélyén!

Válságok és viharok
közepette az Úr azzal a felhívással és kihívással fordul hozzánk, hogy ébresszük
fel és aktiváljuk ezt a szolidaritást, mely képes szilárdságot, támogatást és
értelmet adni ezeknek az óráknak, amikor minden süllyedni látszik. A Szentlélek
kreativitása ösztönözzön bennünket a családias vendéglátás, a gyümölcsöző
testvériség és az egyetemes szolidaritás új formáinak létrehozására! Köszönöm!

Fordította: Tőzsér
Endre SP

Fotó: Vatican News
Forrás: Magyar Kurír