Az Egyház nem piac és nem politikai párt, hanem a Lélekből születik!

November 25-én az imádság témájának szentelt szerdai katekézisek tizenhatodik állomásához érkezett Ferenc pápa. Online közvetített beszédében a születő Egyház imájának jellegzetességeiről elmélkedett. Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.

Az Egyház nem piac és nem
politikai párt, hanem a Lélekből születik!

November
25-én az imádság témájának szentelt szerdai katekézisek tizenhatodik állomásához
érkezett Ferenc pápa. Online közvetített beszédében a születő Egyház imájának
jellegzetességeiről elmélkedett. Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását
közreadjuk.

 Kedves
Testvérek, jó napot kívánok!

Az Egyház első lépéseit a
világon az ima kísérte. Az Apostolok cselekedeteinek nagy elbeszélése és az
apostolok írásai egy úton lévő, tevékeny Egyház képét tárják elénk, ez az Egyház
azonban az imádságos összejöveteleken találja meg az alapot és a lendületet
missziós tevékenységéhez. A jeruzsálemi első közösség képe vonatkozási pont
minden más keresztény tapasztalat számára. Lukács ezt írja az Apostolok
cselekedeteinek könyvében: „Állhatatosak voltak az apostoli tanításban, a
közösségben, a kenyértörésben és az imádságban” (ApCsel 2,42). A közösség
állhatatos az imában.

Az egyházi élet négy
alapvető jellemzőjét találjuk itt: az első az apostolok tanításának hallgatása;
a második az egymással való közösség őrzése; a harmadik a kenyértörés és a
negyedik az imádság.

Ezek arra emlékeztetnek
bennünket, hogy az Egyház létének akkor van értelme, ha szilárd egységben marad
Krisztussal, vagyis [ha megmarad] a közösségben, az ő igéjében, az
Eucharisztiában és az imádságban. Ez a módja annak, hogy egyesüljünk
Krisztussal. Az igehirdetés és a katekézis tanúságot tesz a Mester szavairól és
tetteiről; a testvéri közösség állandó keresése megóv az önzéstől és a
klikkesedéstől; a kenyér megtörése megvalósítja Jézus közöttünk való
jelenlétének szentségét: ő sosem lesz távol tőlünk, az Eucharisztiában ő maga
van jelen; ő velünk él és velünk jár; és végül az imádság, mely az Atyával
folytatott párbeszéd tere Krisztus által a Szentlélekben.

Bármi, ami ezeken a
„koordinátákon” kívül jön létre az Egyházban, az alap nélküli. Egy helyzet
értékeléséhez fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy ebben a helyzetben
hogyan érvényesül ez a négy koordináta: az igehirdetés, a testvéri közösség
állandó keresése, a szeretet, a kenyértörés – vagyis az eucharisztikus élet – és
az imádság. Minden helyzetet e négy koordináta alapján kell megítélni. Ami nem
ezek között a koordináták között van, az nem egyházias, annak nincs
egyháziassága. Isten az, aki az Egyházat létrehozza, nem a tettek ricsaja. Az
Egyház nem piac; az Egyház nem vállalkozók csoportja, akik ezt az új
vállalkozást működtetik. Az Egyház a Szentlélek műve, akit Jézus küldött, hogy
összegyűjtsön bennünket.

Az Egyház pontosan a
Lélek munkája a keresztény közösségben, a közösségi életben, az Eucharisztiában,
az imádságban, mindig. Bármi, ami ezeken a „koordinátákon” kívül jön létre az
Egyházban, az alap nélküli, olyan, mint a homokra épített ház (vö. Mt 7,24–27).

Isten az, aki az Egyházat
létrehozza, nem a tettek ricsaja. Erőfeszítéseinket Jézus szava tölti meg
jelentéssel. A világ jövőjét alázatosan kell építeni!

Néha nagy szomorúságot
érzek, amikor azt látom, hogy egy közösség, teljesen jó szándékkal, tévútra tér,
mert úgy gondolja, hogy az Egyházat összejövetelekkel kell építeni, mintha az
politikai párt lenne: van többség, van kisebbség, azt nézzük, mit gondol ez, mit
gondol az, mit gondol amaz… És ezt [úgy adják elő], mint egy szinódust, egy
szinodális utat, melyet végig kell járnunk. De kérdezem: Hol van ott a
Szentlélek? Hol van az ima? Hol van a közösségi szeretet? Hol van az
Eucharisztia? E négy koordináta nélkül az Egyház merőben emberi társasággá
válik, politikai párttá – többség, kisebbség –, és a változtatások úgy
történnek, mintha egy cégről lenne szó, többséggel vagy kisebbséggel… A
Szentlélek nincs jelen. A Szentlélek jelenlétét pedig épp ez a négy koordináta
garantálja.

 Ahhoz,
hogy egy helyzetről megállapítsuk, egyházias-e vagy sem, tegyük fel magunknak a
kérdést, hogy megvan-e ez a négy koordináta – a közösségi élet, az imádság, az
Eucharisztia… [az igehirdetés] –, és hogyan alakul az élet e négy koordináta
között. Ha ez hiányzik, akkor hiányzik a Lélek, és ha a Lélek hiányzik, akkor
egy szép humanitárius, jótékonysági egyesület vagyunk, sőt egyfajta egyházi párt
is vagyunk, mondjuk, de nincs Egyház. Ezért van az, hogy az Egyház nem tud
növekedni ilyenek révén: nem toborzással nő, mint bármely cég, hanem vonzerő
által. És ki működteti a vonzerőt? A Szentlélek. Sose feledkezzünk meg XVI.
Benedeknek erről a kijelentéséről:

Az Egyház nem térítéssel,
hanem vonzerő által növekszik.”

Ahol hiányzik a Jézushoz
vonzó Szentlélek, ott nincs Egyház. Egy szép, jó szándékú baráti klub van, de
nincs Egyház, nincs szinodalitás.

Az Apostolok cselekedeteinek
olvasásakor felfedezzük, hogy az evangéliumhirdetés erős motorját az imádságos
összejövetelek képezik, melyeken a résztvevők élőben megtapasztalják Jézus
jelenlétét, és megérinti őket a Lélek. Az első közösség tagjai – de ez mindig
érvényes, számunkra is – átérzik, hogy a Jézussal való találkozás története nem
állt meg a mennybemenetel pillanatában, hanem folytatódik az ő életükben. Azzal,
hogy elbeszélik, amit az Úr mondott és tett – az ige hallgatása –, azzal, hogy
imádkoznak, hogy közösségre lépjenek Vele, minden élővé válik.

Az ima fényt és meleget
áraszt: a Lélek ajándéka buzgóságot ébreszt bennük.

Ezzel kapcsolatban a
katekizmusnak van egy igen tömör kijelentése, mely így szól: „A Szentlélek, aki
így Krisztusra emlékezteti imádkozó Egyházát, el is vezeti azt a teljes
igazságra, és új imaformulák megfogalmazására késztet, melyek kifejezik
Krisztusnak az ő Egyházának életében, szentségeiben és küldetésében működő
kifürkészhetetlen misztériumát” (KEK 2625). Ez tehát a Lélek munkája az
Egyházban: emlékeztet Jézusra. Maga Jézus mondta: ő [a Lélek] tanít majd és
emlékeztet majd benneteket. A küldetés az, hogy emlékezzünk Jézusra, de nem
memorizálási gyakorlatként. A küldetés útjain járó keresztények akkor emlékeznek
Jézusra, amikor újfent jelenvalóvá teszik. Jézustól és az ő Lelkétől pedig
„indítást” kapnak, hogy menjenek, hirdessék az örömhírt, szolgáljanak. Az
imádságban a keresztények elmerülnek Isten misztériumában, aki minden embert
szeret, annak az Istennek a misztériumában, aki azt akarja, hogy az evangéliumot
mindenkinek hirdessük.

Isten mindenki számára
Isten, és Jézusban minden válaszfal végérvényesen leomlott:

ahogyan Szent Pál mondja: ő
a mi békénk, vagyis „aki a megosztottságot egységgé változtatta” (Ef 2,14).
Jézus egységet teremtett.

 Így
az ősegyház életét az jellemzi, hogy egymást követik a liturgikus ünnepek, az
összejövetelek, a közösségi és személyes imaalkalmak. És a Lélek az, aki erőt ad
az útnak induló prédikátoroknak, akik Jézus iránti szeretetből tengereken kelnek
át, veszélyekkel néznek szembe, megaláztatásokat viselnek el.

Isten szeretetet ad,
Isten szeretetet kér.

Ez az egész hívő élet
misztikus gyökere. Az első keresztények, akik imádkoztak, de mi is, akik
évszázadokkal később jövünk, mind ugyanazt tapasztaljuk meg. A Lélek éltet
mindent. És minden keresztény, aki nem fél időt szentelni az imának, magáévá
teheti Pál apostol szavait: „Ezt az életet, melyet most e testben élek, Isten
Fiának hitében élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem” (Gal 2,20). Az
ima tudatosítja ezt benned! Csak az imádás csendjében tapasztalható meg e szavak
teljes igazsága. Vissza kell szereznünk az imádás iránti érzéket! Imádás! Imádni
Istent, imádni Jézust, imádni a Lelket. Imádni az Atyát, a Fiút és a Lelket.
Csendben.

Az imádó ima olyan ima,
amely úgy ismerteti fel velünk Istent, mint a történelem kezdetét és végét.

Ez az ima a Lélek élő tüze,
amely erőt ad a tanúságtételhez és a küldetéshez. Köszönöm!

Fordította: Tőzsér
Endre SP

Fotó: Vatican News
Magyar Kurír