Mi

"Olyan könnyen mondjuk ki ezt a szót, és olyan ritkán gondolunk bele a mélységébe. Erre ma jöttem rá a misén, ahogy Ágoston atyát hallgattam, aki magyarul már szójátékot is tud, és filozofál, pedig Nigériában látta meg a napvilágot az Ibo törzs tagjaként, és aki elmondta, hogy katolikus papként azt a nemzetet kell szolgálnia, ahová helyezték. És teszi ezt olyan tiszta szívvel, olyan magyarságtudattal, hogy tanulni lehetne tőle."

Pálmai Tamás

Mi

  
Olyan könnyen mondjuk ki ezt a szót, és olyan
ritkán gondolunk bele a mélységébe. Erre ma jöttem rá a misén, ahogy Ágoston
atyát hallgattam, aki magyarul már szójátékot is tud, és filozofál, pedig
Nigériában látta meg a napvilágot az Ibo törzs tagjaként, és aki elmondta, hogy
katolikus papként azt a nemzetet kell szolgálnia, ahová helyezték. És teszi ezt
olyan tiszta szívvel, olyan magyarságtudattal, hogy tanulni lehetne tőle. Többek
közt ezt is.

  
Régi nyelvtani ismereteinket lapozzuk csak fel, és
nézzük kicsit át őket mai ismereteink tükrében! Miért is adtam ezt a címet
írásomnak, miért is mondtam, hogy mély ez a szó? Mert nem létezik egyedül,
önmagában. Ahhoz, hogy a mi-nek valódi értéke legyen az én és a te is szükséges.
És ő is kell, meg ti, meg ők. Sorra véve: az ént tudatosan kell megélnem, akkor
van értelme az életemnek. De, ha e tudatosulás után nem tudok feladni belőle
(itt az én a túlzott ego, a gőgöm), akkor a te-nek, az ő-nek, a ti-nek nem lesz
helye az önző világomban. De ez csak a fél távolság az egymás felé tartó úton.
Ha te, ő, ti is meg tudjátok tenni ezt, akkor a - lehetőleg félúti -
találkozáskor jön létre a mi, ami így már egy magasabb szintje a létnek, mert
öntudatos, de a másikat is elfogadni tudó ének összegződéséből jött létre.
Mindehhez pedig egy dolog kell, ami a világ kvintesszenciája, a lényege, ami
felfoghatatlanul végtelen: a szeretet. Már az Írásban olvashatjuk: „Szeresd az
Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel.
Szeresd felebarátodat, mint saját magadat.” A második mondat mindenkire
vonatkozik, függetlenül hittől, vallástól. Horváth István Sándort idézem: „A
szeretet hiányát hamarabb észrevesszük, mint a szeretet jeleit. Saját
környezetünkben sokszor észre sem vesszük a szeretet apró megnyilvánulásait,
vagy ha észrevesszük, újabb és újabb megerősítést szeretnénk kapni. Mindennek
hátterében az áll, hogy vágyunk a szeretetre.” Első pillanatban talán
meglepődünk azon, hogy a szeretet parancs. Pedig az. Kötelesség, melyet nemcsak
vallani, hanem gyakorolni is kell. De a szeretet viszonzás is, válasz is. És így
már érthető az, amit a mi felsőbbrendű voltáról és létrejöttének mechanizmusáról
mondtam. Ám a  szeretet nem csak egy érzés, hanem „áthatja és megmozgatja egész
személyiségünket.” Szent Pál apostol szerint: „Szétoszthatom mindenemet a
nélkülözők közt, odaadhatom a testemet is égő áldozatul, ha szeretet nincs
bennem, mit sem használ nekem.” Azaz egy jótett akkor válik valós értékké, ha a
másik ember megérzi belőle szeretetünket.

De térjünk vissza a mi-re és
„ragozzuk”. Csodálatos. És még érthetőbb, amit mondani szerettem volna róla: mi,
minket, nekünk, velünk, értünk, bennünk, belénk, belőlünk, nálunk, hozzánk,
tőlünk, rajtunk, ránk, rólunk. De még világosabb, ha hozzátesszük: nélkülünk,
szerintünk, miattunk, helyettünk. A sor folytatható, és ha módomban állna, adnék
házi feladatot is: mindegyikkel tessenek írni egy példamondatot. Még a napokban,
ha lehet. Gondoljanak közben valamire, ami nagyon rászorul arra, hogy közösen
tegyünk érte. Legyen az az egész agyament, szeretethiányos világ, a vírussal
való küzdelmünk, a maroknyi magyarságunk, az épp minap emlegetett székely
autonómia, a törékeny hitünk, a családunk, bármi. Ami attól lesz valami, ha mi
is úgy akarjuk, szeretettel, és tesszük, szeretettel.